Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Romániában ezentúl akár több ingatlanban is kedvezményes áron juthat villamos energiához a tulajdonos

Nem szükséges már nyilatkozatban megjelölniük a több lakással rendelkező romániai tulajdonosoknak, hogy melyik ingatlanban kívánnak élni a villamos energia esetében meghatározott hatósági árkedvezménnyel: a bukaresti kormány szerdai ülésén elfogadott sürgősségi rendelet szerint a jogosultság ezentúl nem az érintett személyétől, hanem a fogyasztás mértékétől függ.

Létrehozva:

|

Romániában – a kormány korábbi “ársapka rendeletét” módosítva – egy hónapja terjesztette ki a parlament a következő három fűtési szezonra a villamos energia és gáz fogyasztói árának hatósági korlátozását. A jogszabály a villanyáram esetében havi 100 kilowattórás fogyasztásig 68 banis (55 forint), 100 és 255 kilowattóra között 80 banis (65 forint), 255 kilowattóra felett pedig 1,3 lejes (106 forint) tarifát állapított meg kilowattóránként. A módosítások közé a parlament egy olyan rendelkezést is bevezetett, amely szerint az árkedvezményekre minden lakossági fogyasztó csak egyetlen fogyasztási helyen jogosult. A szolgáltatók szerint azonban ennek alkalmazása azt feltételezné, hogy több mint kilencmillió lakossági ügyfelüknek nyilatkozatot kellene írnia jogosultságáról, mert egyébként nem lehet tudni, melyiküknek van több lakása, és hol tartanak igényt az alacsonyabb díjszabásra.

Bár az energetikai szabályozó hatóság (ANRE) cáfolta, hogy mindenkinek nyilatkozatot kellene leadnia, ha olcsóbb áramot akar, mondván, hogy a szolgáltató a személyi szám alapján is ki tudja szűrni, ha valakinek egy másik ingatlanra is van szerződése, arra már nem tudott megnyugtató választ adni, hogy mihez kezdjenek az albérlők, akiknek a – feltehetően más ingatlannal is rendelkező, de olcsó áramra csak egy helyen jogosult – tulajdonos nevére kiállított villanyszámlát kell a legmagasabb tarifával fizetniük.

Az ANRE elismerte, hogy a bérlők csak akkor juthatnának hozzá az árkedvezményhez, ha saját nevükre kötnek szerződést az áramszolgáltatóval, de ebbe feltehetően nem sok lakástulajdonos egyezne bele, már csak azért sem, mert a bérlemények mintegy felét zsebszerződésekkel adják ki, hogy ne fizessenek utána adót. Mivel a hatóságok sem remélték, hogy a villanyszámlán elérhető megtakarítás segítene kifehéríteni a bérlakások feketepiacát, és félő volt, hogy az amúgy is kiszolgáltatott helyzetben lévő albérlők fognak rosszul járni, a kormánykoalíció úgy döntött, hogy inkább visszavonja a kritizált rendelkezést.

A bukaresti kormány szerdai közleménye szerint így havi 100 kilowattórás fogyasztásig minden lakossági fogyasztó a legalacsonyabb tarifát fogja fizetni az áramért, és csak azoknak kell saját felelősségre nyilatkozatot adniuk a szolgáltatónak, akik a fogyasztás mértékétől függetlenül a legalacsonyabb díjszabásra jogosultak: vagyis a legalább egy kiskorút egyedül nevelő szülők, a legalább három kiskorú (vagy még tanulmányait végző 26 év alatti fiatalt) eltartó családok, illetve a gyógykezelésükre elektromos orvosi műszereket használó fogyasztók.

Zöldinfó

Milyen környezetbarát alternatívák léteznek a sztreccsfólia gyártásban?

A sztreccsfóliák mindennapjaink és ipari folyamatok nélkülözhetetlen részévé váltak, és ennek jó oka van. A nagy mértékű felhasználás nem feltétlen kell, hogy környezetvédelmi szempontból aggodalomra adjon okot. Kitűnő megoldások léteznek a sztreccsfólia gyártás ökológiai lábnyomának csökkentésére.

Létrehozva:

|

Szerző:

A sztreccsfóliák környezetbarát innovációja

sztreccsfóliák alapanyagát adó kissűrűségű polietilén (LLDPE) rugalmassága és tartóssága miatt közkedvelt. A gyártási folyamatok fenntarthatóság felé történő elmozdítása például történhet regranulátum használatával, ami a műanyag hulladék mechanikai és kémiai feldolgozásából ered. Az újrahasznosított anyagok használata és az energiatakarékos technológiák alkalmazása mind a környezeti terhek csökkentése felé mozdítja el az iparágat.

Csévével vagy cséve nélkül? Melyik a környezetbarátabb?

Az Iparifóliák kétféle sztreccsfóliát kínál: csévés és cséve nélküli változatokat. A csévés sztreccsfóliák speciális, ragasztóval dúsított papírmasszából készült csévék segítségével készülnek, amelyek rendkívül tartósak. Habár nem alapvető, de opcionálisan akár többször is felhasználhatók, ezáltal csökkentve a hulladék mennyiségét.

A cséve nélküli sztreccsfóliák még inkább környezetbarát megoldást nyújtanak, hiszen a csévék eltávolításával csökkentik a hulladék mennyiségét és a logisztikai költségeket is. Ezek a sztreccsfóliák könnyen kezelhetők kézi húzóval vagy speciális fóliázó gépekkel, így a csomagolás során nem keletkezik felesleges hulladék.

Széleskörű felhasználás és környezetvédelmi előnyök

Az Iparifóliák sztreccsfóliái számos iparágban bizonyítják hasznosságukat, beleértve az élelmiszeripart, az agráripart és a szállítmányozást. A sztreccsfóliák rugalmasak, vízállók és védik az árut a szállítás és raktározás során felmerülő sérülésektől, minimalizálva ezzel az árukiesést és a környezetterhelést.

Az Iparifóliák kínálatában megtalálhatók a víztiszta, színes, mini roll, gépi és előnyújtott sztreccsfóliák, amelyek különböző felhasználási területekre specializálódtak. A környezetvédelem szempontjából különösen előnyös a sötét színű sztreccsfólia, amely UV-sugárzás ellen is véd és elrejti az árut a kíváncsi szemek elől.

Advertisement

Az Iparifóliák elkötelezettsége a fenntarthatóság mellett

Az Iparifóliák 2004 óta nyújt megbízható megoldásokat a csomagolástechnika területén. Az ipari sztreccsfóliák gyártása és forgalmazása során szerzett tapasztalataik lehetővé teszik, hogy minden iparági igénynek megfeleljenek. A vállalat elkötelezett a fenntarthatóság és a környezetvédelem mellett, folyamatosan keresve az innovatív megoldásokat, amelyek csökkentik a környezeti lábnyomot.

Forduljon bizalommal az Iparifóliákhoz, ahol szakértő csapatuk készséggel nyújt tájékoztatást a sztreccsfóliák felhasználásával kapcsolatban, biztosítva a legjobb minőséget és a környezetbarát megoldásokat.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!