Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

40 millióért napsütést hoznak az esküvőre

Létrehozva:

|

Az Oliver’s Travel nevű cég új, szolgáltatást indított, melyet egyelőre Franciaországban vehetnek igénybe a házasodni vágyók, de ha sikeres lesz, Anglia és Olaszország felé terjeszkednének.

A szolgáltatás lényege, hogy vegyi anyagokat juttatnak a légtérbe, melyek mesterséges jégmagot alkotva meggátolják, hogy komolyabb jégverés alakuljon ki. A technika nem új keletű, a szolgáltatás viszont az. A pekingi olimpián például ezüst-jodid töltetű rakétákkal lőtték az eget, hogy szép idő legyen.

Az Oliver’s Travel nem dolgozik olcsón, 100 ezer angol fontot, azaz mintegy negyvenegymillió forintot kérnek a napsütötte szeánszért cserébe, bár hozzáteszik, meglepetések még így is érhetik az egybekelni vágyókat, mondjuk egy hurrikán képében, az ellen ugyanis nem véd a technológia.
Szép időt egyelőre Franciaországban, a repülőterektől legalább 50 kilométeres távolságban képesek varázsolni az ígéretek szerint, a fent említett borsos áron. A leírás szerint a cég nem rakétákkal, hanem berepüléssel és helyi szórással dolgozik, azaz a repülőgépek a felhőbe szállva engedik ki az ezüst-jodidot.

forrás: itcafe.hu

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

AM: elfogadták a 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégiát

A 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégia átfogó keretet biztosít a hazai élővilág, a természeti erőforrások hosszú távú fennmaradásához és meghatározza a 2030-ig elérendő célkitűzéseket, valamint az azok megvalósítását szolgáló intézkedéseket – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

Létrehozva:

|

Szerző:

Kiemelték: a stratégia olyan témákat helyez előtérbe, mint a védelemben részesülő területek hálózata, a természetes és természetközeli ökoszisztémákat károsító inváziós idegenhonos fajok visszaszorítása, illetve a fenntartható mezőgazdálkodás, erdőgazdálkodás, vad- és halgazdálkodás. A jelenleg elfogadott terv kiemelt feladatai közé tartozik továbbá a beporzók csökkenésének megállítása, az ökoszisztémák klímaváltozással szembeni ellenálló képességének javítása, a zöld infrastruktúra hálózat elemeinek fejlesztése, illetve a biodiverzitást veszélyeztető szennyezések mérséklése – írták a közleményben.

Hangsúlyozták, hogy a biológiai sokféleség az élővilág változatosságát jelenti, Magyarország sokszínű természeti értékeinek hosszú távú megőrzése pedig elengedhetetlen a jelen és a jövő generációk  jóllétének biztosításához. Emellett a biodiverzitás az élelmiszertermelés alapja, valamint nélkülözhetetlen a talajtermékenység és a beporzás biztosításában, a víz és a levegő tisztításában, miközben gyógyszer-alapanyagot és faanyagot is nyújt számunkra. Kiemelt szerepet játszik továbbá a katasztrófák, a járványok és betegségek elkerülésében, hatásainak enyhítésében, illetve a globális és a regionális klíma szabályozásában.

Magyarország egyedülálló és gazdag természeti értékei, a változatos adottságú és egyre többek által látogatott nemzeti parkok, a vadon előforduló, védett növény- és állatfajok és ezek természetes és természetközeli élőhelyei, az őshonos haszonállatok és növények, valamint az egyedi magyar táj és a hozzá kapcsolódó természeti és kulturális értékek mind hozzájárulnak Magyarország országimázsához – mutattak rá a közleményben. A természeti erőforrások védelme és a velük való bölcs gazdálkodás követendő elv, hiszen így biztosítható, hogy hosszú távon megmaradjon Magyarország gazdag és értékes természeti környezete és biodiverzitása, amely elengedhetetlen a magyar lakosság minőségi életéhez – tájékoztatott a szaktárca.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!