Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Felavatták az ország első Tesla MegaPack akkumulátoros villamosenergia-tárolóját

Felavatták pénteken az ország első Tesla MegaPack akkumulátoros villamosenergia-tároló berendezéseit a MET Csoporthoz tartozó Dunamenti Erőmű százhalombattai telephelyén

Létrehozva:

|

A rendezvényen Palkovics László technológiai és ipari miniszter hangsúlyozta, hogy a villamosenergia-rendszer egyensúlyának fenntartásához és a csúcsidőszaki fogyasztás kiszolgálásához elengedhetetlen az energiatárolási kapacitás fejlesztése, vagyis “az irány jó és egyezik a kormányzati szándékkal”. Ennek megfelelően a több mint egymilliárd forintos beruházást az állam is támogatta. A tárcavezető kiemelte, hogy Magyarország nem áll rosszul energetika terén, jelentősen nőtt például a naperőművek által termelt villamos energia hányada a teljes energiamixben, ezzel az elmúlt időszakban Magyarország a harmadik legnagyobb növekedést produkálta Európában Lengyelország és Finnország után. Megjegyezte, hogy ez csak a kezdet, sok a teendő még, mert a fotovoltaikus rendszerek elterjedésével sok fejlesztésre van szükség, többek között az energiatárolás területén. Palkovics László arról is beszélt, hogy a kiegyenlítést szolgáló tárolókapacitások fejlesztése mellett a villamos energiahálózat irányíthatóságának javítása, valamint a megújuló erőművek és meglévő erőművek fejlesztése is kiemelt cél. A miniszter emlékeztetett arra, hogy Magyarország 1990-től 2020-ig 34 százalékkal csökkentette üvegházhatású gázkibocsátását, 2030-ra az 55 százalékot szeretnék elérni, 2050-re pedig a karbonsemlegesség a cél. Ehhez e jelenlegi energiafelhasználás 35-40 százalékát kitevő földgáz-felhasználást is csökkenteni kell megújuló energiaforrások alkalmazásával, mert a cél 2050-ig az arány 10 százalékra csökkentése, ami itthonról is kitermelhető, de a biogáz termelés fokozásával is biztosítható. A MET elkötelezett az energiaátmenet támogatása mellett, és azt a megújuló erőművek építése mellett a termelés rugalmasságát segítő beruházásokkal is segíti – hangsúlyozta Lehőcz Balázs Gábor, a svájci székhelyű MET Asset Management Holding AG alelnöke. Rámutatott, hogy a világban energiaforradalom megy végbe, aminek célja a klímaválság hatásainak tompítása, a fenntartható és tiszta energiára való átállás segítségével. Jelezte, hogy a MET ezért az elmúlt években folyamatosan bővítette zöldenergia-termelő eszközportfólióját, így mára Magyarország után Bulgáriában, Spanyolországban, Olaszországban és Lengyelországban is épít és üzemeltet szél- és napelemparkokat, céljuk pedig, hogy 2026 végéig 2000 megawattnyi működő kapacitással rendelkezzenek.

Horváth Péter a Dunamenti Erőmű vezérigazgatója szerint a következő évtizedben az energiatárolás térnyerése várható a villamosenergia szektorban, így a mostani kísérleti projektjük után a következő években további villamosenergia-tároló kapacitások telepítését tervezik. A sajtóanyag szerint a Dunamenti Erőmű telephelyén telepített három Tesla MegaPack alapú, lítiumion-akkumulátort tartalmazó konténer 7,68 megawattóra energia tárolását teszi lehetővé, a rendszer kétórás tárolási ciklusidővel rendelkezik, ami szinte egyedülálló Magyarországon. A svájci központú MET Csoport európai integrált energiavállalat, tevékenysége kiterjed a földgáz- és az árampiacra, valamint energetikai eszközök kivitelezésére és működtetésére is. Leányvállalatai révén 13 országban van jelen, 27 ország gázpiacán és 22 nemzetközi kereskedelmi ponton aktív.

   

Advertisement

 

mti

Advertisement

Zöld Energia

Napelemesek figyelem: adatküldésre kéri a lakosságot a minisztérium

A háztartási méretű naperőművek száma ugrásszerűen nőtt, mégis hiányoznak a pontos termelési adatok.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Tömeges elterjedésük ellenére jelenleg még sehol nem állnak rendelkezésre teljes körű adatok a háztartási méretű kiserőművek termeléséről. Az áramhálózat zavartalan működtetése, az ellátásbiztonság garantálása érdekében pontos információkkal kell rendelkezni a kisebb rendszerekkel előállított zöldenergia mennyiségéről is – tudatta az alternativenergia.hu. Idén tavasszal meghaladta a 300 ezer darabot a háztartási méretű naperőművek száma Magyarországon. Beépített teljesítményük a mintegy 8000 megawatt összes hazai napelemes kapacitás több mint harmadát teszi ki, együttesen nagyobb, mint bármelyik hagyományos nagyerőmű teljesítménye. A gyors térnyerés ellenére ma még senki nem rendelkezik megbízható adattal a naperőműves háztartások teljes termeléséről és fogyasztásáról. Még az okos mérőórák is csak a termelés és a fogyasztás különbségét képesek megmutatni, amiből nem derül ki, hogy a napelemes felhasználó azért táplál-e fel a hálózatra, mert éppen kevesebb áramot használ, vagy azért, mert pillanatnyilag többet állít elő – részletezte a minisztérium. A villamosenergia-rendszerben az üzembiztonság megtartása érdekében minden időpillanatban biztosítani kell az elfogyasztott és a megtermelt áram egyensúlyát. Míg egy hagyományos erőmű teljesítménye pontosan ismert, tervezhető és szabályozható, addig az időjárásfüggő megújulók esetében nagymértékű a kiszámíthatatlanság.

A mindenkori kereslet és kínálat kiegyensúlyozása költséges és összetett feladat. Ha pontatlan az előzetes becslés, az többletkiadást jelent a villamosenergia-rendszer számára. Az egyensúly fenntartásához, az ellátásbiztonság megőrzéséhez, a rendszerszintű költségek csökkentéséhez tényleges termelési adatokra van szükség – magyarázta a közlemény. Az Energiaügyi Minisztérium e megfontolások miatt számít a lakossági naperőmű tulajdonosok együttműködésére a termelési adatok szolgáltatásában. Az adatszolgáltatás bevezetése a meglévő rendszerek tulajdonosai számára semmiféle fejlesztési kötelezettséggel vagy többletkiadással nem jár. Az inverterek egyértelmű beazonosíthatósága érdekében a https://feak.hu/hmkeinverteradatszolgaltatas/ oldalon mindössze néhány adatot szükséges megadni, ilyen például a minden áramszámlán megtalálható felhasználási hely azonosító (ún. POD szám) vagy az inverter gyártója, típusa, gyári száma (ezek a készülékről leolvashatók). A termelési adatok szolgáltatása azon inverterek esetében teljesíthető, amelyek jelenlegi állapotukban képesek adatkapcsolatra, és amelyeknél ehhez minden további technikai feltétel is adott. Ennek megítélése nem a tulajdonosok feladata, akiknek az azonosítók megadásán túl semmilyen egyéb kötelezettségük nincs. A 2025. július 1. után üzembe helyezendő háztartási kiserőművek azonosításáról már az elosztók gondoskodnak majd. A termelési adatok átadhatósága érdekében innentől kizárólag adatkapcsolattal rendelkező inverter telepíthető, kivéve, ha igazolható, hogy az internet-lefedettség hiányzik vagy minősége nem megfelelő – hívta fel a figyelmet az EM.

Emlékeztettek: Magyarország komoly sikereket ért el a zöldenergia előállításában. A napenergia 25 százalékos tavalyi aránya az áramtermelésben a világon a legmagasabbnak számít. A háztartási méretű naperőművek kiegyensúlyozott rendszerbe illesztése minden magyar közös ügye és alapvető érdeke. A lendületesen növekvő kapacitások hatékonyabb hasznosítása, a biztonságos és megfizethető ellátás fenntartása érdekében kérik minden érintett együttműködését – hangsúlyozta az EM.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák