Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Saját magunkat mérgezhetjük otthonainkban

A beltéri légszennyezésről nem sokat beszélünk, pedig igen káros lehet az egészségre.

Létrehozva:

|

Azzal sokan tisztában vannak, hogy a kültéri légszennyezés mennyire veszélyes, arról viszont kevesebb szó esik, hogy zárt térben is sokat számít a levegő minősége. Ez komoly probléma, hiszen életünk nagy részét odabent töltjük, ahol ráadásul koncentrálódhatnak a szennyeződések, ezért nagyon nem mindegy, milyen levegőt lélegzünk.

Egy új, a Nature-ben megjelent cikkben éppen erre hívják fel a figyelmet a szakértők – számol be az Index. Az egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján 2020-ban 3,2 millió ember halálát okozta a beltéri légszennyezés, ami nem sokban marad el a kültéri szennyezés 3,5 millió áldozatától.

Alastair C. Lewis, a Yorki Egyetem munkatársa és kollégái szerint zárt térben rengeteg szennyező, köztük kinti részecskék, kórokozók, valamint a benti fűtőegységek által kibocsátott anyagok lehetnek jelen. A fűtés miatt szén-monoxid, az építőanyagokból és ragasztókból formaldehid, az épületekből radon szabadulhat fel, de a szövetek, bútorok és festékek is légszennyezést okozhatnak. A régi, rosszul szellőző épületekben emellett a penészgomba is komolyabb fenyegetést jelent.

Advertisement

Egy szennyező anyag beltéri koncentrációja alapvetően öt tényezőtől függ: a forrásának méretétől, a kültéri szennyező anyagok koncentrációjától, a légáramlástól, a kültéri és beltéri levegőcsere mértékétől, valamint a tér méretétől. Persze számos egyéb faktor, köztük az épület szellőzése, a helyi éghajlat, illetve az otthonban használt energia is szerepet játszik.

Angliai kutatások alapján a nedves otthonok aránya lecsökkent a központi fűtés szélesebb körű használata miatt, viszont megnőtt a kozmetikumok és testápolási termékek illékony szerves vegyületeinek kibocsátása beltérben. A fürdőszoba szellőztetése tehát meghatározó kérdés lehet, nemcsak a potenciális penész lerakódásának, hanem a vegyi anyagok keringésének szempontjából is.

Advertisement

Szerencsére vannak módszerek, amelyekkel javíthatjuk a benti levegő minőségén: a szellőztetés mellett a gáztűzhely elektromosra való cserélése, a légszűrők és légtisztítók, valamint a szigetelés is hozzájárulhat a jobb légminőséghez.

Advertisement

Zöldinfó

Csúcs közelében a paksi áramtermelés a főjavítások ellenére is

A paksi atomerőmű több mint 16 ezer gigawattóra áramot termelt 2025-ben.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2025-ben 16 097,9 gigawattóra áramot termelt, amely – az év során végrehajtott négy főjavítás mellett is – az erőmű történetének második legmagasabb termelési eredménye – közölte az alternativenergia.hu. A közleményben felidézték, hogy az atomerőműben 2015 végén vezették be a 15 hónapos üzemeltetést, vagyis a korábbi 12 helyett 15 havonként elvégzett üzemanyagcserét. Az elmúlt időszakban az intézkedés évente mintegy 5 százalékkal növelte a megtermelt villamos energia mennyiségét, 13 százalékkal csökkentette a nagy aktivitású hulladéknak számító, kiégett fűtőanyag-kazetták számát. Az erőmű reaktorfizikusai által fejlesztett, magasabb dúsítású, második generációs üzemanyagkazettákat alkalmazó, innovációs díjjal elismert átalakítás nemzetgazdasági szinten is jelentős eredményeket hozott – írták. Közlésük szerint a korábbi 12 hónapos üzemeltetési ciklus szerint mind a négy blokk minden évben leállt főjavításra. A négy blokk 15 hónapos üzemelésének egy 60 hónapos – ötéves – periódusa van, négy blokkra vonatkoztatva ez négy egymást követő évben csak 3-3, majd minden 5. évben 4 leállást jelent.

A visszaindulások és leállások teljes üzemidőre vetített száma ezzel 20 százalékkal csökkent, mérséklődött a rendszerelemek elhasználódása, a szétszerelések, nyomáspróbák miatti igénybevétele, ami kedvezően befolyásolja a várható élettartamukat. Ez jelentős hozzájárulás a további üzemidő meghosszabbításhoz. Beszámoltak arról, hogy az atomerőmű a jogszabályban előírt mennyiségnél nagyobb fűtőanyagkészlettel rendelkezik, az üzemanyag-beszerzés biztonságosabbá tétele céljából szerződést kötött a Framatome-TVEL közös vállalattal és a Westinghouse Electric Company-vel.

A közlemény szerint az előzetes terveknek megfelelően, rendben haladnak a további üzemidőhosszabbítás (TÜH) munkálatai: a műszaki megalapozó dokumentációk készítése jó ütemének köszönhetően 2026-ban elkezdődik a TÜH Végrehajtási program kidolgozása. 2025 végére elkészültek a környezeti vizsgálati programok, megkezdték a környezeti hatástanulmány összeállítását, valamint a többletként keletkező, kiégett fűtőelemek kezelésére szolgáló konténeres tárolási megoldás műszaki előkészítését és beszerzését. Idézték Mátrai Károlyt, az MVM Csoport vezérigazgatóját, az atomerőmű igazgatóságának elnökét, aki elmondta, hogy “az energiastratégiai célok eredményes megvalósításának, a magyar családok számára kulcsfontosságú rezsicsökkentés fenntartásának egyik fő letéteményese az MVM Csoport, a csoport és egyben az ország legnagyobb és legfontosabb áramtermelője pedig a paksi atomerőmű.

Advertisement

Horváth Péter János, az atomerőmű vezérigazgatója a közleményben elmondta: Magyarország villamosenergia-ellátásbiztonsága, a nemzetközi kitettség csökkentése mindig is rendkívüli fontosságú volt az energiapolitika számára, az elmúlt években kialakult helyzet pedig még tovább erősítette annak szükségességét, hogy az ország folyamatosan, nagy mennyiségben, fenntartható módon termelni képes alaperőművekkel rendelkezzen. Úgy fogalmazott, hogy “a paksi atomerőmű az elmúlt évtizedek során bebizonyította, hogy nem csupán a gazdaságos áramtermelés legfontosabb eszköze, hanem nélkülözhetetlen szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben is: eddigi működésével összesen közel 250 millió tonna széndioxid-kibocsátást akadályozott meg”. Hozzátette, hogy a paksi atomerőmű folyamatosan fejlődik a biztonság és a technológia terén egyaránt.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák