Zöld Közlekedés
Elkészült a Hummer első elektromos városi terepjárója
A Hummer elektromos pickupja és városi terepjárója iránt egyaránt óriási az érdeklődés.
Megkezdte a General Motors a régóta várt 2024 GMC Hummer elektromos utcai terepjáró gyártását detroiti-hamtramcki üzemében – számol be az Inside EVs. Az első darabot egy aukción értékesítették mintegy 500 ezer dollárért, azaz nagyjából 179 millió forintért. A befolyt összeget egy nonprofit szervezetnek, a Tread Lightly!-nak ajánlották fel, amely programok révén népszerűsíti a szabadtéri kikapcsolódást. A csoport a pénzt ösvények helyreállítására és a szabadtéri etika megismertetésére fogja fordítani.
Az első egységeket január 30-án kezdték el összeszerelni, az amerikai vállalat tájékoztatása szerint az ügyfelek az első negyedév végén kezdhetik el átvenni korábban megrendelt járműveiket. A teljesen elektromos városi terepjáró a Hummer pickup változata mellett készül ugyanabban a létesítményben, mint ahol a közelgő Chevrolet Silverado és a GMC Sierra elektromos autókat is gyártják majd. Ezen modellek ugyanazon az Ultium platformon alapulnak, mint a Hummer.
A GMC és a Buick Global alelnöke, Duncan Aldred egy üzleti kerekasztal-beszélgetésen kifejtette, hogy 2023 második felére jelentősen fokozni tervezik a termelést, de a konkrét értékesítési dátumokról vagy gyártási számokról nem beszélt. A cég korábban bejelentette, hogy több mint 90 ezer előrendelés érkezett be az elektromos Hummer pickup és városi terepjáró változatára, Aldred szerint ebből nagyjából 50-60 százalék a pickupra vonatkozik. „Úgy gondolom, hogy ez jelenleg a világ legkeresettebb járműve” – mondta Aldred, aki szerint valóban remek járműről van szó. A General Motors 2021 végén indította el az elektromos pickup gyártását, 2022-ig azonban csak valamivel több mint 850 egységet szállítottak le.
A 2024 GMC Hummer elektromos utcai terepjáróhoz három elektromos motor tartozik. A rendszer összkerékhajtású, és akár 830 lóerőre is képes, így a teljesen elektromos autó nagyjából 3,5 másodperc alatt gyorsul 100 kilométer per órára. A modell megközelítőleg 22 centiméterrel rövidebb a pickupnál, és többek között egyenáramú gyorstöltésre is képes – 800 volton akár 300 kilowattig.
Zöld Közlekedés
Új életet kapnak az elektromos motorok ritkaföldfém-mágnesei
Szombathelyi fejlesztésű technológia teszi lehetővé az elektromos motorok mágneseinek újrafelhasználását.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az elektromos motorok forgórészeiben lévő ritkaföldfém-mágnesek biztonságos visszanyerését és újrahasznosítását teszi lehetővé a Schaeffler szombathelyi üzemében fejlesztett eljárás – közölte a cég az MTI-vel. Az eljárás szakemberek szerint komoly megtakarítást eredményez, miközben csökkenti a selejtet és a szállításból eredő karbonlábnyomot. Az elektromos mobilitás terjedésével az iparág egyik legégetőbb kihívása jelenleg a gyártási folyamatok során felhasznált, nagy értékű nyersanyagok fenntartható és költséghatékony kezelése – írja az alternativenergia.hu. A szombathelyi magyar és német szakemberek együttműködésével megvalósult projekt a körforgásos gazdaság elveit ülteti át a gyakorlatba. A gyártási hibás alkatrészekből egy speciális préstechnológiával szerelik ki a mágneseket, majd tisztítás és vákuumcsomagolás után szigorú tesztelés mellett építik be őket új rotorokba – olvasható a beszámolóban.
Az új technológiai fejlesztés minimális beruházást igénylő, intelligens folyamat komoly költségmegtakarítást jelent. A gazdasági előnyökön túl a megoldás jelentősen csökkenti a keletkező hulladékot, csökkenti a szállításból származó CO2-kibocsátást, és így támogatja a Schaeffler-csoport globális fenntarthatósági stratégiáját. Az eljárás további potenciált rejt magában, valamint más, állandó mágnessel szerelt e-motor gyártási helyszínekre is átültethető – részletezték.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA hatóság szerint szabálytalanul kezelték a hulladékot a CATL üzemében
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaRégészeti feltárás hozott új eredményeket a pusztamaróti történelmi emlékhelyen
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaA balatoni turisták üzenete: több nagy fát a strandokra
-
Zöld Energia4 nap telt el a létrehozás ótaInverteres technológiával csökkentenék a lakóautók hűtési energiaigényét
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaKözel 17 százalékkal nőttek az üzemanyagárak egy év alatt az EU-ban
