Zöld Energia
Még soha nem termelt ennyi ökoáramot Németország

Az európai államban megdőlt az eddigi megújuló energia-termelési rekord. Ugyan még csupán az esztendő első fele telt el, de Németországban már sikerült megdönteni a megújuló forrásokból származó energiamennyiség rekordját, amely először haladta meg a 100 milliárd kilowattórát.
Az E.ON adatai alapján január elsejétől június végéig több mint 104 milliárd kilowattóra ökoáram származott a nap-, a víz- és a szélenergiás, illetve a biomasszára épülő létesítményekből. Victoria Ossadnik, az E.ON Energie Deutschland menedzsmentjének elnöke kijelentette, hogy ez 33 százalékos emelkedést jelent az elmúlt 3 esztendő adataihoz képest és egyúttal azt mutatja, hogy a német energiaellátás számára egyre fontosabbá válnak a megújuló energiák. Az év első 6 hónapjában megtermelt energiamennyiség egy teljes esztendőn át el tudná látni árammal az összes német háztartást.
Az ökoáram legnagyobb részét, 55 milliárd kilowattórát az onshore és offshore szélerőművek termelték meg, azokat követi a napenergiás és a biomasszán alapuló létesítmények 21, illetve 20 milliárd kilowattórával. A sort a vízenergiás rendszerek zárják 8 milliárd kilowattórával. Az elmúlt időszakról elmondható, hogy elsősorban az újabb fotovoltaikus rendszerek termelnek egyre több áramot, amelyet többnyire már nem eltárolnak, hanem közvetlenül elfogyasztanak a háztartások. Ráadásul változás a korábbi időszakokhoz képest, hogy aki teljesen arra állítja be a felszerelt rendszereket, hogy a saját lakásnak vagy házának a fogyasztását fedezze, az általában ezt már meg is tudja valósítani.
forrás: alternativenergia.hu

Zöld Energia
Napelemesek figyelem: adatküldésre kéri a lakosságot a minisztérium
A háztartási méretű naperőművek száma ugrásszerűen nőtt, mégis hiányoznak a pontos termelési adatok.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Tömeges elterjedésük ellenére jelenleg még sehol nem állnak rendelkezésre teljes körű adatok a háztartási méretű kiserőművek termeléséről. Az áramhálózat zavartalan működtetése, az ellátásbiztonság garantálása érdekében pontos információkkal kell rendelkezni a kisebb rendszerekkel előállított zöldenergia mennyiségéről is – tudatta az alternativenergia.hu. Idén tavasszal meghaladta a 300 ezer darabot a háztartási méretű naperőművek száma Magyarországon. Beépített teljesítményük a mintegy 8000 megawatt összes hazai napelemes kapacitás több mint harmadát teszi ki, együttesen nagyobb, mint bármelyik hagyományos nagyerőmű teljesítménye. A gyors térnyerés ellenére ma még senki nem rendelkezik megbízható adattal a naperőműves háztartások teljes termeléséről és fogyasztásáról. Még az okos mérőórák is csak a termelés és a fogyasztás különbségét képesek megmutatni, amiből nem derül ki, hogy a napelemes felhasználó azért táplál-e fel a hálózatra, mert éppen kevesebb áramot használ, vagy azért, mert pillanatnyilag többet állít elő – részletezte a minisztérium. A villamosenergia-rendszerben az üzembiztonság megtartása érdekében minden időpillanatban biztosítani kell az elfogyasztott és a megtermelt áram egyensúlyát. Míg egy hagyományos erőmű teljesítménye pontosan ismert, tervezhető és szabályozható, addig az időjárásfüggő megújulók esetében nagymértékű a kiszámíthatatlanság.
A mindenkori kereslet és kínálat kiegyensúlyozása költséges és összetett feladat. Ha pontatlan az előzetes becslés, az többletkiadást jelent a villamosenergia-rendszer számára. Az egyensúly fenntartásához, az ellátásbiztonság megőrzéséhez, a rendszerszintű költségek csökkentéséhez tényleges termelési adatokra van szükség – magyarázta a közlemény. Az Energiaügyi Minisztérium e megfontolások miatt számít a lakossági naperőmű tulajdonosok együttműködésére a termelési adatok szolgáltatásában. Az adatszolgáltatás bevezetése a meglévő rendszerek tulajdonosai számára semmiféle fejlesztési kötelezettséggel vagy többletkiadással nem jár. Az inverterek egyértelmű beazonosíthatósága érdekében a https://feak.hu/hmkeinverteradatszolgaltatas/ oldalon mindössze néhány adatot szükséges megadni, ilyen például a minden áramszámlán megtalálható felhasználási hely azonosító (ún. POD szám) vagy az inverter gyártója, típusa, gyári száma (ezek a készülékről leolvashatók). A termelési adatok szolgáltatása azon inverterek esetében teljesíthető, amelyek jelenlegi állapotukban képesek adatkapcsolatra, és amelyeknél ehhez minden további technikai feltétel is adott. Ennek megítélése nem a tulajdonosok feladata, akiknek az azonosítók megadásán túl semmilyen egyéb kötelezettségük nincs. A 2025. július 1. után üzembe helyezendő háztartási kiserőművek azonosításáról már az elosztók gondoskodnak majd. A termelési adatok átadhatósága érdekében innentől kizárólag adatkapcsolattal rendelkező inverter telepíthető, kivéve, ha igazolható, hogy az internet-lefedettség hiányzik vagy minősége nem megfelelő – hívta fel a figyelmet az EM.
Emlékeztettek: Magyarország komoly sikereket ért el a zöldenergia előállításában. A napenergia 25 százalékos tavalyi aránya az áramtermelésben a világon a legmagasabbnak számít. A háztartási méretű naperőművek kiegyensúlyozott rendszerbe illesztése minden magyar közös ügye és alapvető érdeke. A lendületesen növekvő kapacitások hatékonyabb hasznosítása, a biztonságos és megfizethető ellátás fenntartása érdekében kérik minden érintett együttműködését – hangsúlyozta az EM.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta
Mit kell tennie, ha van otthon napeleme? Új kötelezettséget vezetnek be!
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Miért tiltják Magyarországon, ami egész Európában hódít? – Erkélynapelem-botrány
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Napelemes rendszerük van, de horrorvillanyszámlát fizetnek! Mi történt Budakeszin?
-
Zöld Energia6 nap telt el a létrehozás óta
Csendesebb ünnep várható: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték Cegléden
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Ingyenes támogatás társasházaknak: jön az okos mérés a távhőnél!
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés