Zöldinfó
December végéig 3 millió forintra pályázhat, ha napelemet telepítene
Otthonfelújítási támogatással jelentősen csökkenthetjük a beruházásunk költségét.
A rezsicsökkentés részleges megszűntetése óta óriási lett az érdeklődés az otthoni, tetőre telepíthető napelemek iránt – számol be a Portfolio. Bár az ilyen rendszerek az utóbbi időkben drágábbá váltak, az elszálló energiaárak miatt egyre inkább megéri beruházni, a megtérülési idő közel megfeleződött. A folyamat valószínűleg egyhamar nem fog véget érni. A kormány július közepén jelentette be, hogy augusztustól részben elengedik a rezsicsökkentést, ezt követően az átlagfogyasztási határ feletti lakossági piaci árat kell fizetni az energia után. A hír hallatán többszörösére nőtt az otthoni napelemek iránt érdeklődők száma.
A kereslet ilyen mértékű növekedése önmagában is dráguláshoz vezet, de az emelkedéshez egyéb tényezők is hozzájárulnak. Petre András, az EU-Solar társalapító vezérigazgatója szerint többek között a bérek, az alvállalkozói díjak, az üzemanyagárak és a teherautók költségei is növekednek, ez pedig a napelemes rendszerek árára is kihat. Emellett a forint gyengélkedésének hatására a cégek jelentős árfolyamkockázatot is futnak. A vállalkozásoknak a komponensek importjával eurókiadásaik vannak, miközben bevételeiket forintban realizálják. A megemelkedett jegybanki alapkamat mellett gyakorlatilag képtelenek trédeléssel lefedezni euróigényüket, az euróvásárlás felára egy évre jelenleg nagyjából 50 forint.
Az elmúlt időszakban a komponensek beszerzési ára is nőtt, a napelemeknél 42 százalékos a drágulás. A kínai alumínium tartószerkezetek importjára kivetett, a 40 százalékot is elérő európai dömpingvám, illetve a tengerentúli szállítási költségek fokozatos megháromszorozódása sem hat kedvezően. Korábban a megtérülési idő 9-10 év volt. Noha a rezsiemelés miatt érdemben javult a megtérülés, a költségek emelkedése miatt egyelőre mégsem beszélhetünk feleződésről. Petre András szerint az ügyfelek általában arra számítanak, hogy negyedévente tovább emelkednek majd a rezsiköltségek, ezért a napelemes beruházásuk megtérülési ideje is tovább rövidülhet az elkövetkező években.
Mindenki most szeretne napelemet telepíteni
Petre András szerint a rezsimódosítást követően az érdeklődés és a kereslet nagyjából ötszörösére nőtt. Ez összhangban van a Szolnoki Ádám, a Manap iparági szervezet elnöke által korábban elmondottakkal. Aki csak teheti, egész tetőfelületét lefedeti napelemekkel, a 10-15 kilowattos megrendelések sem számítanak ritkaságnak. Az energiatárolók viszont még nem keresettek, és a hibrid inverterek terjedése előtt is akadályok állnak, pedig a rendszerirányítónak is nagy szüksége lenne ezekre a végpontokon.
Kérdés, hogy a hazai napelemes cégek miként bírják majd a megnövekedett érdeklődést. Az EU-Solart felkészülten érte a roham, a hatalmas magyarországi kereslet miatt azonban módosítaniuk kellett idei nagykereskedelmi terveiket. Az engedélyezési folyamat csúszásai, a mérőórahiány és az esetleges mérőhely szabványosítás ugyanakkor fennakadásokat okozhat.
Jelenleg itthon több olyan program is elérhető, amely segíti a lakosságot a napelemes beruházásokban. Ilyen többek között az otthonfelújítási támogatás. Ez év végén fog véget érni, könnyen elképzelhető, hogy aki a program keretében most vágna bele a telepítésbe, az már kicsúszik a határidőkből. Petre András szerint a támogatások közül az MFB jelenleg szünetelő, 0 százalékos hitelprogramja is meglehetősen népszerű volt az ügyfelek körében.
Zöldinfó
4000 ingatlan után újabb bővítés: így védi a lakókat a Budapest Airport
A hatodik ütemmel folytatódik a Budapest Airport zajvédelmi programja.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítvány 2022-ben indította el a repülőtéri zajvédelmi programot, amelynek célja, hogy a légikikötő törvényes és szabályszerű működése mellett a környezetében élők zajterhelését mérsékelje. Minden idők legnagyobb zajvédelmi programja idén a 6. ütemmel folytatódik, Budapest X. és XVIII. kerületének újabb területeinek bevonásával – ismertette az alternativenergia.hu. Az elmúlt években összesen 4000 ingatlan számára biztosították a részvétel lehetőségét. Annak érdekében, hogy a program a lakók igényeihez igazodjon, a VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport a programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
A most induló fázisra 2026. július 31-ig jelentkezhetnek az érintett ingatlantulajdonosok, a kivitelezés pedig ezt követően kezdődik. A program keretében a meghatározott területek ingatlantulajdonosai kérhetik az ingatlanok lakó- és pihenőhelyiségeiben található nyílászárók utólagos szigetelését vagy cseréjét, illetve a hálószobákba szellőztetőberendezés telepítését. A zajvédelmi program négy éven keresztül, több ütemben valósul meg, a repülőtér közelében élők zajterhelésének csökkentése érdekében. Az eddigi jelentkezők száma meghaladja az 1400 ingatlantulajdonost.
A program legújabb fázisában érintett lakóingatlanok tulajdonosait a Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítvány április közepén levélben is tájékoztatja a részletekről és a jelentkezés menetéről. Az érdeklődők postai úton vagy elektronikusan is leadhatják jelentkezésüket, a zajvedelem.bud.hu weboldalon pedig további részleteket olvashatnak, illetve a gyakran felmerülő kérdésekre is választ kaphatnak. A programban minden ingatlantulajdonos részt vehet, akinek a kijelölt területen lakóingatlanja van, és a feltételeknek megfelel.
A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport és a Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítvány kiemelt figyelmet fordít a környéken élők életminőségére, és fontosnak tartja, hogy a repülőtér a környező településekkel és kerületekkel együtt fejlődjön. A program megvalósítására a Budapest Airport eddig több mint 3 milliárd forintot biztosított, amellyel a repülőtér közelében élők életminőségét és a zajterhelés csökkentését kívánta szolgálni. Emellett a vállalat mindenki számára hozzáférhető zajmonitor rendszert működtet, és a mélyalvási időszakban üzemelő légitársaságok által fizetendő díjat is megemelte.
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre nagyobb az igény az otthoni napelem és akkumulátor rendszerekre
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaHeti árkövetés: ismét nőnek az üzemanyagárak
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre népszerűbbek a négyévszakos abroncsok Magyarországon
-
Zöld Közlekedés7 nap telt el a létrehozás ótaElektromos meghajtású mentőautók álltak szolgálatba Magyarországon
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaElektromos buszokra váltanak a magyar iskolák
