Kapcsolatfelvétel

Utazás

Kórházzá is alakítható egy tervezett zöld teherszállító repülő

Létrehozva:

|

Egy spanyol tervező óriási teherszállító repülőgép koncepcióját dolgozta ki, mely olyan nagy, hogy rakterében két Airbus A350 utasszállító törzse elférne.

Oscar Vinals, barcelonai tervező tavaly hívta fel magára a figyelmet egy utasszállító koncepcióval, amely kombinálná az összes meglévő és küszöbön álló technológiát egy jövőbeli repülőgéphez. A Sky Whale dizájnja a hibrid hajtóművektől a napelemeken át a virtuálisvalóság-ablakokig mindent felölel.

A szakember most egy még nagyobb gép koncepcióját készítette el. A GIGAbay teherszállító óriási raktere mellett korszerű anyagok (többek között ötvözetek, kerámia- vagy szálkompozitok, szén nanocsövek, száloptikás vezetékek és okos anyagok) révén sokkal energiahatékonyabb lenne, mint a kisebb teherszállítók, kevesebb üzemanyagot is fogyasztana, miközben nagyobb teher szállítására lenne képes. Hibrid elektromos hajtóművei révén kisebb mennyiségű káros anyagot bocsátana ki és csendesebb is lenne.

Fedélzeti alternatív energiarendszerei – nap- és szélelemek, illetve hidrogén üzemanyagcellák – révén a GIGAbay repülés közben tulajdonképpen saját maga állítaná elő és tárolná el a működéséhez szükséges energiát. Landolás után többek között mobilis töltőállomássá, szennyvíztisztító üzemmé vagy akár háromszintes önfenntartó kórházzá alakítható.

Advertisement

Mindenekelőtt azonban szuperhatékony teherszállítónak tervezik. A konfiguráció függvényében a repülőgép mintegy 220 tonna rakományt szállíthatna több mint 2300 köbméteres rakterében. A hajtóművek a tervek szerint függőlegesen 45 fokig elforgathatóak, így kisebb kifutóra lenne szükség a felszálláshoz és landoláshoz.

A tervező szerint a repülőgép felépítésének előnye környezetbarát aspektusa, raktérkapacitása és sokoldalúsága.
http://www.hirado.hu/

Advertisement

 

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Utazás

Fenntartható utazás: a szándék megvan, a cselekvés még várat magára

A Holiday Barometer szerint a környezettudatos szándékok ellenére a legtöbb utazó még mindig magas kibocsátású közlekedési módot választ.

Létrehozva:

|

Szerző:

Bár egyre több turista vallja magát környezettudatosnak, utazási szokásaikban ez kevésbé tükröződik – derül ki az Europ Assistance, a közelmúltban készült, 23 országra kiterjedő nemzetközi felméréséből (Holiday Barometer). A kutatás szerint az utazók többsége támogatná a fenntartható gyakorlatokat, a nyaralások tervezésekor a környezetvédelmi szempontok mégis háttérbe szorulnak. A magas szén-dioxid-kibocsátással járó autóhasználat és a repülés továbbra is dominál, a légi utazások aránya pedig elérte a négyéves csúcsot: az európaiak fele repülőgéppel utazik. Az utazók elsősorban a természeti katasztrófák sújtotta helyszínek elkerülésére törekednek, saját ökológiai lábnyomuk csökkentése kevésbé jellemző szempont. A nyaralási trendeket vizsgáló Holiday Barometer 24. kiadása szerint, bár az emberek egyre tudatosabbak a környezeti kérdésekben, ennek ellenére az utazások tervezésekor ritkán veszik figyelembe a környezetvédelmi szempontokat. A turisták nagy része azt állítja, hogy támogatná a fenntartható utazási gyakorlatokat. Az összes régiót figyelembevéve legalább 80 százalékuk előnyben részesítené a helyi gazdaságokat, és kétharmaduk alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású közlekedési módokat, vagy közelebbi úti célokat választana az ökológiai lábnyom csökkentése érdekében. Az európia utazók közül tízből nyolcan kerülnék a társadalmilag felelőtlen, vagy a helyi kultúrát, környezetet és állatvilágot nem tisztelő tevékenységeket. Több mint 70 százalékuk szezonon kívül is szívesen utazna, és akár buszokat, vonatokat vagy más helyi tömegközlekedési eszközöket is választana az autók vagy taxik helyett.

A kutatás ugyanakkor rámutat arra, hogy a környezetvédelmi kérdések tekintetében jelentős eltérés van az utazók szándékai és valós cselekedetei között. Bár sokan kifejezik jó szándékukat és hajlandóságukat a fenntartható utazási gyakorlatok iránt, a valóságban ez gyakran nem valósul meg. A környezettudatos elképzelések ellenére a legnépszerűbb közlekedési módok továbbra is nagy szén-dioxid-kibocsátással járnak. A repülőgépek használata ugrásszerű növekedést mutat, Európában (50%) és Észak-Amerikában (52%) az utazók fele a légi közlekedést választja. Emellett, bár egyre kevesebben utaznak autóval, az európaiak 48 százaléka, az észak-amerikaiak 47 százaléka még mindig gépjárművel indul útnak. A vonat népszerűsége is emelkedett az elmúlt évekhez képest, az európai turisták több mint ötöde (22%), az észak-amerikaiak 15 százaléka vasúttal közelítette meg a célállomást, de ez még mindig elmarad a repülés és az autóhasználat arányától.

A Holiday Barometer szerint a közlekedési eszköz kiválasztásánál a környezetvédelem háttérbe szorul, az európai utazók csupán tizede tartja ezt igazán fontos tényezőnek. Ezzel szemben a kényelem a fő szempont, Európában az utazók 57 százaléka, Észak-Ázsiában 61 százalékuk elsősorban ezért választ egy adott közlekedési módot.

Advertisement

A klímával kapcsolatos aggodalmak ugyanakkor növekednek. Az európaiak közül tízből négyen tartanak az utazás során bekövetkező természeti katasztrófától – ez közel kétszerese a 2022-es adatnak. A turisták tehát inkább a természeti jellegű katasztrófák elkerülésére koncentrálnak, mint a saját ökológiai lábnyomuk csökkentésére.

A magyar turisták is szívesen utaznak autóval

Advertisement

A hazai Europ Assistance 2025 májusában elkészült, átfogó hazai kutatása rámutat arra, hogy a magyarok körében népszerűek az autós utazások: a háztartások háromnegyedének van saját gépjárműve, mellyel harmaduk külföldi útra is elindul. Az autósok közel 60 százaléka tesz meg legalább negyedévente 100 km-nél hosszabb utakat Magyarországon belül, külföldi útra évente 37 százalékuk indul el.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák