

Németországban az állam és a cégek egymással versenyeznek, hogy ki veheti meg az otthon előállított áramot. A napelemes akkumulátorokkal foglalkozó Sonnen különleges lehetőséget kínál a németországi, fotovoltaikus tetőrendszert használó kiskereskedelmi ügyfeleknek – számol be a Reuters. 2022 harmadik negyedévére egy olyan közösséget terveznek létrehozni, amelyben olcsón férhető hozzá az energia. Egyes felhasználók még pénzt is kereshetnek a projektnek köszönhetően. Németországban a közelmúltban fogadtak el egy olyan, a megújuló energiákra vonatkozó jogszabályt, amely felgyorsíthatja az alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzemanyagok használatáról való átállást, és hozzájárulhat az orosz gáztól és olajtól való függetlenedéshez. Oroszország Ukrajna elleni invázióját követően az energetikai függőség minden korábbinál látványosabban mutatkozott meg.
A Shell tulajdonában lévő Sonnen az otthoni napelemes áramtermelés növekvő versenyképességére, illetve akkumulátorai további értékesítésére támaszkodik. A 84 milliós Németországban mintegy 500 ezer otthonban található háztartási akkumulátor, ezeket a Sonnen mellett olyan riválisai gyártják, mint amilyen a Senec vagy a kínai BYD. Egy korábbi, független elemzés alapján az értékesítés 2021-hez képest idén 67 százalékkal emelkedhet. A bajorországi székhelyű Sonnen szerint tervezett megoldásával a háztartásokban az év végére nullára csökkenhet az energia ára, és a többlettermelés révén akár visszafizetés is történhet. A vállalat 2015-ben egy digitális közösséget hozott létre akkumulátoros ügyfelei számára. A felület a napelemes termelést kiegészítve lehetőséget ad a többletenergia későbbi felhasználására. A közösség megosztozik az együtt előállított áramon.
A napelemes akkumulátorok megjelenése előtt az otthon megtermelt energia egyből a hálózatba került, és államilag garantált betáplálási díj járt érte. A napelemek fejlődése miatt ugyanakkor ma már az elszámolási rendszer nem igazán jövedelmező, az energiaárak ráadásul az elmúlt évben globális elszálltak. A Sonnen most azzal állt elő, hogy állandó mennyiségi jogosultság ellenében összeköti akkumulátoros ügyfeleit egy eladói körrel. A modellhez csatlakozók olyan mérőeszközt kapnak, amely segíti a számlázást és az el nem használt áram elosztását. A vállalat kilowattóránként 10 centet fizet majd – összehasonlításképp: az állami rendszerben csupán 6,34-6,53 cent jár.

Zöld Energia
Már nem csak a tetőre telepíthetünk napelemet
A finn Rauli fejlesztésének köszönhetően immár a falakon is könnyedén helyet kaphatnak a
napelemek, elősegítve az olcsó, tiszta energia előállítását.

Az elmúlt időszakban világszerte elképesztő felfutást tapasztalt az otthoni napelemek piaca, ami nem csoda: a panelek révén a háztartások megbízhatóan, olcsón és környezetbarát módon termelhetik az energiát. Csakhogy egyes otthonok számára korlátozottak a lehetőségek a hagyományos telepítésre, hiszen nem minden család számára adott a megfelelő tetőfelület.
Szerencsére ma már van az alternatíva, hiszen a napelemek a homlokzaton, a falakon is helyet kaphatnak. Bár elsőre úgy tűnhet, egy ilyen telepítés kivitelezése bonyolult, akadnak olyan eszközök, amelyek megkönnyítik a beruházást.
Ilyen a finn Rauli cég egyik újabb, Rauli Wall nevű terméke, amely hazánkban is elérhető. A vállalat kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy egyszerűen használható, esztétikus és strapabíró eszközökkel könnyítse meg a napelem-telepítéseket, és ez a törekvés a falra szerelhető rendszer esetében is tükröződik.

RAULI WALL
A Rauli Wall rendszerében a telepítés igen egyszerű. A panelek felső és alsó elemek közé rögzíthetőek, gyakorlatilag „lebegnek”, oly módon, hogy a szakemberek erőfeszítés nélkül is könnyedén mozgathassák azokat. A termék anyaga skandináv acél. Az alkatrészek jellemzően fekete árnyalatban érkeznek, az ilyen elemek igen elegáns megjelenést kölcsönöznek az egész berendezésnek. A termék tartós, stílusos, illetve hatékony.
„A Rauli minden alkatrészét Finnországban tervezik finn telepítési szakértők. Az alkatrészekeinket is Finnországban, Orimattilában gyártják, és 30 éves garanciát vállalunk rájuk” – nyilatkozta Ville Tiainen, a vállalat vezérigazgatója, az idei németországi Intersolar fesztiválon.
A beruházások tervezését a Rauli App nevű szoftver is segíti. A projekt elrendezése, az alkatrészek listája és a rendszer fizikai méretei néhány perc alatt generálhatóak a programban.