Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Gazdasági visszaeséssel fenyeget a Rajna alacsony vízállása Németországban

Mivel a folyón érkeznek a nyersanyagok, nem nagyon lehet más alternatívát találni a szállításra.

Létrehozva:

|

Tovább növeli a gazdasági visszaesés valószínűségét Németországban az alacsony vízállás az első számú vízi szállítási útvonalon, a Rajnán – írták német hírportálok kedden elemzői vélemények alapján.

A Németország nyugati részén csaknem ezer kilométeres szállítási útvonalat biztosító folyó vízállása az utóbbi évtizedek egyik legsúlyosabb aszálya miatt az augusztus elején megszokott bő két méter helyett számos térségben már az egy métert sem éri el.

A Koblenz melletti Kaubnál húzódó kanyarulatban csupán 56 centiméter a vízállás, holott a hajóknak másfél méteres vízmélységre van szükségük ahhoz, hogy teljes rakománnyal áthaladjanak ezen a szűk szakaszon.

Advertisement

“Továbbra is hajózunk, de csak 25-35 százalékos kapacitással” – idézték a beszámolókban Roberto Spranzit, a Rajnán mintegy 100 hajót üzemeltető DTG hajózási társaság vezetőjét, aki kiemelte: a korlátozás miatt az ügyfeleknek egy helyett akár három hajóra is szükségük lehet rakományuk célba juttatásához, ami jelentősen növeli a költségeket.

A Rajna a nyersanyagok, vegyi anyagok és az energiahordozók egyik legfontosabb szállítási útvonala Németországban, a szállítási költségeket meghatározó vízállás alakulása így nemzetgazdasági jelentőségű.

Advertisement

A vízállás egyelőre nem éri el a 2018 őszén regisztrált negatív rekordokat, a helyzet azonban mégis veszélyesebb, mert egyre nehezebb az Oroszország Ukrajna ellen indított háborújával összefüggésben kulcsfontosságú széntüzelésű erőművek ellátása. Az egyik legnagyobb energiaszolgáltató, az Uniper a napokban be is jelentette, hogy a Rajna alacsony vízállása miatt előfordulhat, hogy csökkenteni kell az áramtermelést két erőműben.

Erre a kockázatra hívta a fel a figyelmet a Baden-Württemberg tartományi bank  (Landesbank Baden-Württemberg – LBBW) elemzője, Jens-Oliver Niklasch is, aki szerint a Rajna alacsony vízállása 0,25-0,5 százalékponttal visszavetheti a hazai össztermék (GDP) idei növekedését.

Advertisement

Stefan Schneider, a Deutsche Bank vezető elemzője szerint is a Rajna menti erőművek szénellátásával lehet a legnagyobb gond. A pénzintézetnél eleve azzal számolnak, hogy a német gazdaság a harmadik negyedévtől enyhe recesszióba kerül, és az év egészét tekintve a GDP csupán 1,2 százalékkal növekedik. Ha viszont a Rajna vízállása tovább süllyed, meglehet, hogy az Európai Unió legnagyobb gazdaságának növekedése még az egy százalékot sem éri el – mondta az elemző.

A Kielben működő világgazdasági kutatóintézet (Kiel Institut für Weltwirtschaft – IfW Kiel) elemzője, Nils Jannsen szerint az energiaellátás mellett főleg a feldolgozóipart veszélyezteti a vízállás süllyedése. Az alacsony vízszint már július közepe óta számottevően hátráltatja a teherforgalmat, és az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ágazat termelése éves szinten nagyjából egy százalékkal csökken, ha a vízállás harminc napon keresztül a kritikus szint alá süllyed – mondta Nils Jannsen, hozzátéve, hogy a 2018-as rekordalacsony vízállás nagyjából 1,5 százalékkal vetette vissza a német feldolgozóipar teljesítményét.

Advertisement

Forrás: MTI

Advertisement

Zöldinfó

Szavazz a bokrok hangjára – elindult a 2026-os év madara-választás

Július 25-ig várja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a voksokat az év madarára, a lakosság a kis poszáta, az énekes rigó és kerti geze közül választhat.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az MME 1979-óta választja meg az év madarát, ami 2011 óta rendszerint közönségszavazással történik. 2026-ra három, bokorban fészkelő madárfaj, a kis poszáta, az énekes rigó és kerti geze közül választhat a lakosság az egyesület honlapján július 25-e 12 óráig – közölte az alternativenergia.hu. A bokrosok menedéket nyújtanak rengeteg élőlény számára. Sok madár találja meg itt fészkelő- és táplálkozóhelyét, és a vonulás alatt még több használja megállóhelyként, zöld folyosóként ezeket a területeket. Ezért is fontos, hogy ezekre természetbarát szemmel, értékes élőhelyként és ne “rendezetlen bozótként” tekintsünk. A kis poszáta verébnagyságú, de annál karcsúbb madár. Színezete nem feltűnő, jellegzetes “lüktető” éneke alapján azonban könnyű felismerni. Rovarevő, elsősorban lepkehernyókkal, levéltetvekkel táplálkozik. Hazánkban gyakori fészkelő, tavasztól őszig találkozhatunk vele ártéri erdőkben, bokrosokban, de akár városi parkokban is. A telet Afrikában tölti.

Az énekes rigó a fekete rigó után a második leggyakoribb települési fészkelő rigónk. A rokon fajnál kisebb, attól teljesen eltérő színezetű, így könnyű elkülöníteni attól. Életmódja és táplálkozása a fekete rigóéhoz hasonló, de jobban kedveli az üdébb, párásabb parkokat, kerteket, ahol bőven talál kisebb házas csigákat. Fészke igazi remekmű, belsejét nyálával kevert korhadó faanyaggal simára tapasztja. A telet főként a mediterráneumban tölti, de vannak áttelelő példányai is. A kerti geze verébnagyságú, ritkán megfigyelhető madár. Hasoldala világos sárgás, hátoldala sötétebb barnás, esetleg olajzöldbe hajló, lábai kékesszürkék. Fészkeléshez sűrű növényzetet igényel, ezért leginkább nedves területeken, ártéri erdőkben fordul elő. A telet Afrika déli, szubtrópusi részén tölti, hozzánk csak késő tavasszal érkezik, és a költés befejezése után, nyár derekán megkezdi a vonulást a telelőterületek felé.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák