Zöldinfó
Az amazóniai esőerdők csaknem egyötöde elpusztult
Új jelentést adott ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) az Amazonas esőerdeinek állapotáról az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülése (COP27) alkalmából.
A 200 oldalas dokumentum szerint a fajokban gazdag ökoszisztéma folyamatos pusztulása akár 47 millió ember megélhetését is veszélyezteti a térségégben, ahol az esőerdők csaknem egyötöde már elpusztult. A tanulmány alapján a földhasználat megváltozása miatt az amazóniai esőerdők 18 százaléka tűnt el, az erdőterületek további 17 százaléka pedig nagyon rossz állapotban van. Georg Scattolin, a WWF szakértője felidézte, hogy a glasgow-i klímakonferencián (COP26) 100 ország vállalta, hogy 2030-ig megállítja az erdők pusztulását, de az ígéretek ellenére az erdőpusztulás még 2022 első félévében is fokozódott. “Ezért most hatékony döntésekre van szükség az esőerdők védelmének biztosítása érdekében” – hangsúlyozta.
A WWF és az amazóniai őslakos csoportok a sarm-es-sejk-i klímakonferencián azt szorgalmazták, hogy a térség 80 százalékát vegyék biológia védelem alá 2025-ig. Ehhez vissza kell szorítani az erdőirtás legnagyobb mozgatórugóit: az illegális bányászatot, a mezőgazdaság számára történő földrablást, a korrupciót, a vadon élő állatok és az esőerdők természeti erőforrásainak illegális kereskedelmét. Az iparosodott országoknak pedig törvényekkel kell megakadályoznia, hogy az esőerdőket olyan termékek előállítása miatt irtsák ki, mint a hús, kakaó, kávé, kukorica, pálmaolaj, fa vagy takarmányszója. Az amazóniai esőerdő ad otthont a gerinces állatfajok kilenc százalékának, a madárfajok 14 százalékának, a halfajok 13 százalékának, a kétéltűfajok nyolc százalékának és a növényfajok 22 százalékának. Az esőerdő a világ egyik legfontosabb szén-dioxid-tárolója is. A növényzet és a talaj 367-733 gigatonna szén-dioxidot tárol, ami mintegy 18 évnyi globális CO2-kibocsátásnak felel meg.
mti
Zöldinfó
Kiszáradó folyók, fogyó ivóvíz: egyre súlyosabb a vízhiány Magyarországon
Már nemcsak a vidéket sújtja a vízhiány, hanem Budapest ivóvízellátása is veszélybe került!
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Nem várhat tovább a vízkormányzás! Naponta ugyanis mintegy 80 millió köbméterrel kevesebb víz érkezik a Dunán a megszokottnál, és ami beérkezik, az is villámgyorsan távozik az országból – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. A főváros ivóvízellátásának biztonsága döntően a Szentendrei-szigeten és a Csepel-szigeten működő, úgynevezett csápos kutakra épül. Ezek a kutak nem közvetlenül a Duna vizét termelik ki, hanem a folyómeder alatt található, több méter vastag kavics- és homokrétegen természetes módon átszűrődő vizet hasznosítják.
A rendszer megfelelő működésének alapfeltétele a Duna megfelelő vízállása: magas vízszint esetén a folyó víznyomása biztosítja, hogy elegendő víz jusson a kavicságyon keresztül a kutakba. Amennyiben azonban a Duna vízszintje jelentősen lecsökken, ez a nyomás is mérséklődik, aminek következtében a magasabban elhelyezkedő csápok vízhozama számottevően visszaeshet, szélsőséges esetben pedig teljesen meg is szűnhet. Ez közvetlenül befolyásolhatja a főváros ivóvízellátásának üzembiztonságát. Solymár és több Budapest környéki település már elesett, hiszen ott már vízhiány ütötte fel a fejét.
Míg a fővárosban ivóvíz-ellátási problémák lépnek fel, addig a vidék teljesen kiszárad, tavak, patakok, kisebb folyók tűnnek el, s óriási ökológiai károk keletkeznek!
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaMegszelídített vadállatnak minősítették a nílusi krokodilokat Izraelben
-
Zöld Közlekedés7 nap telt el a létrehozás óta2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaÜzemanyag-tartalékok: a Mol cáfolja, hogy ellátási kockázat fenyegetne
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA tengervíz már visszaáramlik a Pó medrébe, veszélyben a mezőgazdaság
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaTengerbe került az üzemanyag Szlovéniában, lezárták a népszerű üdülőhely strandját
