Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Jó hírt kapott, aki pénz nélkül telepítene napelemes rendszert, pályázat indul!

Létrehozva:

|

Napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázat indul november végén.

A pályázat keretében 100 százalékos támogatás érhető el, nem csoda, hogy a program első ütemére több mint 43 ezer igénylést nyújtottak be. A támogatás remek lehetőséget teremt a lakosság számára – ezt az elképesztő érdeklődés is bizonyítja –, de éppen a sok pályázat hatására a döntéshozatal nagyon lassúvá vált, a program kiírását ráadásul a tavaly decemberi start óta többször is módosították.

Az utóbbi hetek egyik legfontosabb fejleménye, hogy hosszú várakozás után végre elkezdték értesíteni a nyerteseket pályázatuk eredményéről. A program oldalának adatbázisa alapján szeptember közepéig bő 22 ezer esetben született döntés. A minél gyorsabb eredményhirdetés nagyon fontos lenne a résztvevőknek, hiszen a beruházás kezdetének későbbre tolódása plusz kiadásokat jelenthet. Egyrészt a napelemek telepítésének anyagára és munkadíja folyamatosan nő, másrészt a rezsiszabályok átalakítása óta sok érintett háztartásban sürgetővé vált a napelemes termelésre való átállás.

A második ütem egyelőre még csak meg sem nyílt. A programot két fázisban bonyolítják le, az utólagos szabálymódosítások, illetve az elszálló energiaárak miatt feltételezhető, hogy a következő szakaszba is sokan csatlakoznának be. Éppen ezért többeket meglepett, amikor augusztus elején a Technológiai és Ipari Minisztérium bejelentette, hogy a korábban tervezett szeptember-októberi kezdés helyett 2023 tavaszára csúszik az újabb ütem. Augusztus közepén Palkovics László technológiai és ipari miniszter jelezte, a nagy érdeklődés következtében csak ősszel éri utol a döntéshozatal a pályázatot.

Ehhez képest óriási fordulat volt, amikor Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium államtitkára szeptember elején már novemberi indulásról számolt be. Az őszi kezdést a pályázat hivatalos oldalán is bevezették, ha minden a tervek szerint alakul, régiótól függően novemberben, illetve decemberben lehet ismét pályázni. A Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyei csoportban, valamint a Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megyei térségben november 28-tól, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben, illetve Budapest és Pest megyében december 5-től nyílik meg újra a rendszer.

Advertisement

Zöld Energia

2030-ra duplájára emelkedhet a geotermikus energia felhasználása Magyarországon

A tavaly kidolgozott Nemzeti Földhő Stratégia céljaival összhangban a geotermikus energia felhasználása a jelenlegi kétszeresére emelkedhet Magyarországon 2030-ig – mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért felelős államtitkára Bólyban.

Létrehozva:

|

Szerző:

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)

Steiner Attila egy, a helyi geotermikus rendszer bővítését szolgáló projekt nyitórendezvényén kiemelte: e cél elérése érdekében a magyar kormány több támogatási lehetőséget is kínál a következő időszakban. A Jedlik Ányos energetikai programban több más energiaforrás mellett a geotermikus energia alkalmazását, előállítását is támogatják az ország földgázkitettségének csökkentése érdekében – mondta, kiemelve, hogy a 440 milliárd forintos támogatási programból több mint 70 milliárd forint jut geotermikus projektekre, azon belül fúrásokra és felszíni beruházásokra.
Az államtitkár a Pécs és Mohács között fekvő, közel négyezer lelkes kisváros közintézményeinek, ipari létesítményeinek hőenergia-ellátását szolgáló rendszerről szólva kiemelte, hogy az példaértékű nemcsak országos, de európai szinten is. Külön érdekessége, hogy egyfajta mintaprojektként megmutatja: egy kisebb település esetében is megéri a geotermiára támaszkodni, hiszen Bóly esetében közintézmények és ipari fogyasztók a felhasználók – monda.

Steiner Attila közölte: a geotermikus energia Magyarország számos pontján jól hasznosítható, továbbá biztonságos, olcsó, kiszámítható módon kinyerhető, így a napenergia és az atomenergia mellett a következő időszakban fontos szerepet tölthet be az ország energiaellátásában. Jean-François Paroz, Svájc magyarországi nagykövete emlékeztetett, hogy a Svájci-Magyar Együttműködési Program (Svájci Alap) támogatását is élvezi a bólyi fejlesztés. Közölte: az alpesi ország egy olyan átfogó program keretéből biztosítja a támogatást, amely Magyarország geotermikus potenciáljának magasabb fokú kihasználását és a jelenlegi geotermikus energiatermelési lehetőségek fejlesztését tűzte ki célul.

Hargitai János (KDNP), a térség országgyűlési képviselője azt mondta: Bóly mindig is sikeres volt gazdasági értelemben, de ugrásszerű fejlődésen ment keresztül a közeli M6-os és M60-as autópályák megépítése óta. Úgy vélte, további gazdasági fellendülést hoz majd a kisváros számára a magyar és a horvát sztrádák közeljövőben megvalósuló összeköttetése, valamint az, hogy néhány éven belül átadják a mohácsi Duna-hidat és a hozzá kapcsolódó utakat. Fehérvári Dávid, Bóly független polgármestere emlékeztetett: Bólyban több mint két évtizedes múltra tekint vissza a geotermikus energia hasznosítását szolgáló törekvés, hiszen 2004-ben fúrták az első termálkutat a város központjában. A kedvező tapasztalatok után a geotermikus energiaforrások kiaknázása érdekében ezután további kutakat nyitottak, 2008 óta pedig közintézményeket, később már ipari létesítményeket is fűtenek a feltörő melegvízzel – mondta.

Mivel az egy évben értékesített geotermikus energia mennyisége a 2008-as 13-ról mintegy 20 terajoule-ra, ezzel párhuzamosan a vízforgalom évi 125 köbméterről csaknem 200-ra nőtt, a bólyi geotermikus rendszer elérte felső korlátját: a termelő kutak hozama a beépített technológiával nem emelhető tovább – indokolta az elmúlt évek a fejlesztéseit. A projekt ismertetője szerint a beruházás keretében hatékonyabbá teszik a jelenlegi technológiát, új hőközpontokat létesítenek, és további öt kilométernyi vezetéket építenek a – jelenleg 60 hektáros, és további 30 hektáros bővítés előtt álló – helyi ipari parkban működő vállalkozások nagyobb volumenű kiszolgálása érdekében. Az új vezeték lehetőséget teremt a mezőgazdaság hőenergiával történő ellátására, így üvegházas növénytermesztésre és mezőgazdasági termények szárítására egyaránt.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák