Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

New York állam betiltotta a gáztűzhelyeket az új épületekben

New York államban jogszabályban tiltották meg a gáztűzhelyek és gázfűtés alkalmazását az új épületekben 2026-tól.

Létrehozva:

|

Az új rendelkezést a kedden éjszaka elfogadott állami költségvetés tartalmazza, 2026-tól az új építéseknél a fosszilis energiahordozóval szemben előnyben kell részesíteni az elektromos berendezéseket, az indukciós megoldásokat és a hőszivattyúkat. Kathy Hochul kormányzó  újságírók előtt hangsúlyozta: a rendelkezés a már működő és használatban lévő gázüzemű háztartási berendezéseket nem érinti. A gázkészülékek tiltását 2026-tól érvényesítik a 7 emeletesnél kisebb új épületekre, 2029-től a magasabb házakra is. A törvény kivételeket is megállapít, és tartalék energiaforrásként megengedi gázkészülék beszerelését, valamint kereskedelmi vendéglátóhelyek és autómosók számára is lehetővé teszi a földgázzal működő berendezéseket.

Az ellenzők, köztük republikánus politikusok szerint az intézkedés túlzott mértékben korlátozza a fogyasztók választási szabadságát, megnöveli az építkezések költségeit. A tilalmat pártoló környezetvédők ezzel szemben azzal érvelnek, hogy a klímacélokat nem lehet elérni anélkül, hogy az intézkedések ne érintenék a lakó- és irodaépületeket. Egy 2022-es jelentés szerint New York államban az éghajlatot befolyásoló károsanyag-kibocsátás mintegy harmada (32 százaléka) az épületek működésével függ össze. Az Egyesült Államokban New York az első, ahol szövetségi állami szinten tiltják be a gázkészülékek használatát, ugyanakkor mintegy 80 város építési rendelkezései már most is tartalmaznak a földgáz használatának visszaszorítását célzó előírásokat.

Zöldinfó

Több mint 18 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország északi és déli része között

Több mint 18 Celsius-fokos hőmérséklet-különbség alakult ki az ország északi és déli része között csütörtök kora délutánra – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.

Létrehozva:

|

Szerző:

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)

Azt írták: északkeleten már elkezdődött a lehűlés, délre viszont még nem ért oda a hidegfront, illetve a már nem egy helyen kipattant zivatarok, így csütörtök kora délutánra több mint 18 fokos különbség alakult ki a hőmérsékletben az északkeleti határvidék és a déli tájak között. A bejegyzéshez készített infografika szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Hidasnémetiben 7 fokot mértek csütörtökön kora délután, míg a Bács-Kiskun vármegyei Baján 25,2 fokot mértek.

A HungaroMet tájékoztatása szerint csütörtökön egy észak felől érkező gyors mozgású hidegfront vonul át az ország felett, amelynek hatására a délelőtti óráktól estig döntően az ország déli felében szórványosan várhatóak zivatarok. A front környezetében zivatarok hatására átmenetileg a kora délutáni órákban viharos széllökés és néhol jégeső alakulhat ki.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák