Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Már hetven éve nyelik a halak a mikroműanyagot

Létrehozva:

|

Már hetven éve nyelik a halak a mikroműanyagot. Kutatók múzeumi gyűjteményekben megőrzött példányok beleit vizsgálva jutottak erre a következtetésre.

Már az 1950-es évek óta nyelik le a mikroműanyagokat a halak, ezek koncentrációja pedig folyamatosan növekedett a beleikben – írja a PhysOrg-com tudományos-ismeretterjesztő hírportál. “Az elmúlt 10-15 évben közismert problémává vált, hogy műanyag van a vizekben. Valójában azonban az organizmusok azóta ki vannak téve a hatásainak, mióta felfedezték a műanyagot” – mondta Tim Hoellein, a chicagói Loyola Egyetem tudósa, az Ecological Applications című tudományos lapban megjelent kutatás vezető szerzője. Hoellein a Field Museum ichthiológusa, vagyis halkutatója, Caleb McMahan közreműködésével vizsgálta meg a múzeum gyűjteményében lévő, az 1900-as évek óta rendszeresen begyűjtött és alkoholos üvegben tárolt halakat, a pisztrángsügér, a pettyes harcsa vagy csatorna harcsa, a feketeszájú géb és a Notropis stramineus nevű faj egyedeit.

Évtizedenként legalább öt példányt vizsgáltak meg. Eltávolították emésztőszerveiket, és hogy ezekben megtalálják a műanyagrészecskéket, hidrogén-peroxiddal kezelték. “Buborékol és habzik, lebont minden szerves anyagot, de a műanyag ellenáll a folyamatnak” – fejtették ki a kutatók. A hátramaradó műanyag szabad szemmel nem látható, csak egy sárga foltnak tűnik. Mikroszkóp alatt azonban könnyen azonosítható. Ha az apró maradványok szélei rojtosan kopottak, akkor szerves anyagról van szó, de ha nagyon simák, akkor nagy valószínűséggel mikroműanyag. A szakértők megállapították, hogy az évszázad közepe előtt nem voltak még mikroműanyagok a halak emésztőszerveiben, az 1950-es évektől, a műanyagtermelés beindulásával azonban egyre nagyobb mennyiségben jelentek meg. “Mikroműanyag származhat nagyobb, széttöredezett tárgyakból, de gyakran a ruhákból erednek. Valahányszor kimosod a harisnyádat vagy egy poliészter pólót, apró szálak szakadnak le és kerülnek bele a vizekbe” – mondta Loren Hou, a Loyola Egyetem munkatársa.

 

 

Kép: Pet Kupa

Zöldinfó

Műanyag élőhellyé változott a Csendes-óceánon úszó szemétsziget

Létrehozva:

|

Szerző:

Műanyag élőhellyé változott a Csendes-óceánon úszó szemétsziget: tudósok felfedezték, hogy tengeri állatok élnek a hulladékhalmon. Egy részük partvidéki fajokhoz tartozik, melyek megszokott élőhelyüktől mérföldekre élnek, Kalifornia és Hawaii között félúton.

Növényeket és állatokat, köztük tengeri rózsákat, apró rovarokat, puhatestűeket és rákokat találtak a Kalifornia partjaitól mintegy 2000 kilométerre úszó Nagy Csendes-óceáni Szemétfolt (GPGP) 90 százalékán – írja a BBC hírportálja. A tudósok attól tartanak, hogy az úszó műanyag hulladékon invazív fajok utazhatnak új területekre. Vizsgálatuk során a kutatók 5 centiméteresnél nagyobb átmérőjű műanyagdarabokat vizsgáltak meg, melyeket a Csendes-óceán áramlásrendszereiből gyűjtöttek. “A műanyag sokkal tartósabb, mint a korábban a nyílt óceánban előfordult természetes hulladék. Jóval állandóbb élőhelyet jelentenek ebben a régióban” – mondta Linsey Haram, a Smithsonian Kutatóközpont munkatársa. Az intézet az Ocean Voyages Institute elnevezésű környezetvédő szervezettel és a Hawaii Egyetem óceánkutatóival közreműködésben végezte a vizsgálatot.

A világon legalább öt nagy, hulladékkal szennyezett óceáni örvény létezik. A tudósok által vizsgáltban (GPGP) van valószínűleg a legtöbb lebegő műanyag: becslések szerint 79 ezer tonna egy több mint 1,6 négyzetkilométeres területen. Nagy része mikroműanyag, de vannak nagyobb darabok is, például halászhálók, bóják, sőt, a 2011-es japán cunami óta az áramlásrendszerben lebegő hajók. Az eredményeikről a Nature Communications című tudományos lapban beszámoló kutatók eredetileg a pusztító szökőár utáni kutatásokhoz csatlakoztak. A természeti csapás nyomán több tonnányi szemét került a Csendes-óceánba, japán tengeri állatok fajainak százait találták élve az Észak-Amerika és a Hawaii-szigetek partjainál.

Tovább olvasom

Zöldinfó

Lábadozik a Nagy-korallzátony

Létrehozva:

|

Szerző:

Lábadozik a létét veszélyeztető súlyos korallfehéredés után Ausztrália világörökségi listán szereplő Nagy-korallzátonya – számolt be róla szerdán az ABC News ausztrál hírportál.

A korallok rendkívül látványos szaporodása kedden, egy teliholdas éjszakán vette kezdetét, és két-három napig tart. A korallok a Queens állambeli partvidéken a “világ legnagyobb szexuális eseményeként” beharangozott korallívás során peték és spermiumok billiót bocsátották az óceánba vörös, sárga és narancssárga színekben, hogy szaporodjanak. A 348 ezer négyzetkilométer kiterjedésű korallzátony 1998 óta öt alkalommal esett át súlyos korallkifehéredésen, ami a korallok jelentős részét károsította. A queenslandi James Cook Egyetem korallkutató intézetének tudósai szerint a korallok legalább 80 százalékát 2016 óta legalább egyszer súlyosan érintette a kifehéredés, amelynek oka elsősorban a klímaváltozás és ezzel összefüggésben az óceánok felmelegedése. Legutóbb 2020-ban jelentettek nagy mértékű fehéredést a korallzátonyon.

Gareth Phillips tengerkutató, aki az ívás tanulmányozásával foglalkozik a korallzátony állapotának megfigyelésére irányuló projekt részeként, elmondta: az ívás erős bizonyítéka annak, hogy a korallzátony ökológiai funkciói sértetlenek, és működnek a több mint 18 hónapos helyreállítási fázis után. Mint hozzátette: régóta nem volt ilyen jó állapotban a Nagy-korallzátony. A legtöbb szirtképző korall szaporodása évente egyszer, egy telihold utáni pár éjszakán át történik: a korallok spermiumok és petesejtek milliárdjait lökik ki magukból, a megtermékenyített petesejtek, az embriók pedig megkapaszkodnak a zátonyon, és új telepeket képeznek.

Tovább olvasom

Zöldinfó

Kihalt a norvég farkas

Létrehozva:

|

Szerző:

Már az 1970-es években kihalt a norvég farkas, a ma Norvégiában és Svédországban található ragadozók valójában Finnországból származnak – állapította meg egy, a genetikai állományt vizsgáló kiterjedt kutatás.

Az emberek valószínűleg 1970 körül eltüntették Norvégia eredeti farkaspopulációját a vadonból – írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál. “Elkészítettük a világ legnagyobb, a farkasok genetikai állományát vizsgáló kutatását” – mondta Hans Stenoien, a Norvég Tudományos és Műszaki Egyetem (NTNU) Egyetemi Múzeumának igazgatója, a tanulmány vezető szerzője. Az eredmények szerint az eredeti norvég-svéd farkasok genetikai állománya már hiányzik a ma Norvégiában és Svédországban élő állatokból. Néhány Norvégián kívüli állatkertben él még pár eredeti norvég-svéd farkas, de azok már nem állnak szoros rokonságban a ma vadon élő itteni farkasokkal – emelte ki Stenoien. A farkasok mintegy 12 ezer éve érkeztek Norvégiába, amikor a jég elkezdett visszahúzódni. 1970 körül azonban eltűntek a norvég és valószínűleg a svéd tájakról is a vadászat és a mezőgazdaság térnyerése miatt. A következő évtizedben látszólag ismét megerősödött a populáció és ma már több mint 400 farkas él a két ország határvidékén. Ezek az állatok azonban nagy valószínűséggel a Finnországból érkezett egyedek leszármazottai.

A populáció kis mérete miatt a genetikai sokszínűség meglehetősen limitált, emiatt a genetikai problémák könnyebben öröklődnek, a nem kedvező géneket a természetes szelekció nem iktatja ki eredményesen. Mindezek miatt a farkasok sokkal sebezhetőbbek a különböző betegségekkel és örökletes kórokkal szemben – mondta Stenoien. A szakemberek összesen mintegy 1300 genetikai minta alapján vonták le következtetéseiket. A farkasok teljes genetikai anyagát hasonlították össze, nem csak egyes részeit. Az adatok a farkasok és kutyák globális genetikai összetételét mutatják be. A kutyák és a farkasok közeli rokonságban állnak egymással, keveredhetnek és közös utódokat nemzhetnek. A tudósok ezért 56 különböző kutyafajta genetikai mintáját is elemezték és arra jutottak, hogy alig van nyoma a kutyáknak Norvégia és Svédország farkaspopulációjában.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák