

Zöldinfó
Megvan mikor érkezik az ingyen napelemes pályázat következő fordulója
Sorra születnek meg a támogatói döntések a lakossági napelemes pályázat első ütemében beérkezett rekordmennyiségű kérelmekről, az első 500 támogatott már kézhez is kapta az értesítést és folyamatosan érkeznek a támogatói okiratok a nyertes pályázókhoz, melyet várhatóan legkésőbb az ősz folyamán mindenki megkap majd. A több mint 200 milliárd forint keretösszegű pályázati támogatás több tízezer átlagjövedelem alatti családnak segíthet a rezsiterhek további csökkentésében – jelentette be Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint.
Hangsúlyozta: a kormány célja, hogy tovább erősítse a magyar háztartások energiabiztonságát és a lakossági napelemek elterjedésének támogatásával hozzájáruljon a klímavédelmi célkitűzések eléréséhez.
A tavaly decemberben elindított lakossági pályázat segítségével a háztartások környezetszennyező fűtési rendszereiket megújuló energiaforráson alapuló, korszerű és környezetkímélő megoldásokkal válthatják ki, így a családok saját maguk termelhetnek olcsó áramot. A pályázat Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve részét képezi, a magyar családok energiahatékonyságát növelő beruházásokat a kormány hazai költségvetésből előfinanszírozza a Terv Európai Bizottság általi elfogadásáig.
A közlemény szerint a kiírást példátlan érdeklődés kísérte, több mint 43 ezer kérelem érkezett, ezért az első ütem keretének megemelésével lehetővé tették, hogy mindenki, aki a benyújtott pályázata alapján jogosult a támogatásra, az kaphasson támogatást, sikeres pályázat esetén napelem telepítésére az igénylők akár 2,9 millió forintot, energiatakarékos fűtési rendszer kialakítása esetén pedig akár 11,3 millió forintot is kaphatnak. A következő hetekben folyamatosan zajlik a támogatói okiratok megküldése a nyertesek számára, hogy az érintett családok mihamarabb meg tudják kezdeni a kivitelezést, a beruházások által jelentősen csökkenthessék rezsiköltségeiket – tette hozzá az államtitkár. Hangsúlyozta, hogy a családok számára a napelemes pályázat mellett egyéb támogatási formák is elérhetőek, melyek segítenek otthonuk korszerűsítésében és a rezsijük csökkentésében, ezek közé tartozik az Otthonteremtési támogatás és az Otthonfelújítási kölcsön.
Aki még nem pályázott és szeretne élni a támogatási lehetőséggel, annak a második ütem keretében lesz lehetősége az első ütemet követően fennmaradt keretösszegre. A második ütemben 2023 tavaszán lehet benyújtani támogatási kérelmet a lakossági napelemes pályázaton, a felhívás módosítása a második ütem benyújtási szakaszára vonatkozóan folyamatban van – ismertették.
A pályázat lebonyolító szervezete, az ÉMI Nonprofit Kft. – a gazdaságfejlesztési miniszter döntésének megfelelően – felgyorsította a döntéselőkészítési eljárásokat, illetve a támogatói okiratok kiállítását. Ennek köszönhetően a kedvezményezettek rövidebb határidővel kezdhetik meg a beruházásokat. Fontos továbbá, hogy azon támogatottak esetében, ahol a támogatói döntés megegyezik a pályázati kérelemmel, a támogatói okirat automatikusan hatályba lép, nem szükséges annak nyilatkozattal történő elfogadása.
A támogatói döntésekkel kapcsolatos részletekről rövidesen részletes, képekkel illusztrált tájékoztatást olvashatnak a napelem.palyazat.gov.hu pályázati portálon.

Zöldinfó
AM: elfogadták a 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégiát
A 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégia átfogó keretet biztosít a hazai élővilág, a természeti erőforrások hosszú távú fennmaradásához és meghatározza a 2030-ig elérendő célkitűzéseket, valamint az azok megvalósítását szolgáló intézkedéseket – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

Kiemelték: a stratégia olyan témákat helyez előtérbe, mint a védelemben részesülő területek hálózata, a természetes és természetközeli ökoszisztémákat károsító inváziós idegenhonos fajok visszaszorítása, illetve a fenntartható mezőgazdálkodás, erdőgazdálkodás, vad- és halgazdálkodás. A jelenleg elfogadott terv kiemelt feladatai közé tartozik továbbá a beporzók csökkenésének megállítása, az ökoszisztémák klímaváltozással szembeni ellenálló képességének javítása, a zöld infrastruktúra hálózat elemeinek fejlesztése, illetve a biodiverzitást veszélyeztető szennyezések mérséklése – írták a közleményben.
Hangsúlyozták, hogy a biológiai sokféleség az élővilág változatosságát jelenti, Magyarország sokszínű természeti értékeinek hosszú távú megőrzése pedig elengedhetetlen a jelen és a jövő generációk jóllétének biztosításához. Emellett a biodiverzitás az élelmiszertermelés alapja, valamint nélkülözhetetlen a talajtermékenység és a beporzás biztosításában, a víz és a levegő tisztításában, miközben gyógyszer-alapanyagot és faanyagot is nyújt számunkra. Kiemelt szerepet játszik továbbá a katasztrófák, a járványok és betegségek elkerülésében, hatásainak enyhítésében, illetve a globális és a regionális klíma szabályozásában.
Magyarország egyedülálló és gazdag természeti értékei, a változatos adottságú és egyre többek által látogatott nemzeti parkok, a vadon előforduló, védett növény- és állatfajok és ezek természetes és természetközeli élőhelyei, az őshonos haszonállatok és növények, valamint az egyedi magyar táj és a hozzá kapcsolódó természeti és kulturális értékek mind hozzájárulnak Magyarország országimázsához – mutattak rá a közleményben. A természeti erőforrások védelme és a velük való bölcs gazdálkodás követendő elv, hiszen így biztosítható, hogy hosszú távon megmaradjon Magyarország gazdag és értékes természeti környezete és biodiverzitása, amely elengedhetetlen a magyar lakosság minőségi életéhez – tájékoztatott a szaktárca.