Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Már hetven éve nyelik a halak a mikroműanyagot

Létrehozva:

|

Már hetven éve nyelik a halak a mikroműanyagot. Kutatók múzeumi gyűjteményekben megőrzött példányok beleit vizsgálva jutottak erre a következtetésre.

Már az 1950-es évek óta nyelik le a mikroműanyagokat a halak, ezek koncentrációja pedig folyamatosan növekedett a beleikben – írja a PhysOrg-com tudományos-ismeretterjesztő hírportál. “Az elmúlt 10-15 évben közismert problémává vált, hogy műanyag van a vizekben. Valójában azonban az organizmusok azóta ki vannak téve a hatásainak, mióta felfedezték a műanyagot” – mondta Tim Hoellein, a chicagói Loyola Egyetem tudósa, az Ecological Applications című tudományos lapban megjelent kutatás vezető szerzője. Hoellein a Field Museum ichthiológusa, vagyis halkutatója, Caleb McMahan közreműködésével vizsgálta meg a múzeum gyűjteményében lévő, az 1900-as évek óta rendszeresen begyűjtött és alkoholos üvegben tárolt halakat, a pisztrángsügér, a pettyes harcsa vagy csatorna harcsa, a feketeszájú géb és a Notropis stramineus nevű faj egyedeit.

Évtizedenként legalább öt példányt vizsgáltak meg. Eltávolították emésztőszerveiket, és hogy ezekben megtalálják a műanyagrészecskéket, hidrogén-peroxiddal kezelték. “Buborékol és habzik, lebont minden szerves anyagot, de a műanyag ellenáll a folyamatnak” – fejtették ki a kutatók. A hátramaradó műanyag szabad szemmel nem látható, csak egy sárga foltnak tűnik. Mikroszkóp alatt azonban könnyen azonosítható. Ha az apró maradványok szélei rojtosan kopottak, akkor szerves anyagról van szó, de ha nagyon simák, akkor nagy valószínűséggel mikroműanyag. A szakértők megállapították, hogy az évszázad közepe előtt nem voltak még mikroműanyagok a halak emésztőszerveiben, az 1950-es évektől, a műanyagtermelés beindulásával azonban egyre nagyobb mennyiségben jelentek meg. “Mikroműanyag származhat nagyobb, széttöredezett tárgyakból, de gyakran a ruhákból erednek. Valahányszor kimosod a harisnyádat vagy egy poliészter pólót, apró szálak szakadnak le és kerülnek bele a vizekbe” – mondta Loren Hou, a Loyola Egyetem munkatársa.

 

 

Kép: Pet Kupa

Zöldinfó

Ezt tudnod kell, ha csapvíz helyett palackozott vizet iszol

Létrehozva:

|

Szerző:

Hússzor annyi mikroműanyagot juttat a szervezetébe egy évben, aki csapvíz helyett kizárólag palackozott termékeket iszik.

A magyar ivóvízbázis egyelőre nincs veszélyben, de a hazai folyók közül a Felső-Tisza nemzetközi összehasonlításban is súlyosan szennyezett, míg Budapestnél egy-egy pontminta adataiból az látszik, hogy ötödével emelkedik a szennyezés a város alatti szakaszon – összegezte Jurecska Laura környezetkémikus, az ELTE TTK Mikrobiológiai Tanszékének tudományos munkatársa a Másfélfok – Éghajlatváltozás közérthetően oldalon szerdán közzétett cikkében. A vizeink mikroműanyag-szennyezettségével foglalkozó cikkben Jurecska Laura kiemelte: a műanyagokkal együtt olyan egészségre káros adalékanyagok is megjelennek vizeinkben, amelyeknek a veszélyeire az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is felhívta a figyelmet. Jelenleg azonban sem rendszeres mérések, sem ezekre épülő egészségügyi kockázatelemzés nem készül, ahogy nincs szó a szennyezés lehetséges mérsékléséről sem. A vízhálózatban használt anyagok, csövek kopása is szennyezőforrásnak tekintendő, ennek mértékéről sem ismerünk még átfogó hazai kutatást – tette hozzá.

Az ELTE TTK Mikrobiológiai Tanszékének tudományos munkatársa kifejtette: a mikroműanyagok, az 5 milliméternél kisebb plasztikdarabkák, mindenhol egyre növekvő mennyiségben fordulnak elő a levegőtől kezdve vizeinken át a talajig, és egyre nagyobb mértékű egészségügyi és környezeti kockázatot jelentenek. Bár átfogó felmérést egyelőre nem publikáltak hazai vizeink mikroműanyag-szennyezettségéről és annak trendjeiről, egy-egy adat már rendelkezésre áll. Egy nemzetközi tanulmány szerint éves szinten 90 ezer darab mikroműanyag-részecskét visz be a szervezetébe az, aki csak palackozott italokat fogyaszt, ezzel szemben aki csak és kizárólag csapvizet iszik, az csupán 4 ezer műanyag darabkát “iszik meg” – mutatott rá. Mint írta, a Duna már Ausztriából szennyezetten érkezik és Budapestnél tovább romlik. Osztrák vizsgálatok alapján a Duna által szállított mikroműanyag mennyisége évente 530-1500 tonnára becsülhető. A magyar főváros pedig mintegy ötödével emeli a Duna mikroműanyag-szennyezettségének szintjét.

“Nemzetközi összehasonlításban ez sajnos nem számít meglepőnek: a nagy esőzések során a burkolatokról bemosódó csapadék és a szennyvíztisztító telepek egyaránt jelentős forrásai a szennyezésnek” – írta, hozzátéve, hogy mivel a főváros ivóvize parti szűrésű kutakból kerül ki, gyakorlatilag a Duna vize az ivóvíz forrása. A folyó vize homokos, kavicsos vízáteresztő rétegeken halad át, így azt maguk a vízáteresztő rétegek, illetve azok baktériumközössége egyaránt tisztítja. Ennek köszönhetően a főváros ivóvízbázisa egyelőre nem tekinthető veszélyeztetettnek. A környezetkémikus a Felső-Tisza szennyezettségét katasztrofálisnak nevezi írásában. “A Tisza vizében mért értékeket még nemzetközi szinten is jelentősnek ítélik a szakemberek. Számításaik szerint óránként több millió mikroműanyag úszik le a Felső-Tiszán” – jegyezte meg.

Jurecska Laura szerint a probléma elsődleges forrása – nem felmentve a hazai szennyezőket – az ukrán és román oldalról érkező hulladék. “Bár a vízügyi szakemberek és a civilek együttesen évente több tonna szeméttől tisztítják meg a folyót, ez inkább folyamatos – de rendkívül fontos – kármentesítés. Hosszú távon megoldást csakis a hatékony környezetvédelmi diplomácia, a magyar, ukrán és román hatóságok együttműködése hozhat.” Jurecska Laura szerint kiemelt figyelmet érdemel a Rába vizének szennyezettsége is. Három évvel ezelőtt itt 1 köbméter vízből 12,1 darab mikroműanyagot mutattak ki, amely naponta akár több mint 20,7 millió részecskét is jelenthet. Valamivel kedvezőbb a helyzet a Balaton és fő táplálója, a Zala esetében, ahol a köbméterenkénti mikroműanyag mennyisége 5-10 közötti.

“Hazánk vizeinek mikroműanyag-szennyezettségéről egyelőre viszonylag keveset tudunk, a már rendelkezésre álló adatok nemzetközi eredményekkel való összevetését pedig nagyon megnehezíti – sokszor el is lehetetleníti – az, hogy nincs egységes, mindenki által elfogadott módszertan a mintavételezésre és a mérésre. Amíg ez meg nem valósul, addig arra sincs mód, hogy akár ivóvízre, akár a felszíni vizek minőségére vonatkozóan határértékeket állapítsanak meg a szakértők” – írta.    A környezetkémikus szerint fontos lenne, hogy minél előbb megvalósuljon egy átfogó felmérés, amelynek segítségével a helyzetről nemcsak pillanatképet kapunk, hanem láthatóak az esetleges változások is. “Az kijelenthető, hogy a hazai ivóvíz biztonságos, a benne kimutatható mikroműanyagok mennyisége még nem éri el a kockázatos mértéket. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy kevésbé szennyezett forrásokból nyerjük az ivóvizet, de a probléma már nálunk is felütötte a fejét” – állapította meg végül a környezetkémikus.    “Ne várjuk azt, hogy a problémát kizárólag az ivó- és szennyvízkezelés technológiájának fejlesztésével képesek leszünk megoldani. Továbbra is szükséges a műanyagokhoz fűződő viszonyunk radikális újragondolása, a körforgásos gazdaságra történő mielőbbi áttérés, valamint a határokon átívelő szennyezés együttműködésen keresztül történő kezelése” – hangsúlyozta szerdán megjelent cikkében Jurecska Laura.

 

 

 

mti

Tovább olvasom

Zöldinfó

Algákban termelődő fehérje segített visszaadni egy férfi látását

Létrehozva:

|

Szerző:

Algákban termelődő fényérzékeny fehérjék segítségével sikerült részlegesen visszaadni egy korábban teljesen vak férfi látását.

