

Zöldinfó
Magyar alapítvány segíti az észak-macedón hulladékgazdálkodás kialakítását
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány nyerte el az észak-macedón hulladékgazdálkodás kialakítására kiírt, egymillió euró értékű uniós finanszírozású pályázatot – közölte a projektvezetői feladatot elnyerő szervezet csütörtökön.
Az alapítvány a macedón kormány képviselőinek bemutatja a legjobb európai gyakorlatokat, továbbá részt vesznek az ország számára “legtesthezállóbb” rendszer kialakításában. A hulladékgazdálkodási program a balkáni állam uniós csatlakozási felkészülésének keretében valósul meg – jelezték. Felhívták a figyelmet arra, hogy az alapítvány magyar projektvezetőként először valósíthat meg úgynevezett Twinning projektet, ikerintézményi programot, amelyet az Európai Bizottság azzal a céllal hozott létre, hogy a tagjelölt országok felkészülését segítse. Sitányi László, az alapítvány klímavédelmi igazgatója elmondta, hogy a projekt várhatóan két évig tart majd, a munkát magyarok irányítják, de számos európai országából vonnak be szakértőket. A feladat részét képezi az informatikai háttér, a pénz- és anyagmozgás részleteinek, a közbeszerzések kiírásának az előkészítése, tehát nemcsak “egy vastag tanulmánykötetet” adnak át, hanem működőképes rendszert hoznak létre – jegyezte meg.
Külön figyelnek arra, hogy olyan megoldásokat találjanak, amelyek hosszú távon is fenntarthatók. Egy olyan rendszer, amely a szállításban részt vevő járműveken keresztül képes lemérni a hulladék mennyiségét és a fogyasztót a mennyiség függvényében terheli, sok előnnyel jár, például a szemét visszafogására ösztönöz, ugyanakkor nem biztos, hogy megfizethető – fejtette ki. Uniós szinten a legoptimálisabban működő hulladékgazdálkodási rendszerek Németországban és Svájcban vannak, de léteznek jó példák Spanyolországban, Észak-Olaszországban és a balti országokban is. A jól működő szisztémáknál kulcskérdés, hogy legyen elegendő forrás a rendszer működtetésére, ugyanakkor a kommunikáció is fontos része a feladatnak, a hulladékgazdálkodás a polgárok aktív részvétele nélkül nem működik – fejtette ki.
mti

Zöldinfó
AM: elfogadták a 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégiát
A 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégia átfogó keretet biztosít a hazai élővilág, a természeti erőforrások hosszú távú fennmaradásához és meghatározza a 2030-ig elérendő célkitűzéseket, valamint az azok megvalósítását szolgáló intézkedéseket – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

Kiemelték: a stratégia olyan témákat helyez előtérbe, mint a védelemben részesülő területek hálózata, a természetes és természetközeli ökoszisztémákat károsító inváziós idegenhonos fajok visszaszorítása, illetve a fenntartható mezőgazdálkodás, erdőgazdálkodás, vad- és halgazdálkodás. A jelenleg elfogadott terv kiemelt feladatai közé tartozik továbbá a beporzók csökkenésének megállítása, az ökoszisztémák klímaváltozással szembeni ellenálló képességének javítása, a zöld infrastruktúra hálózat elemeinek fejlesztése, illetve a biodiverzitást veszélyeztető szennyezések mérséklése – írták a közleményben.
Hangsúlyozták, hogy a biológiai sokféleség az élővilág változatosságát jelenti, Magyarország sokszínű természeti értékeinek hosszú távú megőrzése pedig elengedhetetlen a jelen és a jövő generációk jóllétének biztosításához. Emellett a biodiverzitás az élelmiszertermelés alapja, valamint nélkülözhetetlen a talajtermékenység és a beporzás biztosításában, a víz és a levegő tisztításában, miközben gyógyszer-alapanyagot és faanyagot is nyújt számunkra. Kiemelt szerepet játszik továbbá a katasztrófák, a járványok és betegségek elkerülésében, hatásainak enyhítésében, illetve a globális és a regionális klíma szabályozásában.
Magyarország egyedülálló és gazdag természeti értékei, a változatos adottságú és egyre többek által látogatott nemzeti parkok, a vadon előforduló, védett növény- és állatfajok és ezek természetes és természetközeli élőhelyei, az őshonos haszonállatok és növények, valamint az egyedi magyar táj és a hozzá kapcsolódó természeti és kulturális értékek mind hozzájárulnak Magyarország országimázsához – mutattak rá a közleményben. A természeti erőforrások védelme és a velük való bölcs gazdálkodás követendő elv, hiszen így biztosítható, hogy hosszú távon megmaradjon Magyarország gazdag és értékes természeti környezete és biodiverzitása, amely elengedhetetlen a magyar lakosság minőségi életéhez – tájékoztatott a szaktárca.