Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Milliárdos lobbival néz farkasszemet a Tesla

Létrehozva:

|

Pattanásig feszült a helyzet az amerikai autóiparban. A Tesla már a kapukat döngeti, a versenytársak pedig a jogszabályokkal próbálnak védekezni a rájuk leselkedő elektromos veszedelem ellen.

Miközben folyamatosan megy az adok-kapok, egyre többekben felmerül a kérdés: lehetséges-e 20. századi törvényekkel szabályozni egy 21. századi innovatív céget? Igen csak nagy sajtóvisszhangot kapott, amikor New Jersey állam márciusban kerek-perec betiltotta a Tesla S modelljeinek értékesítését. A New Jerseyben élő emberek valóságos panaszáradatot zúdítottak a közösségi média különböző csatornáira, sőt, a világ más tájain élő emberek is hangos nemtetszésüknek adtak hangot a döntéssel kapcsolatban. A Tesla szerint egyértelműen az amerikai autóipari lobbi nyomására tiltották be autóinak értékesítését az államban. A General Motors ugyanakkor úgy véli, hogy a szabály az szabály, ha pedig a Tesla valódi versenytárs akar lenni, akkor versenyezzen is azonos keretek között a többi gyártóval. Miközben a felek makacsul ragaszkodnak érveikhez, addig ez a vita könnyen lehet, hogy hatalmas változásokat indít majd el az amerikai autóértékesítési gyakorlatban, és számos következménnyel jár majd az autógyártók számára.

A régi rendszer

A jelenlegi amerikai autóértékesítési gyakorlat meglehetősen egyszerű, ami a Motor Vehicle Dealer Franchise Act szabályoz. Az autógyártók a gyáraikban elkészítik a járműveket, majd eladják azt a hagyományos franchise rendszerben üzemelő márkakereskedőiknek, vagy független kereskedőknek. Közvetlen kapcsolatba tehát nem lépnek a fogyasztókkal, mivel azok csak a kereskedőkkel érintkeznek, a márkakereskedőktől vásárolják meg az autókat, illetve hibák esetén az esetleges szervizeket is náluk végzik.

Advertisement

A szabályozás egyik fontos célja, hogy mivel az autógyártók közvetlenül nem értékesíthetnek, így nem jelenthetnek közvetlen fenyegetést a kereskedők számára, és nem tudják kizsákmányolni, tönkretenni ezeket a cégeket, például az árak rövid távú leszorításával. A New York-i Márkakereskedők szakszervezete szerint ráadásul ezzel munkahelyek tízezreit teremti meg a gazdaságban a törvényi szabályozás, illetve a fogyasztók számára is védelmet jelent, az erőfölényben lévő gyártókkal szemben.

A teljes cikk itt olvasható.

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Közlekedés

Kínai autók a flottapiacon: nem a vételár, hanem a teljes költség dönt

Minden tizedik új autó kínai Magyarországon, de a cégek még óvatosak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A kínai autómárkák 2026 első nyolc hónapjában már a magyar újautó-piac 10,7 százalékát adták, a vállalati flottákban azonban egyelőre alacsony a részesedésük – írja az alternativenergia.hu. Varga Szabolcs, a Seafleet flottakezelő szakértője szerint a cégek számára nem a kedvező vételár, hanem a teljes üzemeltetési költség és a maradványérték a döntő. Egy tízezer járművet vizsgáló flottás mintában száznál kevesebb kínai autó szerepel. Az európai becslések szerint a kínai elektromos modellek három év után eredeti értékük 40-44 százalékát őrizhetik meg. A gyors modellváltások és az értékvesztés bizonytalansága a lízingdíjak meghatározását is nehezíti.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák