

Zöld Energia
Dolgozókat szállító elektromos autóbuszt állítanak tesztüzembe a Mátrai Erőmű térségében
Dolgozókat szállító elektromos autóbuszt állítanak tesztüzembe a Mátrai Erőmű térségében – jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára a Mátrai Erőmű előtt, a járművet bemutató szerdai sajtóeseményen.
Steiner Attila hangsúlyozta: Magyarország villamosenergia-ellátásának egyik alappillére az erőmű. A kormány ezért határozott úgy az energiaválságra reagálva, hogy az MVM-csoportot, ezen belül a visontai vállalatot is megnövelt, lignitalapú villamosenergia-termelésre hatalmazza fel. A döntés célja, hogy a helyben előállított villamosenergia minél inkább elérhető legyen Magyarországon – mondta. Ezzel párhuzamosan az erőmű modernizálásának tervéről sem tett le a kabinet: fontos energiaellátás-biztonsági szempont, hogy a létesítménynek legyen hosszútávú jövőképe – fogalmazott a politikus, hozzátéve: az ennek érdekében megkezdett munka “töretlenül halad előre”. Steiner Attila szerint ezt példázza a bemutatott új autóbusz is, hiszen a helyben megtermelt villamos energia felhasználási körét jelentősen bővítik a dolgozókat szállító járműpark korszerűsítésével.
Az elektromos hajtású közlekedési eszközök számának és részarányának növelése az energiaimport-kitettség csökkentésére törekvő magyar energiastratégiának is része – mondta. Emlékeztetett: a hazai szén-dioxid-kibocsátás 20 százaléka a közlekedési szektorból ered. A két éve indított Zöld Busz Program is a kibocsátás és az ország energiafüggőségének csökkentését szolgálja – mutatott rá. Az eddig kizárólag helyi, illetve elővárosi közlekedésben kipróbált elektromos buszokkal szemben a Mátrai Erőműnél szolgálatba álló jármű egy “úttörő kezdeményezés” része, hiszen a környék 13 településéről szállítja majd a vállalathoz az itt dolgozókat – tájékoztatott az államtitkár jelezve: az elektromos buszok előnye, hogy nem bocsátanak ki szennyező anyagot és üzemeltetésük körülbelül 60-70 forinttal olcsóbb kilométerenként a hagyományos meghajtású autóbuszokénál. Ezért a későbbiekben a Mátrai Erőműnél is az elektromos buszok számának bővítését tervezik – közölte Steiner Attila.
Weingartner Balázs József, a Hungarian Motorsport and Green Mobility Development Agency (HUMDA) elnök-vezérigazgatója az eseményen elmondta: BYD K7U típusú midi elektromos buszt a Mátrai Erőmű dolgozóinak szállítására használják az első körben szeptember 30-ig tartó, majd az év végéig még egy újabb egyhónapos tesztidőszakban. A 125 kilowattórás akkumulátorral szerelt, mintegy 100 millió forint értékű, 22 ülőhellyel és további 36 állóhellyel rendelkező jármű hatótávolsága 150-200 kilométer – tájékoztatott. Oravecz Zsolt, az MVM Mátra Energia Zrt. vezérigazgatója az eseményen arról beszélt: az elmúlt időszakban az erőmű járműparkját jelentős fejlesztették. Jelenleg 17 elektromos autót használnak és az ehhez szükséges töltőkapacitást is kiépítették. A következő lépés a 800-900, tömegközlekedést igénybe vevő dolgozó munkába járását segítő járművek korszerűsítése – jelentette ki. Ennek nyitánya az első elektromos midibusz tesztüzembe állítása, melynek üzemeltetési tapasztalatait elemezve céljuk hosszabb távon a dolgozókat szállító teljes buszflottát, azaz mintegy 30 járművet elektromos hajtásúra cserélni – tette hozzá.
mti
Fotó: MTI/Komka Péter

Zöld Energia
Már nem csak a tetőre telepíthetünk napelemet
A finn Rauli fejlesztésének köszönhetően immár a falakon is könnyedén helyet kaphatnak a
napelemek, elősegítve az olcsó, tiszta energia előállítását.

Az elmúlt időszakban világszerte elképesztő felfutást tapasztalt az otthoni napelemek piaca, ami nem csoda: a panelek révén a háztartások megbízhatóan, olcsón és környezetbarát módon termelhetik az energiát. Csakhogy egyes otthonok számára korlátozottak a lehetőségek a hagyományos telepítésre, hiszen nem minden család számára adott a megfelelő tetőfelület.
Szerencsére ma már van az alternatíva, hiszen a napelemek a homlokzaton, a falakon is helyet kaphatnak. Bár elsőre úgy tűnhet, egy ilyen telepítés kivitelezése bonyolult, akadnak olyan eszközök, amelyek megkönnyítik a beruházást.
Ilyen a finn Rauli cég egyik újabb, Rauli Wall nevű terméke, amely hazánkban is elérhető. A vállalat kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy egyszerűen használható, esztétikus és strapabíró eszközökkel könnyítse meg a napelem-telepítéseket, és ez a törekvés a falra szerelhető rendszer esetében is tükröződik.

RAULI WALL
A Rauli Wall rendszerében a telepítés igen egyszerű. A panelek felső és alsó elemek közé rögzíthetőek, gyakorlatilag „lebegnek”, oly módon, hogy a szakemberek erőfeszítés nélkül is könnyedén mozgathassák azokat. A termék anyaga skandináv acél. Az alkatrészek jellemzően fekete árnyalatban érkeznek, az ilyen elemek igen elegáns megjelenést kölcsönöznek az egész berendezésnek. A termék tartós, stílusos, illetve hatékony.
„A Rauli minden alkatrészét Finnországban tervezik finn telepítési szakértők. Az alkatrészekeinket is Finnországban, Orimattilában gyártják, és 30 éves garanciát vállalunk rájuk” – nyilatkozta Ville Tiainen, a vállalat vezérigazgatója, az idei németországi Intersolar fesztiválon.
A beruházások tervezését a Rauli App nevű szoftver is segíti. A projekt elrendezése, az alkatrészek listája és a rendszer fizikai méretei néhány perc alatt generálhatóak a programban.