A Bretagne-ban élő páciensnél, akinek személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra, úgynevezett optogenetikai terápiát alkalmaztak a párizsi Látás Intézet szakemberei – írja a BBC News. A férfinál retinitis pigmentosát – festékes szemideghártya-gyulladást – diagnosztizáltak 40 évvel ezelőtt. Ez a betegség több mint kétmillió embert érint világszerte és bár a teljes megvakulás ritka, a férfi elvesztette a látását két évtizeddel ezelőtt. A terápiának köszönhetően azonban ma már képes érzékelni a fényt az egyik szemével.
A szakemberek által alkalmazott módszer az algák által termelt proteinekre – a retina fényérzékenységét biztosító rodopszinok egyik alcsaládjára – épül, amelyek fény hatására megváltoztatják a viselkedésüket. A mikrobák ezek segítségével mozognak a fény felé.

A kezelés első lépése a génterápia volt. Az algáktól származó, a rodopszinok létrehozására irányuló genetikai instrukciót “átadták” a retina még megmaradt mélyen lévő rétegeiben lévő sejteknek a szem hátsó részében.
Amikor ezeket fény éri, elektromos jelet küldenek az agynak. Mivel azonban csak sárga fényre reagálnak, ezért a páciens egy speciális szemüveget visel, amely a megfelelő hullámhosszon közvetíti a való világot a szeme hátsó részébe. Hónapokba telt, mire megfelelő mennyiségű rodopszin halmozódott fel a szemben, és mire az agy megtanult egy új nyelvet a látás visszanyeréséhez. A Nature Medicine című folyóiratban publikált eredmények szerint a páciens akkor tudta, hogy a kezelés működik, amikor az utcán sétálva észrevette, hogy látja a gyalogátkelőhely csíkjait. A férfi ma már képes megfogni és megszámolni a tárgyakat egy asztalon.

 

 

 

mti

Tovább olvasom

Zöldinfó

A rovartetemek szagát utánozva csalogatja magához beporzóit egy növény

Létrehozva:

|

Szerző:

A növényvilágban egyedülálló módon a lebomló rovartetemek szagát megidézve csalogatja magához a beporzókat egy Görögországban honos növény virágja.

“Az Aristolochia microstoma virágjai különböző illékony anyagok, köztük a zárvatermők által ritkán termelt alkil-pirazinok szokatlan elegyét bocsátják ki. Az eredményeink azt sugallják, hogy ez az elsőként azonosított virág, amely nem elhullott gerincesek, hanem rothadó rovarok szagát árasztva csalogatja magához a beporzókat” – mondta Stefan Dötterl, a Salzburgi Egyetem munkatársa. A Frontiers in Ecology and Evolution című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a zárvatermők 4-6 százaléka alkalmaz valamilyen “megtévesztő beporzási stratégiát”.

Szaggal, színnel vagy érintéssel hirdetik a beporzóknak, hogy nektárral, pollennel, párzási és költési hellyel várják őket, valójában aztán nem adnak semmit. A megtévesztés működik, mert a beporzók nehezen tesznek különbséget a valódi jutalom és az utánzat között. Számos orchideaféle alkalmazza a megtévesztés gyakorlatát, amely más növényeknél, köztük az Aristolochia nemzetség tagjainál is kifejlődött – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

“Az Aristolochia nemzetségnek több mint 550 faja él világszerte, különösen a trópusi és szubtrópusi területeken” – magyarázta Christoph Neinhuis, a tanulmány társszerzője, hozzátéve, hogy a nemzetség tagjainak többsége látványos, összetett virággal rendelkezik. A kutatók három görögországi helyszínről gyűjtöttek be Aristolochia microstoma-mintákat és a virágokban talált ízeltlábúak elemzése alapján arra jutottak, hogy a Megaselia nemzetségbe tartozó legyek a növény elsődleges beporzói, mivel csak ezek juttattak be pollent a virágjaiba. Amikor ezek a legyek behatolnak a növénybe, amely ideiglenesen fogságba ejti őket, amíg “begyűjti” a rovarokon lévő pollent, majd újra beborítja virágporral és szabadon engedi őket.

A nemzetség többi fajától eltérően az Aristolochia microstoma virágjai alig észrevehetők, barna színűek, vízszintes állásúak, közel vannak a talajhoz, elvegyülve a levelek vagy kövek között. A virág különös elhelyezkedése összefügghet a megtévesztési stratégiájával, ugyanis a beporzását végző legyek a talajhoz közel repülve kutatnak táplálék vagy a petéik számára megfelelő rovartetemek után.

Tovább olvasom

Kedvelt