

Zöld Közlekedés
Kínában 21,2 százalékkal nőtt az új autók kiskereskedelmi eladása szeptemberben
Kínában, a világ legnagyobb autópiacán 1,95 millió új személygépkocsit adtak el szeptemberben, ami 21,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
A Kínai Személyautó-gyártók Szövetsége (CPCA) kedden azt közölte, hogy a New Energy Vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált, a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművek szeptemberi értékesítése közel a duplájára, 664 ezerre ugrott. Az ágazati szervezet a múlt hónapban a NEV-járművek idei eladására vonatkozó előrejelzését 6 millióra javította az addig becsült 5,5 millióról, miután tavaly 2,99 millió ilyen járművet értékesítettek az ázsiai országban. Kínában a múlt hónapban 2,36 millió autót gyártottak, 37 százalékkal többet a tavaly szeptemberinél. A CPCA adatai szerint az amerikai Tesla sanghaji üzeméből szeptemberben 83 ezer 135 ezer elektromos jármű került ki, ami 8 százalékkal múlta felül az augusztusit. A szeptemberben gyártott Tesla-autók közül 5522 került exportra.
mti

Zöld Közlekedés
Hatalmas akkumulátorgyár létesítését tervezi a Porsche
A Porsche, a Volkswagen konszern sportkocsikat gyártó leányvállalata jelentősen növelné kapacitását az elektromos autókban használatos akkumulátorok gyártásában.

A Porsche évi 10-20 gigawattóra áramtároló kapacitással rendelkező akkumulátorcellák előállítására alkalmas üzemberuházást tervez a következő években – jelentette be Lutz Meschke, a Porsche pénzügyi igazgatója szerdán a stuttgarti vállalat féléves eredménybeszámolója alkalmából tartott telefonos konferenciabeszélgetésen. A Porsche befektetőket is toboroz beruházási terve megvalósításához. “Egy 20 gigawattórás akkumulátorcella-üzem 2-3 milliárd eurós beruházást igényel” – mondta Meschke, hozzátéve, hogy a cég számára ez túl nagy pénzügyi terhet jelentene, ezért külső befektetőket is be kíván vonni.
A Porsche májusban teljes egészében átvette a korábban a Customcells vállalattal üzemeltetett Cellforce akkumulátorcellás közös vállalatot. A közös vállalat eredetileg 100 megawattóra kapacitást tervezett létesíteni egy Reutlingen és Kirchentellinsfurt közös ipari területén fekvő üzemben. A Porsche a nagyteljesítményű cellákkal kapcsolatos terveit a Volkswagen konszern akkumulátoros leányvállalatával, a Powerco-val együttműködésben valósítaná meg. A Cellforce és a Powerco együttműködése szinergikus előnyöket kínál – mutatott rá Meschke. Egyrészt a Powerco úgynevezett “egységcellát” tervez a konszern tömegmárkái számára kialakítani, másrészt a Volkswagen konszernnek részesedése van a svéd Northvolt akkumulátorgyártó vállalatban is, amellyel együtt nagyteljesítményű cellákat akarnak gyártani Észak-Svédországban. A Porsche akkumulátorcellákat gyártó üzemének a helyszínéről még nem született döntés – mondta Meschke. Megfogalmazása szerint ehhez “szépségversenyt” rendeznek majd európai országok, valamint az Egyesült Államok és Kanada bevonásával.