Műanyag élőhellyé változott a Csendes-óceánon úszó szemétsziget: tudósok felfedezték, hogy tengeri állatok élnek a hulladékhalmon. Egy részük partvidéki fajokhoz tartozik, melyek megszokott élőhelyüktől mérföldekre élnek, Kalifornia és Hawaii között félúton.

Növényeket és állatokat, köztük tengeri rózsákat, apró rovarokat, puhatestűeket és rákokat találtak a Kalifornia partjaitól mintegy 2000 kilométerre úszó Nagy Csendes-óceáni Szemétfolt (GPGP) 90 százalékán – írja a BBC hírportálja. A tudósok attól tartanak, hogy az úszó műanyag hulladékon invazív fajok utazhatnak új területekre. Vizsgálatuk során a kutatók 5 centiméteresnél nagyobb átmérőjű műanyagdarabokat vizsgáltak meg, melyeket a Csendes-óceán áramlásrendszereiből gyűjtöttek. “A műanyag sokkal tartósabb, mint a korábban a nyílt óceánban előfordult természetes hulladék. Jóval állandóbb élőhelyet jelentenek ebben a régióban” – mondta Linsey Haram, a Smithsonian Kutatóközpont munkatársa. Az intézet az Ocean Voyages Institute elnevezésű környezetvédő szervezettel és a Hawaii Egyetem óceánkutatóival közreműködésben végezte a vizsgálatot.

A világon legalább öt nagy, hulladékkal szennyezett óceáni örvény létezik. A tudósok által vizsgáltban (GPGP) van valószínűleg a legtöbb lebegő műanyag: becslések szerint 79 ezer tonna egy több mint 1,6 négyzetkilométeres területen. Nagy része mikroműanyag, de vannak nagyobb darabok is, például halászhálók, bóják, sőt, a 2011-es japán cunami óta az áramlásrendszerben lebegő hajók. Az eredményeikről a Nature Communications című tudományos lapban beszámoló kutatók eredetileg a pusztító szökőár utáni kutatásokhoz csatlakoztak. A természeti csapás nyomán több tonnányi szemét került a Csendes-óceánba, japán tengeri állatok fajainak százait találták élve az Észak-Amerika és a Hawaii-szigetek partjainál.

Lábadozik a létét veszélyeztető súlyos korallfehéredés után Ausztrália világörökségi listán szereplő Nagy-korallzátonya – számolt be róla szerdán az ABC News ausztrál hírportál.

A korallok rendkívül látványos szaporodása kedden, egy teliholdas éjszakán vette kezdetét, és két-három napig tart. A korallok a Queens állambeli partvidéken a “világ legnagyobb szexuális eseményeként” beharangozott korallívás során peték és spermiumok billiót bocsátották az óceánba vörös, sárga és narancssárga színekben, hogy szaporodjanak. A 348 ezer négyzetkilométer kiterjedésű korallzátony 1998 óta öt alkalommal esett át súlyos korallkifehéredésen, ami a korallok jelentős részét károsította. A queenslandi James Cook Egyetem korallkutató intézetének tudósai szerint a korallok legalább 80 százalékát 2016 óta legalább egyszer súlyosan érintette a kifehéredés, amelynek oka elsősorban a klímaváltozás és ezzel összefüggésben az óceánok felmelegedése. Legutóbb 2020-ban jelentettek nagy mértékű fehéredést a korallzátonyon.

Gareth Phillips tengerkutató, aki az ívás tanulmányozásával foglalkozik a korallzátony állapotának megfigyelésére irányuló projekt részeként, elmondta: az ívás erős bizonyítéka annak, hogy a korallzátony ökológiai funkciói sértetlenek, és működnek a több mint 18 hónapos helyreállítási fázis után. Mint hozzátette: régóta nem volt ilyen jó állapotban a Nagy-korallzátony. A legtöbb szirtképző korall szaporodása évente egyszer, egy telihold utáni pár éjszakán át történik: a korallok spermiumok és petesejtek milliárdjait lökik ki magukból, a megtermékenyített petesejtek, az embriók pedig megkapaszkodnak a zátonyon, és új telepeket képeznek.

Új-zélandi és német kutatók vécéhasználatra szoktattak szarvasmarhákat, elősegítendő az ammónia, egy közvetetten üvegházhatású gáz kibocsátásának a csökkentését.

A Current Biology című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a német Mezőgazdasági Állatbiológiai Kutatóintézet (FNB) és az Aucklandi Egyetem kutatói bemutatták, miként vettek rá szarvasmarhákat a latrinahasználatra, ami lehetővé teszi ürülékük összegyűjtését és kezelését, ezáltal az ól tisztán tartását, valamint a légszennyezés csökkentését és állatbarát gazdaságok létrehozását – olvasható a Phys.Org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. “Általában azt feltételezik, hogy a szarvasmarha nem képes ürüléke, vizelete kontrollálására. Ám elég okosak és sok mindent megtanulhatnak” – mondta Jan Langbein, az FNB kutatója, a tanulmány társszerzője. A kísérletben az állatok betanítását a kutatók fordítva kezdték, először jutalmazták a borjakat, ha a lekerített latrinába vizeltek, majd nem engedték, hogy az állatok megközelítsék a latrinát, amikor vizelniük kellett. Hogy az állatokat latrinahasználatra ösztönözzék, a kutatók el akarták érni, hogy a borjak a latrinán kívüli vizelést valami kellemetlen tapasztalattal kapcsolják össze. “Ha a latrinán kívül vizeltek, büntetésként először fülhallgatón keresztül borzalmas hangot játszottunk nekik. Azt gondoltuk, hogy ez nem túlságosan, de büntetni fogja őket, ám nem hatott. Ha lelocsoltuk őket vízzel, annak enyhén elrettentő hatása volt” – magyarázta a német kutató.

Hetek alatt a kutatócsoportnak sikerült a 11 borjúból hatot rászoktatnia a latrinahasználatra. A szakemberek szerint a borjak olyan szinten teljesítettek, mint a kisgyerekek, amikor bilire szoktatják őket. Langbein szerint további tréningezéssel a sikerességi arány növelhető. “Tíz, tizenöt, húsz év szarvasmarhakutatás után tudjuk, hogy az állatoknak személyiségük van, és a különböző dolgokat különféleképpen kezelik” – mondta. A kutatók a jövőben eredményeiket ki akarják próbálni valódi szarvasmarha-tenyészetekben és nemcsak az ólban, hanem a szabadban is. Langbein reméli, hogy néhány év múlva valamennyi szarvasmarha használni fogja az illemhelyet. Az állat ürülékében lévő ammónia nem közvetlenül befolyásolja a klímaváltozást, hanem amikor a talajba jut, a mikrobák kéjgázzá alakítják át, amely a harmadik legfontosabb üvegházhatású gáz a metán és a szén-dioxid után. A mezőgazdaság az ammóniakibocsátás legnagyobb forrása, az állattenyésztés adja ennek több mint a felét. Ha képesek vagyunk összegyűjteni a vizelet 10-20 százalékát, azzal már jelentősen csökkenteni tudjuk a gázkibocsátást – hangoztatta Douglas Elliffe, az Aucklandi Egyetem kutatója.