Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Fenntarthatósági intézkedésekkel csökkenti ökológiai lábnyomát a Westend

Létrehozva:

|

Ökológiai lábnyomának csökkentésére a fogyasztók bevonásával valósítja meg zöld stratégiáját a Westend, hosszabb távon megalapozva többek között a cég sikeres tőzsdére menetelét – ismertette a Westendet tulajdonló és üzemeltető Gránit Pólus kommunikációs és marketingigazgatója közleményben.

Kovács Orsolya beszámolt róla, hogy a nemzetközi ESG (fenntarthatósági) sztenderdhez igazított zöld stratégia alkalmazásával a Westend szén-dioxid-kibocsátása jelentősen csökken, az üzemeltetésben évente több mint 30 százalékos energiamegtakarítást értek el már az elmúlt 3 évben is, a gépészeti elemek folyamatban lévő cseréje révén pedig további legalább 30 százalékos energiamegtakarítás és kibocsátáscsökkentés is elérhető. Hozzátette, a Gránit Pólus csoportnál most folyik az ESG audit és a további fenntarthatósági célkitűzések meghatározása, és év végére elkészül az első jelentésük is. Ez üzleti szempontból jelentős, mert tervben van a Westend tőzsdére menetele, ahol az ESG megfelelés alapfeltétele a befektetői érdeklődésnek – hangsúlyozta.

A fenntarthatósági intézkedések között említette, hogy a bevásárlóközpontok közül elsőként nyitottak használtruha-gyűjtő helyiséget; a Westend ReStore-ban már 6,5 tonnányi használtruha gyűlt össze a Föld napján indított tesztüzem óta. A begyűjtött ruhák csupán 1 százalékából lesz hulladék, a többi újrahasznosítható, 55-65 százaléka adományozásra és értékesítésre kerül, 10-12 százalékból ipari törlőrongyot, 10-12 százalékából fonalat, textil alapanyagot készítenek, 6-8 százalékát pedig töltő vagy másodlagos tüzelőanyagként újra felhasználják. A ruhák válogatását egy félautomatizált rendszer segítségével az országos lefedettségű, 15 éves ruhagyűjtési tapasztalattal rendelkező Textrade végzi, amely a felajánlások egy részét karitatív szervezeteken keresztül – többek között a Magyar Vöröskereszt és a Máltai Szeretetszolgálat – juttatja el rászorulóknak.

Kovács Orsolya beszámolt arról is, hogy kicserélték a hűtőrendszereket az elmúlt három évben, a gépészet megújítása pedig már folyamatban van. Ezzel a beruházással a Westendben több mint 1 millió kilowattóra (kWh) áramot takarítanak meg évente, amely 500 háztartás, egy átlagos magyar község éves energiafogyasztásával egyenlő. A gépészeti elemek cseréje révén további legalább 30 százalékos energiamegtakarítás és kibocsátás csökkentés is elérhető. Vizsgálják a további lehetőségeket is, például a napelemek telepítését, és egyéb energia-, illetve vízmegtakarítást eredményező technológiák alkalmazását is.

A hulladékválogatásban a Westend együttműködő partnere az FCC Magyarország Hulladékgazdálkodó Kft; évente megközelítőleg 900 tonna hulladékot szelektálnak, ebből közel 150 tonna kommunális, 425 tonna RDF és 325 tonna haszonanyag keletkezik. Az egyéb fenntarthatósági intézkedések között említette, hogy egyeztetnek az Élelmiszerbank Egyesülettel az ételpazarlás csökkentése érdekében, a tervek szerint az egyesület koordinálná a foodcourtról naponta begyűjthető ételek elszállítását különböző szervezetekhez.

Advertisement

Zöldinfó

Spanyolország törvénnyel próbálja csökkenteni az élelmiszer-pazarlást

Élelmiszer-pazarlás elleni törvényt fogadott el a spanyol parlament, hogy csökkentse a dél-európai országban évente szemétbe kerülő élelem mennyiségét, amely jelenleg 1,2 millió tonnára rúg.

Létrehozva:

|

Szerző:

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)

A jogszabály az éttermek számára előírja, hogy ajánlják fel és díjmentesen, lehetőleg újrahasznosítható csomagolásban biztosítsák vendégeiknek a maradék hazavitelének lehetőségét. Kötelezi az élelmiszerboltokat, hogy az egészségügyi előírásoknak megfelelő, csupán tökéletlen termékeket is értékesítsék, és kedvezménnyel ösztönözzék a lejárat közeli áruk megvásárlását. A megmaradó termékeket pedig ajánlják fel társadalmi szervezeteknek, vagy ha emberi fogyasztásra már nem alkalmasak, akkor állati takarmányozásra, illetve bioüzemanyag előállítására. A törvény értelmében az élelmiszerlánc minden szereplőjének, tehát a termelésben, a feldolgozásban, az élelmiszer-elosztásban, valamint a vendéglátásban részt vevő vállalatoknak veszteség- és hulladékmegelőzési terveket kell kidolgozniuk.

Ignacio García Magarzo, az Asedas forgalmazói szövetség főigazgatója az El País című napilapnak kifejtette: “az ilyen típusú tervek diagnosztizálják, hogy miért keletkezik hulladék, és műszakilag, környezetileg és gazdaságilag életképes alternatívákat keresnek annak csökkentésére, időszakos ellenőrzési intézkedésekkel”. A jogszabály ezer eurótól 100 ezer euróig terjedő bírságösszegeket állapít meg a törvényi kötelezettségeket nem teljesítő cégekkel szemben. A törvény előírja továbbá a Földművelésügyi, Halászati és Élelmiszerügyi Minisztériumnak, hogy egyfajta menetrendként készítsen élelmiszerveszteség- és hulladékellenőrzési tervet, amely tartalmazza az ellenőrzési feladatok általános célkitűzéseit és prioritásait. Az intézkedések lényege, hogy a kiskereskedelemben, valamint a fogyasztóknál keletkező élelmiszer-pazarlást a felére, míg a termelésben és forgalmazásban 20 százalékkal csökkentsék 2030-ra.

A törvény három célt teljesít: a szociális célt, mert elkerüli az élelmiszerek pazarlását; a környezetvédelmi célt, mert az élelmiszerek előállítása víz-, energia- és hulladékgazdálkodással jár, valamint a gazdasági célt is, mivel a szemétbe kerülés a gazdálkodás hatékonyságának csökkenését jelenti – érvelt Paloma Sánchez Pello, a Spanyol Élelmiszer- és Italipari Szövetség (FIAB) versenyképességi igazgatója az El Paísnak.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák