Zöldinfó
Boyan Slat az óceánok vizének megtisztításáról beszél a Sziget fesztiválon
A Sziget nem hisz a kulturális embargóban. Elítélik az orosz háborús agressziót, kiállnak a béke mellett, ugyanakkor orosz és ukrán fellépők is lesznek a fesztiválon – mondta Kádár Tamás, a rendezvény főszervezője a Sziget pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Mint elhangzott, a pandémia miatti két év kihagyás után visszatérő Szigeten augusztus 10-től 15-ig koncertet ad például Dua Lipa, Justin Bieber, az Arctic Monkeys, a Tame Impala, Calvin Harris, a Kings of Leon, a friss Grammy-díjas ausztrál Rüfüs du Sol és Stromae. Számos programhelyszín más helyen várja a látogatókat, és lesznek újak is. “Az elmúlt két évet az egész hazai zeneipari és fesztiválszervező szakma megszenvedte, néhány változás az idei Szigeten emiatt is van. Ezentúl nem lesz mínusz egyedik és nulladik nap, ugyanakkor a hatnapos fesztivál valamennyi programhelyszíne végig aktív lesz” – jelentette ki Kádár Tamás. Hozzátette, hogy a korábbi hét fesztiválnap csökkentése eggyel a III. kerületben élők igényeinek figyelembevételével is történt, illetve “óvatosabbak és kimértebbek” a kockázatvállalás terén is.
A főszervező szólt arról, hogy jól fogynak elővételben a jegyek és a bérletek, így több teltházas nap is lehet. Kádár Tamás beszámolt arról, hogy a beléptetési rendszer a K híd belső oldalára kerül át és újratervezték a belső forgalmat is, a távozáskor a lehető legbiztonságosabb módon oldják meg a forgalomirányítást. A Buda felé eső oldal természetvédelmi területét idén lezárják a vendégek elől. 52 országból érkeznek fellépők, mintegy ezer program lesz. Marad a Sziget zöldügyi elkötelezettsége, tovább javul a hulladékgazdálkodás, csökken a környezeti teher, és telepíteni kezdenek egy széndioxid-kompenzációs erdőt. A fesztivál jövőjét a fővárossal kötött 5+5 éves megállapodás biztosítja. Faix Csaba, a Budapest Brand vezérigazgatója elmondta: a Sziget a főváros egyik legmenőbb turisztikai attrakciója, jó hírünket viszi a világba. “Létrehoztuk közösen a Budapest-kártya Sziget Edition-jét, amely ingyenes tömegközlekedést, fürdőlátogatást biztosít a vendégeknek, emellett felhívja a figyelmet a főváros felfedezésre váró pontjaira”.
Csiszár Virág, a fesztivál nemzetközi booking menedzsere kitért arra, hogy a nagyszínpad utáni második legnagyobb programhelyszínen, a FreeDome (korábban A38) sátorban például Caribou, Jungle, a Fontaines DC vagy Princess Nokai ad koncertet, az elektronikus zene két fő állomása a Samsung Colosseum és a Party Aréna, utóbbi a hivatalos nyitóbuli helyszíne lesz a holland Q-Dance-szel, illetve a záróbulijé is az Elrow-val. “A magyar zenei kínálat koncepciója megváltozik, a hazai zenekaroktól azt kértük, hogy máshol nem látható, egyedi produkciót hozzanak a Szigetre” – tette hozzá Csiszár Virág. Kardos József programigazgató megjegyezte, hogy két nagyszínpados koncert között ismét lesz Love Revolution Special-program, amelynek keretében performanszok, előadások láthatók és hallhatók: Boyan Slat az óceánok vizének megtisztításáról beszél, énekel a Superar gyerekkórus, a zárónapon a katalán Kamchatka társulat a menekültek problémáira hívja fel a figyelmet.
Új színpad lesz a dropYard (a hiphop, a break és az urban style helyszíne), az Európa Színpadon a feltörekvő zenekarok lépnek fel, világzene pedig a Global Village-ben lesz hallható: az itteni fellépők között lesz mások mellett az Amsterdam Klezmer Band, a Volosi, Mamani Keita, de naponta kétszer itt lesz látható a vietnámi vízi bábszínház műsora is. A tánc- és színházprogram külső helyszíneken, két szabadtéri színpadon lesz elérhető, a Magic Mirror sátor számos különleges produkciója között lesz Scott Maidment Szigetre készült show-ja, a Nagy Utcaszínház előadásait esténként a katalán Sacue társulat adja.
