Zöldinfó
Csaknem 115 ezren csatlakoztak a TeSzedd! akcióhoz idén
Csaknem 115 ezren csatlakoztak az idei TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért hulladékszedési akcióhoz – közölték.
Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
Czepek Gábor elmondta: a kormány hulladékgazdálkodási politikája a körforgásos gazdaság alapelvének megfelelően azt szorgalmazza, hogy minden megőrzendő és használandó az élettartama végéig, szükség esetén javítani vagy hasznosítani kell, szemétté csak végső esetben válhat . A hulladékgazdálkodási bírságolás ezért is szigorodott, az együttélési normák megszegői súlyos következményekkel számolhatnak – tette hozzá. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a szemetelés ellen meghirdetett társadalmi programok és mozgalmak évről évre több önkéntest mozgatnak meg, a TeSzedd! is egyre népszerűbb országszerte.
A 13. alkalommal meghirdetett kezdeményezés idén 2300 ponton számolja föl az illegálisan kihelyezett hulladékot, becslések szerint az önkéntesek 2 ezer tonna szeméttől fogják megszabadítani a környezetet a héten – közölte. A sajtótájékoztató után az EM csaknem 100 munkatársa megtisztította a 16. kerület egy részét az oda lerakott szeméttől. Szatmáry Kristóf, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy az illegálisan kihelyezett hulladék ellentétes az élhetőséggel. A tisztaság itt azért is különösen fontos, mert a környéken nagyrészt családok élnek, ők használják a közterületeket napi rendszerességgel – fűzte hozzá.
A TeSzedd! akció regisztrációja március végén lezárult, de a szemétszedéshez a kijelölt pontokon bárki csatlakozhat. A mozgalom szervezője és koordinátora az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.), az összegyűjtött hulladékot tartalmazó zsákokat vasárnapig szállítják el.
Zöldinfó
Akár 30% fogyasztáscsökkenés: új lendületet kaphatnak a lakossági korszerűsítések
Meghaladta az 50 milliárd forintot a 2007 előtt épült családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítését támogató pályázatra beérkezett igénylések összege.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A programban jelentős könnyítések léptek életbe október közepén, több állami hozzájárulás nyerhető el hosszabb futamidővel és kevesebb önerővel – írja az alternativenergia.hu. Novemberben történt az ötezredik kifizetés, az utalások összege szintén a múlt hónapban lépte túl a 20 milliárd forintot. Tíz pályázóból majdnem hat már forráshoz jutott, a kérelmezett támogatások kis híján 45 százalékát kapták eddig kézhez a kedvezményezettek – sorolta bejegyzésében az EM. A lehetőség most még vonzóbb feltételekkel vár jelentkezőkre az ország bármely településéről, akár a fővárosból is. A korábbi legfeljebb hat helyett tízmillió forint támogatás, tizenkettő helyett tizenöt év futamidővel, tehát alacsonyabb törlesztőrészletekkel nyerhető el. Egységesen 75 százalék kifizethető előleggel, már 131 ezer forint önerőtől elérhető a hitel jelzálog és kezelési költség nélkül – sorolta a minisztérium. A támogatott fejlesztéseknek köszönhetően legalább 30 százalékkal csökkenő fogyasztás hatása a kisebb energiaszámlákban is megmutatkozik – figyelmeztetett az összegzés.
-
Zöld Közlekedés3 nap telt el a létrehozás ótaElektromos autós áttörés: a Leapmotor a miniautóktól a C-SUV kategóriáig hódít
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaMagyarországon is bővült az autópiac: robbanásszerűen nőtt az elektromos és plug-in hibrid értékesítés
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaVízvisszatartással és modern technológiával mentik a dél-alföldi szikes tavakat
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaÚjrahasznosítás felsőfokon: milliárdos támogatással erősítik a körforgásos átállást
-
Otthon1 hét telt el a létrehozás ótaEsküvői álmok okosan – így tervezzetek a nagy napra pénzügyileg is
