

Zöld Energia
Egyszerűen telepíthető napelemes rendszerek kezdtek el terjedni a szomszédban
Bécsben az elmúlt évben 4250 balkon napelemet telepítettek.
Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben. Az év első három hónapjában pedig 700 ilyen berendezést jelentettek be. A főzéshez ugyan kevés, de egyórányi porszívózáshoz éppen elegendő áramot termelnek a balkon napelemek, amelyek virágkorukat élik Bécsben. Míg 2022-ben 900 ilyen berendezést telepítettek városszerte, addig 2023 valóságos rekordév volt. Az osztrák főváros villamosenergia-hálózatát üzemeltető Wiener Netze-nél 4.250 balkon napelemet jelentettek be tavaly. A maximum 800 watt teljesítményű háztartási naperőműveket tavaly óta már az önkormányzati lakások lakói is felszerelhetik, csupán engedélyt kell kérniük a fenntartójuktól, a Wiener Wohnentől. Az ő körükben azonban lényegesen csekélyebb az érdeklődés: eddig csupán 116 balkon napelemre kértek engedélyt. A napelemek telepítése nagyon egyszerű, mivel a villanyszerelői munkák mellett mindössze csak be kell jelenteni őket a Wiener Netze-nél. Itt ellenőrzik, hogy a felhasználó fogyasztásmérője kompatibilis-e a balkon napelemmel, és ha nem, kicserélik. A bejelentés után két héttel pedig már használatba is lehet venni. Ha pedig több áramot termel, mint amennyit a fogyasztó felhasznál, a felesleget egyszerűen csak betáplálják a hálózatba.
Bécs célja, hogy 2030-ra a háztartások egynegyede napenergiát használjon. Ennek megvalósításában maga a város is aktívan részt vesz és ahol csak lehet, napelem-rendszereket telepít a középületekre. A város különböző támogatási alapokat hozott létre a lakosság számára is, és leegyszerűsítette az engedélyezési eljárást. A jövőben pedig nem épülhet új épület napelem nélkül.

Zöld Energia
Jelentős méretű napelempark állt üzembe a királyegyházi cementgyárnál
Mintegy 28,5 megawatt kapacitásra képes napelempark kezdte meg a működését.

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
Az ID Energy Group által létesített erőművel a gyártáshoz szükséges villamos energia közel harmadát képesek fedezni – közölte a társaság az MTI-vel. A Pécs közelében fekvő Királyegyházán cementgyárat üzemeltető Holcim Magyarország Kft. közleményében felhívták a figyelmet: a napelempark egyedülálló Magyarországon, mert ez az első, amelyet villamosenergia-vásárlási megállapodás (PPA – power purchase agreement) keretében létesítettek és rendelkezik közcélú hálózati betáplálási joggal is.
Az előzetes felmérések szerint a gyár teljes működéséhez szükséges energiamennyiség mintegy 30 százalékát tudják majd kiváltani napenergiával, és további zöldenergia-projekteket is terveznek – olvasható a közleményben. A svájci székhelyű Holcim cégcsoport több mint 140 főt foglalkoztató magyarországi leányvállalata az MTI kérdésére közölte: a társaság célja, hogy a jelenlegi gazdasági és iparági változások közepette innovatív megoldásokat kínáljon a hazai hulladékproblémára és 2040-re elérje a karbonsemleges működést.
Ennek érdekében készülnek az építési és bontási hulladékok hasznosítására, a megújuló energiaforrások bővítésére, a bányák biodiverzitásának növelésére, valamint a szén-dioxid megkötését és tárolását szolgáló projektre is. A cementgyár 2011-es indulása óta 4,5 milliárd forintot költött környezetvédelmet beruházásokra.
A Holcim Magyarország az elérhető legmodernebb technológiával működteti egyetlen magyarországi cementgyárát Királyegyházán, de egy agyag- és mészkőbányát is működtet Bükkösdön. Mint írták, a vállalatot jelentős kihívások elé állítja a jelenlegi jogi és gazdasági környezet, amelyek miatt korlátozottak a lehetőségei, ezzel együtt 2025-ben is fontos célkitűzésük a helyi foglalkoztatás, a gazdaság erősítése, a hazai építőipar zöldátállásának elősegítése, az ehhez szükséges alacsony karbonlábnyomú cementeket biztosítása.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Megnyílt a Fertő tó északi kikötője
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta
Feleannyi idő alatt kelnek el a fővárosi panelek
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Állatokról szóló választható tantárgy bevezetését tervezik Romániában
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás óta
Az amerikai vámok negatívan hatnak a német járműipar üzleti hangulatára
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
A költési időszakban végzett települési fa- és bokroskivágások különösen károsak