Újságírói kérdésre válaszolva Kádár Tamás hangsúlyozta: a programban számos orosz fellépő lesz, közülük is kiemelkedik Nina Kraviz, aki a Samsung Colosseumban lép fel. Kádár József arról beszélt egy másik kérdésre, hogy a Sziget történetében először idén palesztin fellépő is lesz, a ramalláhi cirkusziskola csapata, amely a Cirque du Sziget helyszínen mutatja be előadását másik négy társulattal együtt.
A főszervező végül arra is kitért, hogy korlátozásmentes fesztiválszezonban bíznak. “Jelenleg nincsenek érvényben a koronavírus-járványra vonatkozó hatósági előírások, és reméljük, hogy a fesztivál idején utazási korlátozások sem fognak minket érinteni”.
Kép: Sandor Csudai
Zöldinfó
Zajcsökkentés a gyógyulásért: támogatást kapott a Heim Pál kórház
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni. Az adományátadó pénteki sajtótájékoztatón Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és iparért felelős államtitkára, a Budapest Airport Zrt. igazgatóságának elnöke azt mondta, a budapesti repülőtér 2024-es visszavásárlása a magyar állam legsikeresebb beruházása és gazdaságtörténeti sikere. Ismertetése szerint tavaly tovább emelkedett a reptér forgalma, 19,6 millió utas érkezett vagy indult innen, és az áruszállítás is új rekordot döntött: 430 ezer tonna volt az áruforgalom 2025-ben. Ezzel a budapesti lett Közép-Európa legnagyobb légikikötője – emelte ki az alternativenergia.hu.
Kitért arra, hogy a fejlesztések folytatódnak; idén lerakták a repülőtér új termináljának alapkövét, és bejelentették a közvetlen vasúti és felújított közúti összeköttetés kiépítését is. A megnövekedett forgalommal párhuzamosan kiemelt figyelmet fordítanak a repülőtér környezetében élőkre és itt működő intézményekre, továbbá figyelemmel vannak arra, hogy a zajszennyezése ne lépje túl a határértéket – tette hozzá. Lóga Máté elmondta, a Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítványon keresztül valósítják meg a zajvédelmi programot, amelyben a lakosok és intézmények zajhatást csökkentő beruházásait támogatják. E program keretében támogatják a Heim Pál gyermekkórházat 250 millió forinttal – hangoztatta az államtitkár, aki hozzátette, a BA eddig is juttatott adományt a kórháznak, ez azonban most célzott támogatást jelent.
Fekete Ferenc orvosigazgató elmondta, az intézményben évente félmillió gyerek fordul meg és 36 ezer fekvőbeteget kezelnek, az ő komfortjuk minden szempontból fontos a kórházvezetésnek. Ezen kívül a kórházi épületek energiafelhasználása is kulcskérdés, ezért számos energetikai beruházás történt az elmúlt években – tette hozzá.
Az orvosigazgató beszámolt arról, hogy a most kapott támogatásból több mint 104 tetőtéri ablakot tudnak kicserélni, ezen kívül az intenzív és az infektológiai osztálynak helyet adó épület tetejét tudják rendbe hozni. Francois Berisot, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója elmondta, a cég lakossági és intézményi zajvédelmi programja már évek óta működik, idén közel félmilliárd forintot fordítottak erre a célra. A program keretében a BA több repülőtér környéki közintézményt, iskolát, könyvtárat, kulturális központot is támogat a lakossági támogatás mellett. A BA tájékoztatása szerint a zajvédelmi program hatodik fázisa indult el idén áprilisban, a területeket és a szolgáltatások körét a reptér környéki önkormányzatokkal közösen határozták meg, biztosítva ezzel, hogy a program a lehető legnagyobb mértékben igazodjon a lakossági igényekhez. A jogosultak körét az erre a célra létrehozott a weboldalon keresztül bárki megnézheti.
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaTöbb tízezer lakásban jöhet változás: indul a költségmegosztók telepítése
-
Zöld Közlekedés2 nap telt el a létrehozás ótaBerobbanhat az elektromos motorpiac – új márka lép be Magyarországra
-
Zöld Közlekedés3 nap telt el a létrehozás ótaElektromos forradalom az utakon: hidrogénnel működő buszokat hoznak
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaMeglepően sok földmozgást regisztráltak egyetlen hónap alatt
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaTámogatások hajtották a rekordot: tarolnak az elektromos autók Magyarországon
