

Zöld Közlekedés
Nagyon hasznos frissítések érkeztek a Google Térképhez
Az új funkciók révén még gyorsabbá és egyszerűbbé válhat az elektromos kocsik töltése.
A frissítéssel a Google elsősorban az elektromos autók tulajdonosainak életét próbálja megkönnyíteni. Az új funkciókkal egyszerűbb lesz az elektromos járművek töltése, és még energiát is spórolhat az ember. Az újításoknak köszönhetően sokkal kényelmesebb lesz az elektromos járművek használata, de a hagyományos autókkal is jobb lesz közlekedni. Az elektromos járművek egyre nagyobb számban jelennek meg az utakon. Ennek oka nemcsak az, hogy sokan felismerik a kibocsátás-csökkentés jelentőségét, hanem az is, hogy egy ilyen modell fenntartási költsége jóval alacsonyabb, mint egy hagyományos járművé. A beruházás emiatt viszonylag gyorsan megtérül.
Az e-járművek használatának ugyanakkor továbbra is megvannak a hátulütői. Az egyik nehézség az, hogy amennyiben az ember nem tájékozódik előre, kellemetlen folyamattá válhat a specifikus töltőállomások megtalálása. Ezt a problémát orvosolhatja a Google újítása – számol be az InsideEVs.
A keresőóriás azzal könnyítené meg a tulajdonosok életét, hogy a Google Térképet frissítve lehetővé tette a gyorstöltő-állomások keresését. Korábban gyakran előfordult, hogy a sofőrnek ugyan gyorstöltésre lett volna szüksége, az alkalmazás mégis egy lassabb állomáshoz terelte az embert. A frissítésnek hála immár kiválasztható, hogy a térkép csak olyan állomásokat mutasson meg, amelyek legalább 50 kilowattosak. Az új funkció eléréséhez egyszerűen be kell írni a keresőmezőbe, hogy elektromos töltő vagy elektromos töltőállomás, a keresést követően pedig megjelenik a korábban nem látott opció. A szűrésnél ugyanis már kiválasztható a gyorsöltő lehetőség. A funkció Androidra és iOS-re is elérhető itthon, a hozzáféréshez természetesen frissíteni kell az alkalmazást, ha ez nem történt meg automatikusan. A Google töltő teljesítményének kiválasztása mellett a csatlakozó típusát is szűrhetjük.
A frissítés részeként kiadott másik újítással lehetővé vált a felhasználók számára, hogy az útvonaltervezést az adott járműhöz igazítsák, legyen szó belső égésű motoros vagy elektromos járműről. Utóbbi esetén a rendszer nemcsak azt veszi figyelembe, hogy miként juthat el az ember a leghatékonyabban és leggyorsabban az úti célhoz, hanem azt is, hogy útközben esetleg kell-e töltenie. A Google szerint ez minden olyan országban elérhető, ahol van kiépített töltőhálózat.

Zöld Közlekedés
Zöld rendszámok lendületben: minden hónap új csúcsot hozott
Az elmúlt hónapban 2929 klímabarát jármű kapott zöld rendszámot, ez minden idők legjobb havi adata.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az alternativenergia.hu szerint az eddigi csúcstartó, 2025 márciusa 2926 egységgel szorult a második helyre. Pedig csak a személyautókat vizsgálva a tavaszi hónap erősebben teljesített. Ebben az összevetésben 2712 darabbal a márciusé maradt az örökrekord, június 2707 egységgel ezüstérmes. 2025 első felében 14 581 közúti gépkocsi állt munkába világoszöld hatósági jelzéssel, a zömük személyautó, összesen 13722 darab. Az időarányos előrehaladás alapján 2025-ben jó eséllyel megdőlnek a tavalyi éves csúcsok is. A nyár elején töretlen lendülettel folytatódott tehát a tavaszi trend: márciustól júniusig minden hónapban bármelyik korábbi havi adatnál több zöldautóval gyarapodott belföldi állomány.
Hozzátették, hogy az élénk keresletet a kormány támogatási programja hajtja: a vállalatok összesen akár 64 millió forint állami hozzájárulással zöldíthetik flottájukat. Mostanáig több mint 6 ezer cégnek ítéltek oda összesen közel 27 milliárd forint támogatást. Mintegy 3900 pályázónak ki is fizettek kis híján 17 milliárd forintot. A tiszta és csendes járművek üzemeltetése, karbantartása olcsóbb, mint a hagyományos hajtásúaké. A legnagyobb szennyezők közé tartozó közúti közlekedés károsanyag-kibocsátása a korábbi évek folyamatos növekedése után tavalyelőtt csökkenőbe fordult Magyarországon – közölte az energiaügyi tárca.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Mit kell tennie, ha van otthon napeleme? Új kötelezettséget vezetnek be!
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Miért tiltják Magyarországon, ami egész Európában hódít? – Erkélynapelem-botrány
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Csendesebb ünnep várható: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték Cegléden
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
A hazai kutatók is figyelmeztetnek a talaj vészes állapotára
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Elárasztás mentheti meg a jövő erdőit – a Beregben már működik