

Zöldinfó
Dániában energiatakarékossági szabályokat vezetnek be
Az energiaválság küszöbén, több európai országot követve Dániában is szabályozzák a középületek fűtését, azok helyiségeinek maximális hőmérsékletét 19 Celsius fokban határozták meg – jelentette be Dan Jörgensen, az energiaellátás és a klímavédelem ügyeiért felelős miniszter a kormány csütörtöki döntése után.
A miniszter közölte, hogy a szabály alól csak a kórházak, az ápolóotthonok és a bölcsődék kivételek. Oroszország ukrajnai háborúja Jörgensen szerint soha nem látott energiaválságot eredményezett, az árak rohamosan nőnek, illetve hektikusan alakulnak az energiapiacon is. A rendelkezés értelmében a fűtési szabályozáson kívül Dániában ezentúl a szükségtelennek bizonyuló kültéri világítást is le kell kapcsolni. Noha az északi országban egyelőre nincs kilátásban, hogy válsághelyzet alakulna ki az energiaellátás terén, más európai államokhoz hasonlóan Dánia is előrelátóan gondolkodik az áram- és gázfogyasztásról. A skandináv országban a középületekben egyébként 21 és 23 Celsius fok közötti hőmérséklet a megszokott. Németországban 20, Írországban 19, Olaszországban pedig – kétfokos tűréshatárral – 17 Celsius fokban határozták meg a belterek maximális hőmérsékletét. Róma az országban lévő lakások fűtési hőmérsékletét is szabályozza, ezt 20 fokban szabta meg, Írországban pedig felszólították az irodai dolgozókat, hogy igyekezzenek minél jobban összehúzódni az épületeken belül; ezáltal egész emeleteket zárhatnak le, amelyeket így nem kell majd fűteni.
mti

Zöld Energia
Cseresznyét és áramot egyszerre? Forradalmi napelempark épül Svájcban
A paneleket olyan magasságba helyezik el, hogy a mezőgazdasági gépek szabadon közlekedhessenek.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A svájci Insolight bejelentette, hogy 1300 darab, egyenként 600 W névleges teljesítményű napelemmodult telepít egy 12 ezer négyzetméteres mezőgazdasági területen az Aargau kantonban fekvő Leuggernben – számol be az alternativenergia.hu. A telephelyen két gazda, Rudolf Obrist és Hansjörg Erne gazdálkodók termesztenek cseresznyét, az üzem építése nyáron kezdődik. A kínai DAS Solar által gyártott modulokat Huawei SUN2000 150K inverterekhez csatlakoztatják, és közel 3 méter magasságban szerelik fel, hogy a mezőgazdasági gépek és traktorok szabadon közlekedhessenek. A parkban egyenletes távolságra elhelyezett panelek várhatóan évi 800 MWh energiát termelnek, ami közel 180 háztartás megújuló energiával történő ellátásához elegendő. Az erőmű által termelt teljes energiát egy nyertes kormányzati pályázást követően a svájci Energie360° közüzemi vállalat vásárolja fel, majd közcélú hálózatba táplálja.
A cég országos szinten szolgáltat fenntartható energiát. A projekt innovatív megoldása az Insolight saját fejlesztésű insolagrin rendszerében rejlik, amely védi a növényeket az extrém időjárási körülményektől, dinamikus árnyékoló rendszerrel szabályozza a fényt, a felesleges fényt pedig energiává alakítja. A rendszer egy tartós műanyag fóliát használ, amely egy rugalmasan nyitható és zárható ponyvaszerkezetben van elhelyezve. „A kulcs az, hogy mind a statikus, mind a dinamikus terheléseket megfelelően figyelembe vegyük” – mondta Laurent Coulot, az Insolight vezérigazgatója.
A cég szerint a szabadalmaztatott rendszert rozsdamentes acélszerkezettel készítik, amely adaptálható olyan növényekhez, mint az eper, a málna vagy az áfonya. A kialakítás erős védelmet nyújt a cseresznyének a heves esőzések, a jégeső, a hőhullámok és a tavaszi fagyok ellen.
Obrist és Erne gazdák szerint az agrofotovoltaikus rendszer javítja a gyümölcs védelmét a szélsőséges időjárási körülményekkel szemben, emellett mérsékli a növényvédő szerek használatának szükségességét.
Kép: Insolight
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Kritikus helyzet Parajdon: sóbánya elöntve, ivóvízhiány és ökológiai válság fenyeget
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Kiderült mi befolyásolja a napelemek teljesítményét nagymértékben!
-
Zöld Energia1 nap telt el a létrehozás óta
Állami ingyen pénzre pályázhat, ha szigetelné a födémet!
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
A nap ereje lenyomta az árakat – szinte fizettek, hogy fogyasszunk
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Zsilip, szivattyú, tározó – így készül Magyarország az aszályos jövőre