

Zöld Közlekedés
Elektromosjárművekre pályázhatnak a vállalkozók
Februárban rajtolhat el a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
A szaktárca emlékeztet: a tervek szerint 30 milliárd forintos keretösszegből igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai gazdasági társaságok tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához. Ismertetik: egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el. A zöldenergia hasznosítást ösztönző felhívás tervezete most véleményezhető, a végleges kiírás a jövő év elejéig megjelenhet. A pályázatokat várhatóan 2024. február elsejétől tizenhárom hónapon át lehet majd benyújtani. A minisztérium rámutat: a magyar gazdaság jövője a zöldenergia. A károsanyag-kibocsátás mintegy ötödéért a közlekedés, szállítás felel, e környezetterhelés túlnyomó részét a közúti forgalom okozza. A szektor zöldítésében meghatározó eszköz az elektromos autózás térnyerésének ösztönzése. A korszerű járművek levegőszennyezés nélkül használhatók, csendesebbek a belső égésű motorral hajtottaknál, üzemeltetőiknek működési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg.
A szaktárca adatai szerint jelenleg már közel 85 ezer zöld rendszámos gépjármű közlekedik a hazai utakon. Több mint felük tisztán elektromos személygépkocsi. A kormány a társadalmi egyeztetésen lévő programmal a vállalatokat ösztönzi e-járművek beszerzésére. A támogatási összegek jelentősen mérséklik a hagyományos hajtású gépkocsik árelőnyét, vonzóbbá és kifizetődőbbé teszik az elektromos személy- és teherautók, kisbuszok megvásárlását – hangsúlyozza az EM. Támogatásra magyarországi gazdasági társaságok, továbbá a taxi szolgáltatást nyújtó vagy legalább két főt foglalkoztató egyéni vállalkozások pályázhatnak a jövőre élesedő kiíráson. A flottaszolgáltatók külön programban vehetnek majd fel kedvezményes hitelt elektromos gépjárművek beszerzésére. A tíz fő alatti állományi létszámú vállalkozások legfeljebb egy, a 10-49 fő közöttiek legfeljebb öt, az 50-249 fő közöttiek legfeljebb tíz, míg a nagyobbak legfeljebb 16 járművet szerezhetnek be. Az egy cégre eső minimális támogatási érték tehát 2,8 millió, a maximális elnyerhető forrásmennyiség pedig 64 millió forint lehet.
A minisztérium tájékoztatása szerint a nemzeti Helyreállítási Terv hitelrésze terhére már a jövő év elején érkezhet előlegfinanszírozás Magyarországra, miután az uniós pénzügyminiszterek tanácsa a napokban jóváhagyta az Európai Bizottság korábbi döntését. Az energetikai intézkedéseket és beruházásokat magába foglaló REPowerEU-fejezetre két részletben közel 1 milliárd eurót kaphatunk 2024-ben. A kormány a REPowerEU-keretből összesen 60 milliárd forintot szán a vállalati járműbeszerzés támogatása mellett a hazai elektromos töltőhálózat bővítésére a közlekedés zöldítése érdekében.

Zöld Közlekedés
A BYD bemutatta az eddigi leggyorsabb elektromosjármű-töltő platformját
A kínai BYD hétfőn bemutatta az elektromos járművek (EV) továbbfejlesztett, 1000 voltos nagyfeszültségű platformját, amely olyan gyorsan tölti majd az autókat, mintha benzinnel tankolnának – közölte a vállalat elnöke.

0 forintos villanyszámla? Napelemes rendszerrel lehetséges! Kalkuláljon itt ingyenesen. (x)
Vang Csuan-fu, a BYD elnöke egy élőben közvetített eseményen ismertette az új platformot, amely elmondása szerint az első olyan technológia az iparban, amely 1000 voltos nagyfeszültséget és ultragyors töltést tesz lehetővé. A szuper e-platform 1000 kilowatt (kW) csúcs töltési sebességre lesz képes: egy másodperc alatt 2 kilométerhez elegendő maximális töltést biztosít.
Az iparágban korábban öt perc töltéssel lehetett elérni a 255 kilométernyi hatótávot, de az új technológiával ugyanennyi ideig tartó töltéssel már több mint 400 kilométernyi hatótávot képes felvenni a szuper e-platformmal működő autók akkumulátora – magyarázta Vang Csuan-fu.
A vállalat közlése szerint az új platform várhatóan először a Tang L és a Hang L prémium modellekben jelenik meg. A tervek szerint több mint 4000 ultragyors töltőállomást építenek Kínában, hogy a technológiát országszerte elérhetővé tegyék – fűzték hozzá.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Komplett napelemes szettet dobtak piacra, magunk is telepíthetjük!
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás óta
Az energiatárolás jövőjét hozza el egy brit fejlesztés
-
Zöld Energia3 nap telt el a létrehozás óta
Nem erre számítottak a napelemek vizsgálatakor a kutatók!
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Új olajmezőt fedezett fel a Mol a Dunántúlon
-
Zöld Energia8 óra telt el a létrehozás óta
Betáplálási lehetőség nyílik meg a napelemes háztartásoknak!