Zöld Energia
Franciaország ismét több áramot exportál, mint importál
Franciaország 2022-2023 fordulójára ismét nettó energiaexportőré vált az enyhe télnek, a szélerőművek jelentős termelésének és annak köszönhetően, hogy az atomerőművek ismét majdnem teljes kapacitással működnek – jelezte kedden az elektromos hálózat működtetéséért felelős állami szerv, az RTE.
“Január 1. óta az elektromosáram-export nettó mennyisége 1,4 terawattóra, ami 450 ezer háztartás éves fogyasztásának felel meg” – tudatta az AFP hírügynökséggel az RTE. Ez annyit jelent, hogy Franciaország ismét több elektromos áramot exportál a szomszédos országok felé, mint amennyit importál, legalábbis átmenetileg. “A jelenleg nagyon alacsony fogyasztás, a teljes kapacitással működő szélerőművek és az átlagosan termelő atomerőművek együttesen okozzák, hogy ismét exportőrök lettünk, és már senki nem beszél áramkimaradásról” – mondta az AFP-nek Nicolas Goldberg, a Colombus Consulting iroda energiaügyi szakértője. “Ugyanakkor óvatosnak kell maradni, mert elég gyorsan minden a visszájára fordulhat, amennyiben februárban hidegre fordul az idő, és szél is lesz” – tette hozzá.
Franciaország az elmúlt 42 évben tavaly először áramimportra szorult, miután az atomerőművekben tervezett éves karbantartási munkálatok elhúzódása és a hosszabb ideig tartó javításokat igénylő korróziós problémák miatt – amelyek javítását a koronavírus-járvány miatt az elmúlt két évben elhalasztották – a termelés alacsony szintre süllyedt. A kormány nyomására az állami irányítású Electricité de France (EDF), amelynek az RTE az egyik leányvállalata, egymás után állította üzembe a tavaly év végén a karbantartás miatt korábban leállított atomreaktorokat. “Az EDF mérnökei, munkásai és dolgozói helyreállították a 45 gigawattos teljesítményt a hálózaton, amit január közepére ígértek” – mondta kedden Bruno Le Maire gazdasági miniszter. A francia nukleáris park 56 reaktorának maximális teljesítménye 61 gigawatt. A reaktorok háromnegyede működik, amire 2022 februárja óta nem volt példa.
Zöld Energia
Vége az „ingyenes” energiatárolóknak, mutatjuk mi változik a támogatásban
A kormány döntése értelmében több család juthat energiatároló-támogatáshoz az OETP kereteiből, és noha az alacsonyabb támogatási összeg miatt a háztartásoknak saját forrást is be kell vonniuk, ez a szakértő alapján érettebb és felelősebb piaci működést eredményez.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
| Az OETP főbb paramétereinek változása | Eredeti feltételek | Módosított feltételek |
| Támogatott háztartások száma | ~42 000 | ~57 000 |
| Átlagos támogatási összeg | 2,5 millió Ft | 1,8 millió Ft |
| Dokumentumok benyújtási határideje | Eredeti határidő | 2027. február 26. |
| Előlegfizetés feltétele | Általános | Külön kérelem + bankgarancia |
| Műszaki elvárás | Alapkiépítés | Távolról vezérelhetőség |
Az „aranyláz” vége és a felelős lakossági hozzáállás
A céges támogatások kora lejárt
A jövő az okos tarifarendszerben van
-
Csúcsidőszakban (este és reggel): Magasabb átvételi és táplálási díjak.
-
Napközbeni időszakban: Alacsonyabb díjszabás a hálózati túlterheltség elkerülésére.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaCsatlakozott a magyar villamosenergia-piac az európai MARI platformhoz
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaTöbb tucat jármű bukott el a környezetvédelmi ellenőrzésen
-
Zöld Energia2 nap telt el a létrehozás ótaElkerülhetők a méregdrága tetőfelújítások egy új napelemes tartószerkezettel
-
Zöld Energia1 nap telt el a létrehozás ótaMegéri akkumulátort telepíteni a napelemek mellé? Egy család példája megmutatja
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaA természet még képes regenerálódni, de sürgős változás kell
