Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Elektromos autókat hoznak forgalomba Magyarországon

Augusztus végéig 56666 tisztán elektromos vagy hibrid gépkocsit helyeztek forgalomba zöld rendszámmal Magyarországon.

Létrehozva:

|

2021 januárjában még kevesebb mint 28 ezer volt belőlük, számuk tehát húsz hónap alatt megduplázódott. A klímabarát hajtásra utaló táblákból több mint 23 ezret a fővárosban adtak ki. A leginkább környezetkímélő, tisztán elektromos járművek száma a múlt hónapban átlépte a harmincezret. A világoszöld alapszínű hatósági jelzéssel már 30472 jár belőlük a hazai utakon. Tavalyelőtt januárban még csak nagyjából 7700-an voltak, a szűk három éven belül végbement bővülés itt tehát közel négyszeres. A helyi járműállomány minőségi cseréjét támogató Zöld Busz Program segítségével már 76 elektromos autóbusz állt forgalomba. A kezdeményezésnek köszönhetően eddig összesen 139 tiszta és csendes jármű állami hozzájárulással ösztönzött beszerzéséről született döntés. A program demonstrációs mintaprojektjében az utasok ingyenesen próbálhatják ki a korszerű buszokat vidéki nagyvárosokban és Budapest vonzáskörzetében.

Kormányzati támogatással 6 624 elektromos autót és 112 elektromos robogót vásárolhattak magánszemélyek, vállalkozások és egyéb szervezetek. A kormány azon dolgozik, hogy Magyarország élenjáró szerepet vívjon ki magának a járműipar jövőjét megalapozó területeken. A Technológiai és Ipari Minisztérium ágazati víziója szerint az akkumulátorok gyártásában Németország mellett, az autonóm járművek fejlesztésében pedig egyedül hazánk lesz az európai központ 2030-ra.

 

Advertisement

 

 

Advertisement

mti

Advertisement

Zöld Közlekedés

EU célok a tisztább közlekedés felé – energiahatékonysági fejlesztések

A Modernizációs Alap legújabb kifizetésében Magyarország is komoly forráshoz jut.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az Európai Bizottság bejelentette , hogy az Európai Beruházási Bankkal közösen 3,66 milliárd eurót folyósított a Modernizációs Alapból 34 energiával kapcsolatos projekt támogatására kilenc uniós tagállamban, köztük Magyarországon – írja az alternativenergia.hu. A brüsszeli közlemény szerint a finanszírozás forrását az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerből (EU ETS) származó bevételek jelentik. A csütörtökön bejelentett beruházásokra fordított pénz a Modernizációs Alapból valaha folyósított legmagasabb összeg, ezzel a 2021 januárja óta kifizetett teljes finanszírozás jelenleg 19,1 milliárd eurót tesz ki – írták. A csütörtöki kifizetés kedvezményezettje Horvátország (170 millió euró), Csehország (1,05 milliárd euró), Görögország (113,6 millió euró), Magyarország (181,3 millió euró), Lettország (40 millió euró), Litvánia (37 millió euró), Lengyelország (1,33 milliárd euró), Románia (712,3 millió euró) és Szlovénia (19,7 millió euró). Most első alkalommal részesül ilyen támogatásban Görögország, amely 2024 januárjában vált a Modernizációs Alap kedvezményezettjévé – tájékoztattak. A támogatásban részesült 34 projekt a megújuló villamosenergia-termelésre, a megújuló energiaforrások használatára és bevezetésére, az energiahálózatok korszerűsítésére és az energiahatékonyságra összpontosít. A támogatott projektek közé tartozik a középületek energiahatékonyságának javítása Magyarországon.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák