

Zöldinfó
Takarékoskodnak a díszkivilágításon Prágában
Az eddigi este 11 óra helyett már fél 10-kor lekapcsolják a prágai műemlékek és egyéb ikonikus épületek, látnivalók díszkivilágítását energiatakarékossági indokkal – jelentette be kedden a városüzemeltetésért felelős önkormányzati cég, a THMP.
A lépéssel több millió koronát (több tízmillió forintot) takarít meg a cseh főváros – közölte Jan Chabor városi tanácsos. Prágában mintegy 140 épület kap esti díszkivilágítást. Egyes épületek díszkivilágítását teljesen megszüntetnék, ezek kiválasztása folyamatban van, de gondot jelent, hogy néhány helyszín kivilágítását nem lehet úgy megszüntetni, hogy ne kapcsolnák le egyben a környék közvilágítását is. Tomas Jílek, a THMP vezetője szerint egyes objektumok, főleg egyházi épületek tulajdonosai attól tartanak, hogy romlik a közbiztonság, ha teljesen lekapcsolják a hely díszkivilágítását.
mti

Zöldinfó
Viharpróba az MVM-nek: rekordsebességgel állították helyre az áramot
Közel 100 órányi megfeszített munkával minden régióban helyreállították az áramszolgáltatást az MVM szakemberei.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A tájékoztatás szerint az országon hétfőn átvonuló zivatar számos helyen óránként 100 kilométert meghaladó orkánerejű szél, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és helyenként jégeső miatt a villamos hálózatra dőlő fák, leszakadt ágak sok helyen vezetékszakadást idéztek elő, egyes helyeken oszloptörést okozott a vihar – tájékoztatott az alternativenergia.hu. Mint írták, csak a középfeszültségű hálózaton közel 150 helyen történt üzemzavar a vezetékre dőlő, vagy azt leszakító fák miatt, amely miatt egy időben 190 ezer háztartás maradt villamosenergia-ellátás nélkül az MVM szolgáltatási területein. A közlemény idézte Mátrai Károlyt, az MVM Csoport vezérigazgatóját, aki szerint a hétfői vihar minden eddiginél komolyabb próbatétel elé állította az MVM villamosenergiaelosztó-hálózati működését. A szolgáltató szakemberei közel 100 órán keresztül dolgoztak éjjel-nappal, hogy újra biztosítani tudják az áramszolgáltatást.
Miután a szerdai napon a középfeszültségű hálózaton minden üzemzavart elhárítottak az MVM hálózati kollégái, a több mint 3700 kisfeszültségű hiba lokalizálását és javítását kezdték meg. A negyedik napja éjszakákon is áthúzódó munkájuk eredményeként minden hibát kijavítottak. “A helyreállításban az iparági együttműködés komoly szerepet játszott, ahogy mi is segítettük az E.ON és a TITÁSZ kollégáinak munkáját, úgy ők is mellettünk álltak a legnehezebb pillanatokban – ez a fajta szakmai szolidaritás sokat jelentett a helyreállítás gyorsaságában és sikerességében” – fogalmazott Mátrai Károly. Az MVM Émász elosztási területén, azaz Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben és Pest vármegye észak-keleti részén már szerda óta minden ügyfél ellátása biztosított. A hétfői vihar jóval nagyobb mértékben pusztított Magyarország déli és keleti régiójában, így az MVM Démász ellátási területén több kár, több hiba keletkezett.
A bajai, kecskeméti és békéscsabai régiókban már a csütörtöki nap végére teljes körűen helyreállították az áramszolgáltatást az MVM szakemberei, a vihar által leginkább sújtott szegedi régióban azonban még péntekre is áthúzódott a hibák javítása. Az elosztási területükön lévő 1,5 millió ügyfelük számára mára azonban ismét biztosított a villamosenergia-ellátás – olvasható a közleményben.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Mit kell tennie, ha van otthon napeleme? Új kötelezettséget vezetnek be!
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Miért tiltják Magyarországon, ami egész Európában hódít? – Erkélynapelem-botrány
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Csendesebb ünnep várható: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték Cegléden
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
A hazai kutatók is figyelmeztetnek a talaj vészes állapotára
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Elárasztás mentheti meg a jövő erdőit – a Beregben már működik