

Zöld Energia
Magyarország világelső a napenergia hasznosításában
2024-ben a hazai áramtermelés negyedét adták a napelemek, ez a legmagasabb arány nemcsak Európában, hanem az egész világon is.
Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
Tavalyelőtt Chile és Görögország mögött a harmadik helyen álltunk ebben az összevetésben. Az Ember független nemzetközi think tank friss jelentése szerint a 25 százalékosra nőtt magyar részesedéssel mindkét országot megelőztük az elmúlt esztendőben – hívta fel a figyelmet kedden közölt friss bejegyzésében hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Az 5 terawattóra feletti termelést elérők közül hazánkon kívül csak a két másik dobogós (Chile és Görögország sorrendben, 22 százalékkal) és Spanyolország (21 százalékkal) rendelkezik 20 százalék feletti napenergia aránnyal. A szerzők megjegyzik, hogy a világrangsor két éllovasa tíz éve még 2 százaléknál kisebb hányadot tudott felmutatni. Az elemzők januári összevetéséből az is kiderült, hogy Magyarország az elmúlt öt esztendőben a legnagyobb arányú európai növekedést produkálta a 2019-ben még csak 4 százalékos szintről. Hollandia mellett mi büszkélkedhetünk még azzal, hogy tavaly a csúcstermelési időszakokban több mint hetven napon fedezték a hazai áramigények több mint 80 százalékát a naperőművek. A minisztérium emlékeztet arra, a korábbi jelentés kiemelte, hogy 2023-hoz képest ez leginkább hazánk esetében mutat érdemi előrelépést, tavalyelőtt ugyanis még csak 10 ilyen napot regisztráltak.
Magyarországon mintegy 7800 megawatt napenergia kapacitás létesült 2025 tavaszára. A meglévő beépített teljesítmény négyötöde 2020 óta állt üzembe. 2022-től egymást követő három évben nőtt legalább 1200 megawattal a hazai napelemes kapacitás – összegezte a minisztérium.
A jövő a zöldenergiáé
A tiszta áramtermelés előnyei akkor érvényesülhetnek igazán, ha megfelelő tárolási képességekkel egészülnek ki, és a megújulók közül teret nyernek az időjárástól és napszaktól nem függő alternatívák is.

Zöld Energia
Cseresznyét és áramot egyszerre? Forradalmi napelempark épül Svájcban
A paneleket olyan magasságba helyezik el, hogy a mezőgazdasági gépek szabadon közlekedhessenek.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A svájci Insolight bejelentette, hogy 1300 darab, egyenként 600 W névleges teljesítményű napelemmodult telepít egy 12 ezer négyzetméteres mezőgazdasági területen az Aargau kantonban fekvő Leuggernben – számol be az alternativenergia.hu. A telephelyen két gazda, Rudolf Obrist és Hansjörg Erne gazdálkodók termesztenek cseresznyét, az üzem építése nyáron kezdődik. A kínai DAS Solar által gyártott modulokat Huawei SUN2000 150K inverterekhez csatlakoztatják, és közel 3 méter magasságban szerelik fel, hogy a mezőgazdasági gépek és traktorok szabadon közlekedhessenek. A parkban egyenletes távolságra elhelyezett panelek várhatóan évi 800 MWh energiát termelnek, ami közel 180 háztartás megújuló energiával történő ellátásához elegendő. Az erőmű által termelt teljes energiát egy nyertes kormányzati pályázást követően a svájci Energie360° közüzemi vállalat vásárolja fel, majd közcélú hálózatba táplálja.
A cég országos szinten szolgáltat fenntartható energiát. A projekt innovatív megoldása az Insolight saját fejlesztésű insolagrin rendszerében rejlik, amely védi a növényeket az extrém időjárási körülményektől, dinamikus árnyékoló rendszerrel szabályozza a fényt, a felesleges fényt pedig energiává alakítja. A rendszer egy tartós műanyag fóliát használ, amely egy rugalmasan nyitható és zárható ponyvaszerkezetben van elhelyezve. „A kulcs az, hogy mind a statikus, mind a dinamikus terheléseket megfelelően figyelembe vegyük” – mondta Laurent Coulot, az Insolight vezérigazgatója.
A cég szerint a szabadalmaztatott rendszert rozsdamentes acélszerkezettel készítik, amely adaptálható olyan növényekhez, mint az eper, a málna vagy az áfonya. A kialakítás erős védelmet nyújt a cseresznyének a heves esőzések, a jégeső, a hőhullámok és a tavaszi fagyok ellen.
Obrist és Erne gazdák szerint az agrofotovoltaikus rendszer javítja a gyümölcs védelmét a szélsőséges időjárási körülményekkel szemben, emellett mérsékli a növényvédő szerek használatának szükségességét.
Kép: Insolight
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Kritikus helyzet Parajdon: sóbánya elöntve, ivóvízhiány és ökológiai válság fenyeget
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Kiderült mi befolyásolja a napelemek teljesítményét nagymértékben!
-
Zöld Energia1 nap telt el a létrehozás óta
Állami ingyen pénzre pályázhat, ha szigetelné a födémet!
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
A nap ereje lenyomta az árakat – szinte fizettek, hogy fogyasszunk
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Zsilip, szivattyú, tározó – így készül Magyarország az aszályos jövőre