

Zöldinfó
ÉVOSZ: az építőipar rendelésállománya 30 százalékkal kisebb, mint 2022 közepén volt
Az építőipar rendelésállománya 30 százalékkal kisebb lett 2023 első félévének végén a múlt év közepéhez viszonyítva; az idén kötött új szerződések volumene 37 százalékkal marad el a 2022 első felében kötött szerződésekétől az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) adatai szerint.
A szövetség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében hangsúlyozza: az év második fele az erős piaci versenyről, a túlélési stratégiákról szól. A szakszövetség szerint számos építési vállalkozás, tervező- és mérnökiroda az erősödő verseny mellett sem fog elegendő munkához jutni az év hátralevő részében. Emiatt az építési vállalkozások többségénél radikális költségcsökkentésre van szükség, ami létszámleépítéseket hozhat magával. Az ágazat szereplői a szakmunkásokat és mérnököket mindenképp szeretnék megtartani, amihez azonban munkára van szükségük – mutat rá az ÉVOSZ. A közlemény idézte Koji Lászlót, a szakmai szövetség elnökét, aki elmondta: az állami megrendelések visszafogása (mintegy 3000 milliárd forint nagyságrendben), a lakásépítés és felújítás 25 százalékos csökkenése, valamint a külföldi befektetők importanyag-, unión kívüli munkaerő- és kivitelezői kapacitáshasználata együttesen hozta kritikus helyzetbe a hazai építésgazdasági értéklánc szereplőit.
Ezért a szakszövetség szükségesnek tartja a kormányzati építési-beruházási közbeszerzések folyamatos előkészítését, az előkészítések felgyorsítását, az ajánlatkérések további meghirdetését és a projektek megvalósításának vállalkozásba adását. Az ÉVOSZ olyan témákban vár előrelépést, mint az országos lakóingatlan-felújítási, illetve a bérlakásépítési program, az ivóvíz- és csatornarendszerek rekonstrukciós programja, valamint a nagyvárosi közlekedést segítő városi infrastruktúrafejlesztő program. Hozzátették, a szakszövetség fontosnak tartja az Állami Építési Beruházások Kerettörvényének mielőbbi elfogadását, hogy tovább lehessen lépni a tízéves állami beruházási program meghatározásában. Ez kiszámíthatóbbá tenné a piaci szereplők lehetőségeit is. Az építőiparosok a lakossági kapcsolataik alapján azt is jelezték, hogy a lakásépítők a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) aktualizálására, valamint az energiamegtakarítást eredményező felújítási támogatásokra várnak.
Kiemelték, hogy a lakásépítés és felújítás az állami ösztönzők és a lakosság részére elfogadható banki finanszírozás nélkül tovább szűkül. Az ÉVOSZ arra is rámutatott, hogy az Európai Unión kívüli befektetők létesítményeinél a magyarországi termékgyártók, tervezők és kivitelezők egyre kevésbé kapnak esélyt a közreműködésre. Mindezek miatt az építési vállalkozóknak mindent meg kell tenniük hatékonyságuk javítása érdekében – véli a szakmai szövetség, példaként említve a felnőttképzést, továbbképzést. A munkaadók által indított vagy kezdeményezett képzési programoknak megtartó szerepük van a foglalkoztatottak körében – olvasható az ÉVOSZ közleményében.

Zöldinfó
Több mint 18 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország északi és déli része között
Több mint 18 Celsius-fokos hőmérséklet-különbség alakult ki az ország északi és déli része között csütörtök kora délutánra – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
Azt írták: északkeleten már elkezdődött a lehűlés, délre viszont még nem ért oda a hidegfront, illetve a már nem egy helyen kipattant zivatarok, így csütörtök kora délutánra több mint 18 fokos különbség alakult ki a hőmérsékletben az északkeleti határvidék és a déli tájak között. A bejegyzéshez készített infografika szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Hidasnémetiben 7 fokot mértek csütörtökön kora délután, míg a Bács-Kiskun vármegyei Baján 25,2 fokot mértek.
A HungaroMet tájékoztatása szerint csütörtökön egy észak felől érkező gyors mozgású hidegfront vonul át az ország felett, amelynek hatására a délelőtti óráktól estig döntően az ország déli felében szórványosan várhatóak zivatarok. A front környezetében zivatarok hatására átmenetileg a kora délutáni órákban viharos széllökés és néhol jégeső alakulhat ki.
-
Zöld Energia18 óra telt el a létrehozás óta
Vesztegetési nyomozás következménye: tagsági kizárás a brüsszeli napenergia-szövetségnél
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Megnyílt a Fertő tó északi kikötője
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Feleannyi idő alatt kelnek el a fővárosi panelek
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás óta
Áll a bál a Borussia Dortmund napelemes projektje körül
-
Zöld Közlekedés2 nap telt el a létrehozás óta
Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a Volán-flotta