Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Idén 15 magyarországi fára lehet szavazni Az év fája versenyen

Létrehozva:

|

Idén 15 fa közül választhatja ki a közönség kedvencét a magyarországi Az év fája versenyen, szeptember 10. és október 31. között online szavazás keretében.

A megmérettetésre májusban bárki benevezhette kedvenc fáját annak története kíséretében a szervező Ökotárs Alapítvány felhívására. A beküldött 66 egyed közül a zsűri azokat válogatta be a döntőbe, amelyek a legerősebb közösségi háttérrel rendelkeztek – olvasható a szervezők szerdai közleményében.

Idén a mikepércsi ezeréves tölgy, a kápolnai Három Hársak, az Alsóbogáti odvas fa, a kálmánházi hárs, “Bartók hársfája”, a szattai hársfa, a “rácpácegresi” Nagyszederfa, a budaörsi vadgesztenye, a budapesti szomorú japánakác, a dunaújvárosi vadgesztenye, az örkényi vadgesztenye, a tatai nagy platán, újlipótváros hős fája, a pilisvörösvári 300 éves eperfa és a római parti fehér nyárfa versenyez a megtisztelő címért. A nyertes részt vesz a jövő évi európai versenyben is, amelyben eddig kétszer nyert magyar induló.
2010 óta több száz egyedet neveztek be a mustrára különböző civil közösségek, önkormányzatok és magánszemélyek. A megmérettetésen nem számít a fa kora és mérete, előny azonban, ha őshonos példányról van szó, közterületen áll vagy kapcsolatban áll valamilyen környezetvédelmi üggyel.

Advertisement

A végső nyertest a közönség választja ki, de további két különdíjat is osztanak: a zsűri a Hős fa címmel tünteti ki azt a példányt, amelynek élete, vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, és amelynek megmentéséért a jelölők sikeresen küzdöttek vagy küzdenek, valamint egy általa választott döntőst az Országos Erdészeti Egyesület is jutalmaz. A verseny célja, hogy a természetvédelem és a közösségek kapcsolatára felhívja a figyelmet. A közönség a http://evfaja.okotars.hu/dontosfak oldalon szavazhat kedvencére szerdától, egészen október 31-ig. A végeredményt a hivatalos díjátadó alkalmával hirdetik ki.

 

Advertisement
1 Comment

1 Comments

  1. Viki

    2014-09-18 at 15:44

    A tatai nagy platán alatt ültem, nagyon jó érzés. A képekről sajnos nem jön át az az érzés, mikor egy ilyen gyönyörű élőlény mellett vagy és látod a kérgének mintáját, érzed az illatát, esetleg megsimogatod.. vigyázni kell a fákra.
    És örülök, hogy pár cégnek is eljutott a tudatáig, hogy nem lehet vég nélkül szipolyozni a természetet. Nemrég találtam ezt az infografikát, ami már elfogadhatóbbá tesz bizonyos termékeket: http://bit.ly/zoldebbjovo
    Követendő példa.

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

Földgáz, távhő, áram: minden számlázási módra kiterjed a januári fogyasztói kedvezmény

A rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A januári rendkívüli hideg miatt bevezetett rezsistop a kormány 2013-ban elindított rezsivédelmi politikájának általános elveivel összhangban a kedvezményeket mindenki számára azonos feltételekkel biztosítja; az intézkedés kiterjed a távhőre, a földgázra és a villamos energiára, valamint minden számlázási módra – jelentette be Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján. A részletszabályokat tartalmazó kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelenik meg kedd este, a szolgáltatók pedig legkésőbb február 20-ig tájékoztató levelet küldenek a fogyasztóknak – írja az alternativenergia.hu. Az államtitkár elmondta: 2010-ben a háztartások rezsiköltségei a jövedelmük 30 százalékát is elérték, ami indokolatlan terhet jelentett a családok számára. Ez az arány a Századvég egyik kutatása alapján egy kétkeresős háztartás esetében 1,7 százalékra csökkent. Czepek Gábor hangsúlyozta: a magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül. A januári időjárás vis maior helyzetet teremtett, amelyre a kormánynak reagálnia kellett anélkül, hogy a rendszer működését megváltoztatta volna.

Az intézkedés célja, hogy a kormány a 30 százalékos többletfogyasztást kompenzálja a háztartások számára. A kedvezmény automatikusan jár a földgáz- és távhőfogyasztóknak, míg a villamosenergia-kedvezmény nyilatkozat alapján érvényesíthető az áramszámlákban. Tájékoztatás szerint Magyarországon mintegy 3 millió lakossági földgázfogyasztó használ energiát a rezsihatár alatt, ami összesen mintegy 2,5 milliárd köbméter fogyasztást jelent. A rezsihatár felett mintegy 290 ezer háztartás fogyaszt, ez körülbelül 600 millió köbmétert tesz ki. Havi diktálásos elszámolással mintegy 600 ezer ügyfél él, ők az idén januárra számított földgázfelhasználásuk 30 százalékának megfelelő mértékű mennyiségi kedvezményt kapnak. Amennyiben nem lehet egy hónapban érvényesíteni a kedvezményt, az tovább vihető, és így nem fog elveszni – emelte ki.

A mintegy 1,8 millió egyenletes és a mintegy 450 ezer hőmérsékletfüggő részszámlázásban fizető ügyfél esetén az MVM a legutolsó elszámoló számlán szereplő éves mennyiség januárra eső részét veszi alapul, amelyet az idén januári országos átlagos fogyasztásbővülésnek megfelelően 30 százalékkal növel, majd e növelt mennyiség 30 százalékának megfelelő mértékű, egyszeri mennyiségi kedvezményt írnak jóvá. A kedvezmény kiterjed a házközponti fűtéses társasházakra is, de a kedvezmény szétosztását nem az egyetemes szolgáltató, hanem a társasház kezelője intézi. Az előre fizetős mérővel rendelkező, jellemzően nehezebb szociális helyzetű háztartásoknak március végéig kell jelezniük igényüket az MVM ügyfélszolgálatán, ők 7 ezer forintos jóváírást kapnak számlájukra. Kiemelte: ezek a háztartások a kedvezményt egyszerre vehetik igénybe mind az áramra, mind a földgázra.

Advertisement

Azok a fogyasztók, akik a földgáz helyett a villamos energiára kívánják igénybe venni a 30 százalékos kedvezményt, április 30-ig nyilatkozhatnak erről, ezt követően az MVM írja jóvá a kedvezményt. Az 5,2 millió villamosenergia-fogyasztó többsége egyenletes részszámlázás szerint fizet, míg 1,7 millió a diktálásos elszámolást választók száma is. Az 5,2 millióból 3,9 millió határ alatt fogyasztó teljes fogyasztása 6 terawattórát tesz ki, míg a támogatott szint felett mintegy 1,3 millió fogyasztási hely található. Czepek Gábor kitért arra is, hogy a fogyasztóknak meg kell jelölniük, melyik mérőre kérik a kedvezményt (A1, B, H-tarifa). Emellett mintegy 400 ezer úgynevezett tűzhely-átalányos fogyasztó van, akik főzési célból használnak földgázt; rájuk a kedvezmény nem vonatkozik – mondta.

Az államtitkár közölte: az intézkedés 50 milliárd forintos költságét az úgynevezett Robin Hood-adó (az energiatermelő cégek különadója) alá tartozó energiacégek viselik, kivéve a villamosenergia- és földgázelosztó-hálózatokat üzemeltető társaságokat, mert a kormány a hálózati csatlakozások felgyorsítására törekszik.

Advertisement

Czepek Gábor hangsúlyozta: a januári rezsistop egy átfogó és általános intézkedés. A földgáz esetében ez 3,3 millió háztartást érint, míg az ellenzéki javaslatok csak szűkebb, 300 ezer fogyasztói körnek nyújtanának részmegoldást. Kérdésre válaszolva elmondta: a támogatás fogyasztói helyhez kötött, így a rezsistop akár több ingatlanra is igénybe vehető. Az orosz fosszilis energiahordozók 2027-es kivezetésével kapcsolatban elmondta, hogy a hosszú távú orosz gázszerződés jelentős bruttó árengedményt biztosít Magyarországnak, ennek a 4,5 milliárd köbméter mennyiségnek a pótlása jelentős áremelkedéssel járna, ami fenntarthatatlanná teszi a rezsivédelmi rendszert.

Kitért arra is, hogy az EU intézkedése a villamosenergia-ellátás költségeit is megemeli, mivel sok kiegyenlítő gázerőmű működik. Magyarország ebben is időben lépett – jegyezte meg. Elmondta azt is, hogy az akkumulátoros tárolórendszerek kapacitása 2030-ra 3 gigawattra (GW) emelkedhet, ami sokkal kiszámíthatóbbá teszi a magyar villamosenergiarendszert, és ezzel csökkenhetnek a rendszerhasználati díjak is. A részletszabályokat tartalmazó kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelenik meg kedd este, a szolgáltatók pedig legkésőbb február 20-ig tájékoztató levelet küldenek a fogyasztóknak.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák