

Zöld Közlekedés
Nemsokára valósággá válhatnak az akkumulátoros vonatok
Hamarosan gazdaságilag is megtérülő lehet az akkumulátoros elektromos vonatok széleskörű használata, hála a megújuló áram árcsökkenésének és az akkumulátortechnológia fejlődésének.
A Kaliforniai Egyetem kutatói az elektromos, akkumulátoros vonatok korszakát jósolják: számításaik szerint 2023-ra már gazdaságilag is megtérülő lehet ezek használata, ekkor fognak igazán elterjedni, mint környezetbarát utazási megoldások. A Nature Energy tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a továbbfejlesztett akkumulátortechnológia és az olcsó, megújuló energia hamarosan lehetővé teheti, hogy az akkumulátorok teljesítménye versenyezzen a dízel üzemanyaggal a vonatmeghajtásban. Ugyanebben a folyóiratban Federico Zenith, a Norvég Tudományos Műszaki Egyetem kutatója is publikált egy anyagot arról, hogy miért lehet érdemes átállni ezekre a közlekedési megoldásokra.
Zenith szerint az Egyesült Államokban vonatok végzik a helyközi áruszállítás körülbelül 40 százalékát, és az árukat vonattal szállítani egyértelműen olcsóbb, mint teherautókkal. Az USA-ban a tehervonatok többsége dízel üzemanyaggal működik, állítja, és ez az Egyesült Államok teljes szén-dioxid-kibocsátásának hozzávetőleg 0,6 százalékát bocsátja ki. A norvég és amerikai kutatók is amellett foglalnak állást, hogy az akkumulátoros vonatokkal ezen kibocsátások megelőzhetők.
Az Egyesült Államokban az elektromos vonatok a felsővezetékekből nyerik az áramot – ez a rendszer drága és egyáltalán nem hatékony. A csapat azt javasolja, hogy az akkumulátorok jobb megoldást jelenthetnek – pontosabban a kutatók azt állítják, hogy egyetlen 14 megawattos akkumulátorrendszerrel felszerelt mozdony elegendő lenne egy dízelmotorral hajtott vonat kiváltására. Azt is mondják továbbá, hogy egy ilyen mozdony egy töltéssel körülbelül 240 kilométert tud működni. Ez feleannyi energiát fogyasztana, mint egy dízelmotoros vonat. Ha pedig az akkumulátort megújuló forrásból töltik, az nullára csökkentené az elektromos vonat szénlábnyomát. A kutatók megjegyzik, hogy a legtöbb jelenlegi dízelmozdony valójában árammal működik – a dízelt a fedélzeti generátorok meghajtására használják. Így a legtöbb mozdonynál csak a generátorok cseréjére lenne szükség, és a mozdony mögé egy külön kocsit kellene beépíteni egy nagy akkumulátor szállítására.

Zöld Közlekedés
Hatalmas akkumulátorgyár létesítését tervezi a Porsche
A Porsche, a Volkswagen konszern sportkocsikat gyártó leányvállalata jelentősen növelné kapacitását az elektromos autókban használatos akkumulátorok gyártásában.

A Porsche évi 10-20 gigawattóra áramtároló kapacitással rendelkező akkumulátorcellák előállítására alkalmas üzemberuházást tervez a következő években – jelentette be Lutz Meschke, a Porsche pénzügyi igazgatója szerdán a stuttgarti vállalat féléves eredménybeszámolója alkalmából tartott telefonos konferenciabeszélgetésen. A Porsche befektetőket is toboroz beruházási terve megvalósításához. “Egy 20 gigawattórás akkumulátorcella-üzem 2-3 milliárd eurós beruházást igényel” – mondta Meschke, hozzátéve, hogy a cég számára ez túl nagy pénzügyi terhet jelentene, ezért külső befektetőket is be kíván vonni.
A Porsche májusban teljes egészében átvette a korábban a Customcells vállalattal üzemeltetett Cellforce akkumulátorcellás közös vállalatot. A közös vállalat eredetileg 100 megawattóra kapacitást tervezett létesíteni egy Reutlingen és Kirchentellinsfurt közös ipari területén fekvő üzemben. A Porsche a nagyteljesítményű cellákkal kapcsolatos terveit a Volkswagen konszern akkumulátoros leányvállalatával, a Powerco-val együttműködésben valósítaná meg. A Cellforce és a Powerco együttműködése szinergikus előnyöket kínál – mutatott rá Meschke. Egyrészt a Powerco úgynevezett “egységcellát” tervez a konszern tömegmárkái számára kialakítani, másrészt a Volkswagen konszernnek részesedése van a svéd Northvolt akkumulátorgyártó vállalatban is, amellyel együtt nagyteljesítményű cellákat akarnak gyártani Észak-Svédországban. A Porsche akkumulátorcellákat gyártó üzemének a helyszínéről még nem született döntés – mondta Meschke. Megfogalmazása szerint ehhez “szépségversenyt” rendeznek majd európai országok, valamint az Egyesült Államok és Kanada bevonásával.