Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Napelemes drónokkal szórna internetet a Facebook

Létrehozva:

|

A világ számos eldugott pontján nincs internetkapcsolat a kedvezőtlen földrajzi viszonyok miatt. Jó növekedési lehetőség ez a Facebooknak: Mark Zuckerberg drónokkal oldja meg az Isten háta mögött a wifit.

c

Eddig az óceánok alatti optikai kábelek alkották a világháló gerincét, a holnap viszont már részben a dróninterneté lesz. Ami napenergiával megy.

Küldetésével egyezően, a Facebook továbbra is az emberek kapcsolódásának megvalósításán fáradozik -legalábbis Zuckerberg ezt a nemes hangzású cégfilozófiát emlegeti-, ebbe illeszkedik a drónstratégia. A levegőben akár egy helyben lebegésre is képes drónok ugyanis internetrouterekként működhetnek.

Advertisement

A Facebook drónja, mely a görög mitológiából kölcsönzött Aquila névre hallgat, már túl van a próbarepülésen, jelentette be a Mike Schroepfer az F8 konferencián. Igaz, ez még egy kisebb modell, amelynek működését aerodinamikai szempontokból vizsgáltak, írta a cnet.com. A Facebook technológiai vezetője hozzátette, a drón 18 000 és 27 000 méter között tud lebegni akár 3 hónapig is, állítja a The New York Times. Ahogy arra a napilap rámutatott, a drónnal úgy tudott előrukkolni a Facebook, hogy 2014-ben egyszerűen megvette az Ascenta nevű drónfejlesztő céget.
A végleges, nagyobb méretű modell tesztrepülésére a nyár folyamán kerül sor, nyilatkozta Jay Parikh a Wall Street Journalnak. Miután a Facebook, a Google és más virtuális adat-óriáscégek megütötték a bokájukat azzal, hogy széntüzelésű erőművekkel elégítették ki energiaigényük nagy részét (az egyik Facebook mogul pedig az esküvőjével verte ki a biztosítékot), a Facebook természetesen nem merte volna akkumulátoros verziót tervezni a drónból.

A napenergiával üzemeltetett repülőalkalmatosság sajátossága, hogy akkora a szárnyainak fesztávolsága, mint a Boeing 737 repülőgépé, vagyis jócskán 35 méter körül van. Mindemellett a drón súlya nem haladja egy kisebb személygépkocsi súlyát. A hírek szerint a drón paraméterei zömében megegyeznek a Solar Impulse 2 nevű napelemes repülőgépével, melyet pilóta vezet és repülés közben tölti napelemeit.

Advertisement

A Facebook tulajdonképpen növekedési lehetőségek után tapogatózik a drónokkal: üzleti stratégiája ezekre az eszközökre vonatkozóan az, hogy a telekomcégekkel karöltve internet hozzáférési szolgáltatást kínáljon a civilizációtól és annak infrastruktúrájától távol eső helyeken.

A teljes cikk itt olvasható.
http://www.piacesprofit.hu/klimablog/napenergias-dronokat-fejleszt-a-facebook/

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Energia

Zöld energiára váltott a különleges parádsasvári üvegmanufaktúra

Közösségi energia fűti az üvegolvasztó kemencét Parádsasváron.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az üvegművesség egyik utolsó hazai védbástyájának, a parádsasvári Üvegmanufaktúrának termeltek energiát a Közösségi Energia Szolgáltató (KESZ) Nkft. energiaközösségének napelemei – írja az alternativenergia.hu. A KESZ a Magyar Természetvédők Szövetsége által alapított energiaközösségként olyan mintaprojekteket valósított meg, amelyeknél a tiszta energia haszna közvetlenül a helyi közösségbe áramlott vissza. A zöldenergia-beruházást a környezetvédelmi világnap (június 5.) előtt tisztelegve a Bio DumaSasvár minifesztivál során adták át június 6-án.

Humorista a zöld ügyekért: Litkai Gergely hozta tető alá a partnerséget

Parádsasvárra, mint lehetséges energiaközösségi helyszínre a Dumaszínház művészeti vezetője, a zöld megoldások iránt elkötelezett Litkai Gergely hívta fel a természetvédők figyelmét még 2024 februárjában. A Dumaszínház természetközeli telephelye, a Garázssasvár ugyanis a Heves megyei, erdők ölelésében fekvő faluban működött a nyári szezonban – a Dumaszínház azonban nemcsak Parádsasvár kulturális életébe csempészett új színeket, hanem aktívan kereste a bekapcsolódási lehetőséget a település közösségi életébe is – többek között helyi természetvédelmi és fenntarthatósági programok révén.

Advertisement

A kemence feleslege a jövőben a közösségé lett

Itt jött a képbe a Magyar Természetvédők Szövetsége, amelynek energiaközössége, a Közösségi Energia Szolgáltató Nkft. kifejezetten olyan nagyfogyasztó partnereket keresett, ahol a tiszta energia közösségi célokat szolgált, és amelyet később be lehetett vonni a villamosenergia-megosztásra épülő helyi modellbe.

Advertisement

Dr. Rénes Marcellel, a település turisztikai attrakciójának számító Üvegmanufaktúra Kft. vezetőjével – akinek családja ma is aktívan éltette az üvegművesség hagyományát – Litkai Gergely kötötte össze a szakembereket. Az előzetes felmérésből kiderült, hogy a maga nemében páratlan műhely energiaigénye az – országos viszonylatban is óriási – üvegolvasztó kemencének köszönhetően hatalmas volt, folyamatosan készültek itt az egyedi üvegtermékek, és egymást érték a bemutatók is.

Egy tisztaenergia-beruházás ezért komoly előrelépést jelentett a település ökológiai lábnyomának csökkentésében. A fejlesztés 2025 novemberében valósult meg, a napelemrendszer 2026 februárja óta működött, és a megtermelt energia mintegy 85 százalékát helyben hasznosították, míg a fennmaradó 15 százalék többletet akkoriban a manufaktúra kereskedője vette át; a későbbiekben ezt a mennyiséget villamosenergia-megosztásba lehetett bevonni.

Advertisement

Öt év munkájának gyümölcsét aratták a Mátrában

A mostani átadás egy hosszú, kihívásokkal és sikerekkel teli út fontos mérföldköve volt. A Magyar Természetvédők Szövetsége konzorciumi partnereivel még 2020-ban nyert támogatást az akkori Innovációs és Technológiai Minisztérium (ma Gazdasági- és Energiaügyi Minisztérium) mintaprojekt-pályázatán. A 2021 óta tartó megvalósítási szakasz az elmúlt öt évben rengeteg tanulási folyamatot, bürokratikus és technikai kihívást, de mindenekelőtt rengeteg közösségi tapasztalást is hozott. A projekt végéhez közeledve az Üvegmanufaktúra Kft. napelemes rendszerének átadása nemcsak egy beruházás lezárása volt, hanem egy kistelepülési energiaközösségi modell kezdete is egyben.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák