

Zöld Közlekedés
Ennyit ér most a használt autód – itt vannak a legfrissebb piaci számok és trendek!
Idén augusztusban tovább emelkedtek az árak a magyar használtautó-piacon.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az eladó hirdetések kínálati átlagára 5,5 millió forint volt, szemben a 2024 augusztusában regisztrált 5,3 millió forinttal – ez derült ki az alternativenergia.hu cikkéből. Az autók közel 90 százalékát 10 millió forint alatt kínálták, de nőtt a 5-10 milliós és 10 millió forint feletti árkategóriák aránya is. A megjelent hirdetések 39,3 százaléka 2,5 millió forint alatti, 26,6 százaléka 2,5-5 millió forint közötti, 21,0 százaléka 5-10 millió forint közötti és 13,1 százaléka 10 millió forint fölötti értékű volt. 2024 augusztusához viszonyítva a 2,5 millió forint alatti értékben autót kínáló hirdetések aránya 2,8 százalékkal csökkent, míg a 2,5-5 millió forint közöttieké 0,6 százalékkal növekedett. Az előző év azonos időszakához képest az 5-10 millió forint közöttieké 1,8 százalékkal, és a 10 millió forint feletti hirdetések aránya pedig 0,4 százalékkal emelkedett.
A hirdetett járművek fele benzinmeghajtású volt, míg 40,8 százalékuk dízelmotorral szerelt. Az alternatív hajtások súlya ugyan még mindig kisebb, de növekvő: elektromos autóból 5,3 százalék, hibridből pedig 3,9 százalék szerepelt a kínálatban. A legnagyobb bővülést az elektromos kategória érte el: éves szinten 35,0 százalékkal nőtt a kínálatuk. A különböző hajtású autók életkora és használtsága között is van különbség az elemzés szerint. A benzinesek átlagosan 14,1 évesek, míg a dízelek 12,4 évesek. Utóbbiak viszont jóval többet futottak: a dízel járművek átlagos futásteljesítménye 222 ezer kilométer, a benzineseké pedig 156 ezer kilométer – vagyis több mint 40 százalékos eltérés látszik. Ez a használati szokásokat is tükrözi, hiszen a dízel autókat jellemzően hosszabb utakra, intenzívebb igénybevételre használják.
A leggyakrabban hirdetett márkák élén továbbra is a Volkswagen és a BMW áll, a Ford pedig megelőzte az Opelt a harmadik helyen. Ezeket évek óta stabil kereslet jellemzi, nem véletlen, hogy a sorrend alig változott 2024 augusztusa óta. A 10-es listán a legalacsonyabb átlagéletkora a Kia márkának (9,3 év), míg a legmagasabb a Opelnek (13,8 év) volt augusztusban. Az elemzésből az is kiderül, hogy évente a következő mértékű értékvesztéssel számolhatnak a tulajdonosok: a benzinesek 6,9 százalékos, a dízelek 7,9 százalékos, az elektromosok 8,0 százalékos, a hibridek 6,1 pedig százalékos. Minden további ezer kilométer megtétele 0,2 százalékos árcsökkenést eredményez a piacon.

Zöld Közlekedés
Elektromos roham és kínai nyomulás – az autópiac jövőjéről vitáztak Budapesten
Az autósok döntésére kell bízni a technológia kiválasztását a márkakereskedők szerint.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A nemzetközi autókereskedői szövetségek szerint a vásárlók döntésére kell bízni, hogy milyen technológiát választanak, a megfizethető, minőségi járművek gyártására kell összpontosítani, a piaci folyamatokba pedig nem mesterségesen, hanem pozitív motivációval lehet beavatkozni – írja az alternativenergia.hu. A sajtótájékoztatón Gablini Gábor a gazdasági és technológiai kihívások közül egyebek mellett kiemelte: az európai autógyárakat nehéz helyzet elé állította, hogy a kínai ipar már ugyanolyan jó minőségű elektromos autókat gyárt, de jelentősen olcsóbban, így egész Európában robbanásszerűen bővül a kínai autók piaca. Amit az európai gyártók vesztenek a piacrészükből, azt már nem, vagy csak nagyon jelentős költséggel lehet visszafordítani – hívta fel a figyelmet.
Hozzátette ugyanakkor, hogy egyes elektromos autókat gyártó cégek a hibrid technológia felé is fordulnak. A kínai a világ legnagyobb autópiaca, ma már megkerülhetetlen, ezért az ott zajló folyamatok tanulságosak a világ autóipara számára – jelezte. A GÉMOSZ elnöke a technológiai változások kapcsán kitért arra: még nem jött el az önvezető autók ideje, további komplex fejlesztésekre van szükség, hogy ezek a járművek teljesen biztonságossá váljanak. Felidézte azt is, hogy az Amerikai Egyesült Államokban készült felmérés szerint a következő tíz évben az emberek több mint 95 százaléka továbbra is szeretne saját maga autót vezetni. A Magyar Lízingszövetség elnöke szintén úgy látja, hogy az európai elektrifikációs átállás kapcsán a jelenlegi szabályozás, valamint a költségvállalás európai szintű összehangolására van szükség.
Zs. Nagy István elmondta: a 2023. évi mélypont után tavaly mintegy 121 ezer új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon. Az idei első nyolc hónapban is folyamatos a növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest. A piac bővülését a hibrid meghajtású járművek generálják, a benzines járművek piaci részt veszítenek, míg a dízelek pozíciója stagnál. Az elektromos meghajtású járművek száma 90 százalékkal bővült, de aránya még így is csak 8 százalék. Mára az új személygépjárművek piacának közel 5 százaléka kínai márka, és nem az elektromos meghajtás dominál. A magyar piacon jellemzően a beszerzések 70 százaléka céges, 30 százalékban magánszemélyek a vásárlók – ismertette. A lízingelt autók aránya 2024 májusában elérte a 33,5 százalékos csúcsot, idén kis visszaesés után ismét növekedést tapasztaltak, augusztusban 30,65 százalék volt az arány. A sajtótájékoztatón Gablini Gábor elmondta: megalakult Európa egységes autókereskedelmi szövetsége Budapesten.
-
Zöld Közlekedés6 nap telt el a létrehozás óta
Új korszak a budapesti buszközlekedésben: Citaro K és BYD modellek érkeznek
-
Zöld Energia1 nap telt el a létrehozás óta
Magyarország több áramot termel, mint amennyit fogyaszt – áttörés a megújulókban
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Forró nyár után melegebb, szárazabb ősz jön Spanyolországban
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás óta
Tízből három a BYD-é – száguld a kínai elektromos autómárka a magyar piacon
-
Zöld Energia6 nap telt el a létrehozás óta
Miért zuhannak gyorsabban a napelemek ára, mint ahogy a szakértők jósolták?