Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Átvállalja az állam a decemberi földgáz- és távhődíjat Németországban

Létrehozva:

|

A háztartások és a vállalkozások helyett az állam fizeti ki a földgáz és a távhő decemberi átalánydíját Németországban egy hétfőn elfogadott törvény szerint.

A szövetségi parlament (Bundestag) előző heti döntése után hétfőn a törvényhozás tartományi kormányokat képviselő kamarája, a Bundesrat is elfogadta a földgázfogyasztók és a távhővel fűtők sürgősségi támogatásáról szóló törvényt, amely azt szolgálja, hogy addig is mérsékelje az energia drágulása miatt a lakosságra és a vállalatokra nehezedő terheket, amíg sikerül elindítani az úgynevezett árfék programot. Az egyszeri támogatás több mint húszmillió fogyasztónak jár, az ipari nagyfogyasztókon kívül mindenkinek, így a háztartások mellett a cégeknek, és többi között a kórházaknak és az óvodáknak is. Az energiaszolgáltatók az állami fejlesztési banktól (KfW) kapják meg a fogyasztóknak elengedett decemberi átalány összegét. Az egyszeri támogatás után következő lépés lesz a árfék program, amely a kormány tervei szerint februárban indul és 2024 tavaszáig tart majd. Ebben az időszakban a földgáz, a távhő és a villamos energia árát is korlátozzák, kilowattóránkénti 12, 9,5, illetve 40 centben. A kedvezményes ár az előző évi fogyasztás 80 százalékáig jár.

Ez a támogatás is minden fogyasztóra kiterjed, kivéve a nagyjából 25 ezer ipari földgáz-nagyfogyasztót, akiknek külön támogatási programot indítanak, a tervek szerint januártól. Németországban a földgázpiacon egyszerre okoz gondot a tavaly megindult drágulás, amely Oroszország Ukrajna elleni háborújával további lendületet vett, és a kínálat szűkössége, amely ugyancsak összefügg az Ukrajna elleni orosz támadással. Az ellátási helyzet azért kritikus, mert csaknem teljesen kiesett az eddigi legnagyobb szállító, Oroszország, amely a háború februári kezdete óta fokozatosan visszafogta a Németországba irányuló exportot, annak ellenére, hogy a háború miatt Oroszországgal szemben bevezetett európai uniós büntetőintézkedések nem érintik a földgázkereskedelmet.

A kormány számításai szerint decemberi átalánydíj-támogatás és az árfék program egyszerre kezeli a két gondot, enyhíti a fogyasztók terheit és takarékosságra ösztönöz, mert a kedvezményes ár nem a teljes fogyasztásra vonatkozik. A szövetségi kormány egy sor egyéb eszközzel is igyekszik segíteni a fogyasztóknak, így például a 19 százalékos áfakulcs alól a kedvezményes, 7 százalékos kulcs alá sorolták a földgázt átmenetileg, 2024 tavaszáig. A különböző támogatások finanszírozására egy 200 milliárd eurós alapot állítanak fel. Ez az úgynevezett pénzügyi védőernyő. A forrást hitelfelvétellel teremtik elő.

 

Advertisement

Zöld Energia

Árnyék és napelem: hogyan csökkenthető a teljesítményvesztés?

Német szakértők olyan napelemek megalkotásán dolgoznak, amelyek számára nem okoz gondot a részleges árnyékolás.

Létrehozva:

|

Szerző:

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)

Nem ritka, hogy a tetőre telepített napelemek részben árnyékban legyenek, ez pedig különleges kihívást jelent a modulok számára. A Fraunhofer Szilícium Fotovoltaikus Központ (CSP) vizsgálata alapján már a panel felületének 5 százalékos árnyékolása is súlyos teljesítményvesztéshez vezethet – számol be a PV Magazine. A szeptemberig tartó SegmentPV projekt keretében a Fraunhofer CSP kutatói a német fotovoltaikus gyártó AE Solarral együttműködve fejlesztettek ki egy részleges árnyékoláshoz optimalizált modult. A kedvezőtlen árnyékolás a napelemek egy részének túlmelegedéséhez vezethet, ezek a forró pontok pedig rontják a megbízhatóságot és hozzájárulnak a burkolatban lévő polimerek öregedéséhez. Ennek megakadályozására egy módosított, hot forrópont-mentes (HSF) modult fejlesztettek ki. A szegmentált elrendezés és az integrált bypass diódák használata nagyobb energiahozamot és alacsonyabb forrópont-kockázatot eredményez. A cél a fotovoltaikus rendszer megbízhatóságának biztosítása volt, különösen részlegesen árnyékolt tetőkön.

A Fraunhofer CSP szakértőinek feladata a napelemek és az integrált diódák jellemzésére és értékelésére volt, különféle technológiák (például PERC, TOPCON) esetében vizsgálták meg, hogy a megvilágítás milyen hatásokkal jár. Az integrált aktív és passzív bypass diódák hőmérsékletfüggő viselkedését is tesztelték, hogy meghatározzák a struktúra számára optimális, a lehető legkisebb veszteséggel járó bypass diódákat. Az eredmények alapján az AE Solar különböző elrendezéseket készített a modul felületének szegmentálására, és új modulterveket fejlesztett ki.

Ezek közül néhányat prototípusként le is gyártottak a további elemzésekhez, majd kiterjedt tesztek következtek. A Fraunhofer CSP szerint ez magában foglalta a laboratóriumi körülmények között végzett folyamatos, termomechanikai terhelési ciklusos kísérleteket és árnyékolási teszteket. Az első eredmények pozitívak voltak, a hosszú távú megbízhatósági vizsgálatok várhatóan a projekt végére fejeződnek be. Az AE Solar ezután a lehető leggyorsabban piacra kívánja dobni az új generációs forrópont-mentes napelemeket.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák