Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Már 14 kanalasgém kapott jeladót a Kiskunsági Nemzeti Park területein

Létrehozva:

|

Az elmúlt öt évben hét fiatal és hét öreg kanalasgém (Platalea leucorodia) kapott GPS-jeladót a Kiskunsági Nemzeti Park területein – közölte a szervezet igazgatósága az MTI-vel.

Mint írják, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) 2003 óta kíséri fokozott figyelemmel egyedi azonosítóval ellátott színes gyűrűk segítségével, hogy mi történik a kanalasgémekkel Magyarországon és a vonulási útvonalaikon. Néhány éve, 2017-ben pedig – Közép-Európában elsőként – GPS-nyomkövető is került egy öreg és két fiatal példányra. Azóta minden évben kap jeladót néhány példány, a közelmúltban éppen a tizennegyedik ilyen műszert sikerült felhelyezni egy újabb madárra. A jeladós vizsgálatok megerősítettek több feltételezést is, amit eddig a színes gyűrűs példányok viselkedéséből csak valószínűsíteni tudtak a szakemberek. Egyebek mellett azt, hogy a száraz, aszályos években a kanalasgémek egy jelentős része neki sem kezd a fészkelésnek, hanem a saját túlélésükre koncentrálnak, és inkább korábban, akár már május végén visszatérnek afrikai telelőhelyeikre.

Idén áprilisban a szegedi Fehér-tónál sikerült befogni egy öreg példányt. A mindössze 30 grammos készülék egy aprócska hátizsákként az 1,8-2,2 kilogrammos madár hátára került, és nem befolyásolja jelentős mértékben az életét. Az újgenerációs jeladók segítségével a szakemberek részletesebb képet kapnak arról, hogy ezek a madarak mennyi időt töltenek a fészken vagy a táplálkozó-területen, sőt, a jeladó mozgásérzékelői a kanalasgémek pihenéséről és aktivitásáról is információkat szolgáltatnak. Azt is vizsgálják, hogy milyen útvonalon, milyen magasan repülve közlekednek a gémtelep és a táplálkozó-területek között, és mekkora a kockázata annak, hogy nagyfeszültségű vezetékekkel ütközzenek. A légvezetékkel történő ütközés nemcsak a kanalasgémek, de más vízimadarak esetén is jelentős természetvédelmi probléma – írják.

Advertisement

A tizennegyedik nyomkövető egy öreg madárra került, azért mert koránál fogva már tapasztaltabb, és esetében az évről-évre mérhető túlélési ráta magas, 90 százalék feletti. A fiatal egyedek csaknem háromnegyede élete első két-három évében elpusztul. A jeladó mellett a befogott példány egy távcsővel messziről is jól látható, felirattal rendelkező műanyag gyűrűt is kapott, így a jeladó esetleges meghibásodása esetén is követhető lesz. A kanalasgém a jelölés utáni napokban a Szeged és Sándorfalva határában lévő lecsapolt halastavakon táplálkozott nap közben, de éjszakára egy közeli gémtelepre szállt. Az elmúlt napokban már nemcsak este, hanem rövidebb időre dél körül is felkereste a gémtelepet, ami azt jelenti, hogy fiókákat etet. Jelenleg négy olyan példány mozgását követik a szakemberek, amelyek működő jeladókkal mozognak. Terv szerint a közeljövőben még három kanalasgémre kerül GPS-es nyomkövető, amelyeket az Agrárminisztérium támogatásával tudott megvásárolni a KNPI.

Az idei, súlyos aszállyal induló év sajnos ismét rossz költési szezont vetít előre a kanalasgémek számára. Ez a faj csak és kizárólag a lábalható, sekély vizű vizes élőhelyeken tud táplálkozni. Jellegzetes formájú csőrükkel ugyanis képtelenek a száraz területeken pockot, gyíkot vagy sáskát fogni, mint azt a fehér gólyák, nagy kócsagok, szürke gémek, vagy újabban a bakcsók teszik. A jeladós madarak mozgásából kideríthető, hogyan használják a vizes élőhelyek hálózatát, milyen messze mennek el táplálkozni a gémteleptől, és milyen körülmények hatására váltanak területet. Ezek az információk segíthetik a vízmegőrzési törekvéseket, a megfelelő élőhely-kezelést és az élőhely-helyreállításokat is, amelyek nemcsak a kanalasgémek, hanem más vízimadarak védelmét is szolgálják. A kanalasgémek vonuló madarak, bár az utóbbi években kezd rendszeressé válni, hogy a Kárpát-medencében található halastavakon is áttelel néhány.

Advertisement

A legtöbbjük Észak-Afrikába, elsősorban Tunézia tengerparti területeire vonul, de sok visszajelzés érkezik róluk Olaszországból is. Kis számban vannak olyan egyedek is, amelyek átkelnek a Szaharán, és a Száhel övezet vizes élőhelyein telelnek Szenegál és Szudán között. Az észak-afrikai telelők 1500-2000, míg a Szaharától délre telelők 4000-5000 kilométeres utat tesznek meg. Ahhoz, hogy a vonulást sikeresen teljesítsék, az útvonalukon olyan megállóhelyekre van szükségük, ahol megpihenhetnek és táplálkozhatnak. A jeladós és a színes gyűrűs példányok is fontos megállóhelyeket jeleztek a Balkánon, Olaszországban, illetve Tunézia tengerparti területein és a Cape Bon félszigeten. Ebből is látszik, hogy ezeknek a vonuló- és megállóhelyeknek a hálózatát nemzetközi összefogással lehet csak megvédeni – olvasható a közleményben.

Advertisement

Zöldinfó

Szavazz a bokrok hangjára – elindult a 2026-os év madara-választás

Július 25-ig várja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a voksokat az év madarára, a lakosság a kis poszáta, az énekes rigó és kerti geze közül választhat.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az MME 1979-óta választja meg az év madarát, ami 2011 óta rendszerint közönségszavazással történik. 2026-ra három, bokorban fészkelő madárfaj, a kis poszáta, az énekes rigó és kerti geze közül választhat a lakosság az egyesület honlapján július 25-e 12 óráig – közölte az alternativenergia.hu. A bokrosok menedéket nyújtanak rengeteg élőlény számára. Sok madár találja meg itt fészkelő- és táplálkozóhelyét, és a vonulás alatt még több használja megállóhelyként, zöld folyosóként ezeket a területeket. Ezért is fontos, hogy ezekre természetbarát szemmel, értékes élőhelyként és ne “rendezetlen bozótként” tekintsünk. A kis poszáta verébnagyságú, de annál karcsúbb madár. Színezete nem feltűnő, jellegzetes “lüktető” éneke alapján azonban könnyű felismerni. Rovarevő, elsősorban lepkehernyókkal, levéltetvekkel táplálkozik. Hazánkban gyakori fészkelő, tavasztól őszig találkozhatunk vele ártéri erdőkben, bokrosokban, de akár városi parkokban is. A telet Afrikában tölti.

Az énekes rigó a fekete rigó után a második leggyakoribb települési fészkelő rigónk. A rokon fajnál kisebb, attól teljesen eltérő színezetű, így könnyű elkülöníteni attól. Életmódja és táplálkozása a fekete rigóéhoz hasonló, de jobban kedveli az üdébb, párásabb parkokat, kerteket, ahol bőven talál kisebb házas csigákat. Fészke igazi remekmű, belsejét nyálával kevert korhadó faanyaggal simára tapasztja. A telet főként a mediterráneumban tölti, de vannak áttelelő példányai is. A kerti geze verébnagyságú, ritkán megfigyelhető madár. Hasoldala világos sárgás, hátoldala sötétebb barnás, esetleg olajzöldbe hajló, lábai kékesszürkék. Fészkeléshez sűrű növényzetet igényel, ezért leginkább nedves területeken, ártéri erdőkben fordul elő. A telet Afrika déli, szubtrópusi részén tölti, hozzánk csak késő tavasszal érkezik, és a költés befejezése után, nyár derekán megkezdi a vonulást a telelőterületek felé.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák