

Zöld Közlekedés
Megtakarítási lehetőségek: Scania Super a legkedvezőbb kibocsátási osztályba került az új német útdíjszámítás szerint
Németország 2023. december elsejétől új rendszerre áll át, amely a CO2-kibocsátás alapján számítja ki az autópályadíjakat.
Ez a Scania Super hajtásláncának további előnye a hatékonyságra és az üzemanyag-fogyasztásra helyezett hangsúlynak köszönhetően, amely 8 százalékkal alacsonyabb, mint elődjeinél. A leggyakoribb távolsági fuvarozási konfigurációkban könnyedén megállja a helyét a dízelüzemű járművek legjobb károsanyag-kibocsátási osztályában. A flotta méretétől és az éves futásteljesítménytől függően ez több ezer eurót takaríthat meg az üzemeltetőnek.
„Amikor bemutattuk az új Scania Super hajtásláncot, az egyértelmű előny a nyolc százalékkal alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás volt, és most még egy további előnye körvonalazódik ki: a 4,6 százalékkal alacsonyabb német útdíjak a régebbi járművekhez képest” – mondta Marian Mráz, a Scania CER értékesítési igazgatója.
Németországban az úthasználati díjakat mostantól a járműtípus és az egységnyi szállítási teljesítményre, azaz a tonnakilométerre jutó szén-dioxid-kibocsátás alapján határozzák meg. Ez a jármű dokumentációjában szereplő adatokon alapul, amelyek alapján a járművet az öt kibocsátási osztály egyikébe sorolják. A két legmagasabb (4. és 5.) a tisztán elektromos vagy hibrid járművekre vonatkozik.
„Tapasztalataink szerint a legtöbb Scania Super konfiguráció – beleértve a legnépszerűbb távolsági konfigurációkat is – esetében ezek a specifikus kibocsátások azt eredményezik, hogy a Scania Super járművek a 3. kibocsátási osztályba tartoznak. Ez a leghatékonyabb dízel járműveké” – magyarázza Marian Mráz.
Összehasonlításképpen, Németországban a legrosszabb 1. kibocsátási osztályba sorolt jármű autópályán megtett kilométerenként 0,348 eurót fizet, míg a 3. osztályba sorolt jármű kilométerenként 0,332 eurót. Egy Németországban évente 50 000 km-t futó autó esetében ez hat év alatt 4 800 EUR, azaz valamivel több, mint 1 800 000 HUF megtakarítást jelenthet.
A Scania Super Class 3 konfigurációk közé tartoznak például a 460 vagy 500 lóerős motorral és R és S sorozatú hálófülkével felszerelt kéttengelyes vontatók. Fontos azonban, hogy ne feledkezzünk meg az alacsony gördülési ellenállású gumiabroncsokról és az olyan aerodinamikai jellemzőkről, mint az oldalszoknyák.
„Előny az ügyfelek számára, hogy az új jármű értékesítő minden esetben tájékoztatja az ügyfelét a konfigurálás során a jármű emissziós osztályba sorolásáról” – teszi hozzá Marian Mráz.
A CO2-kibocsátás a belátható jövőben egyre nagyobb mértékben lesz beépítve az üzemeltetési költségekbe. Ennek oka, hogy a többi európai ország útdíjrendszerei is ezek mértékétől függnek majd.
Forrás: Scania Hungária Kft.

Zöld Közlekedés
Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a Volán-flotta
Újabb 869 darab autóbusz beszerzésére jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás.

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a MÁV-csoport Volán flottája, miután újabb 869 darab autóbusz beszerzésére jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás – közölte a MÁV az MTI-vel. A közleményben felidézték, Lázár János építési és közlekedési miniszter az év elején 10 vállalást fogalmazott meg, ezek egyike több mint 1000 vadonatúj autóbusz beszerzésére vonatkozik. Ezekkel a járművekkel a Volán flottája még versenyképesebbé és korszerűbbé tehető, amely már ma is az egyik legjobb, és a legnagyobb közszolgáltató buszflotta Európában – tették hozzá.
A korábban lefolytatott eljárás eredményeként már a nyártól folyamatosan érkezik, és szolgálatba áll 131 darab új, dízelüzemű busz, most pedig újabb 869 jármű beszerzéséről döntött a MÁV-csoport, miután 3 éves időtartamra szóló keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárást indított. Az ajánlati felhívás értelmében 2027. év végéig érkezhetnek az új járművek a közlekedési vállalathoz, amivel tovább csökkenhet a járműállomány átlagéletkora – írták a közleménybe. A tájékoztatás szerint hétfőn jelent meg a beruházási hitel forrás rendelkezésre állásától függő, feltételes – közbeszerzési ajánlati felhívás. A keretmegállapodásos eljárás részét képezi 87 darab diagnosztikai eszköz, valamint a kapcsolódó oktatás, illetve szoftverkövetés beszerzése is, ezen belül 269 autóbuszra vonatkozóan lehívási kötelezettséget vállalnak – írták a közleményben.
Részletezték, az eljárás célja új, forgalomba korábban még nem helyezett, kéttengelyes, alacsony belépésű, helyközi kialakítású, szóló autóbuszok beszerzése 76,5 milliárd forint értékben. A járműveknek legalább az Euro 6-os környezetvédelmi előírásoknak megfelelő dízelmotorral, 2 utasajtóval, fűtő- és légkondicionáló berendezéssel, utastájékoztató, kamera- és utasszámláló rendszerrel kell rendelkezniük, illetve a gépkocsivezetővel együtt legalább 82, valamint kerekesszékes utas szállítására is alkalmasnak kell lenniük. Az első 269 darab jármű akár már idén év végéig forgalomba állhat, míg 2026-ban és 2027-ben további 300-300 darab új autóbusz érkezhet a helyközi vonalakra országszerte.
A fejlesztés a menetrend szerinti autóbusz-közlekedés versenyképességének fokozása, a hatékony működés elősegítése, a szolgáltatási színvonal és az utaselégedettség növelése terén egyaránt hatalmas előrelépés. 2018 óta 2500 darab autóbusz fiatalította a közlekedési vállalat 5800 darabos flottáját, az állomány több mint 40 százaléka megújult. Az ezer új jármű további csaknem 20 százalékos cserét jelent, ezzel a flotta tovább korszerűsödik – közölte a MÁV.
-
Zöld Energia1 nap telt el a létrehozás óta
Vesztegetési nyomozás következménye: tagsági kizárás a brüsszeli napenergia-szövetségnél
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Megnyílt a Fertő tó északi kikötője
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Feleannyi idő alatt kelnek el a fővárosi panelek
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás óta
Áll a bál a Borussia Dortmund napelemes projektje körül
-
Zöld Közlekedés3 nap telt el a létrehozás óta
Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a Volán-flotta