

Zöldinfó
Szélessávú internetet telepítenek a Kilimandzsáró lejtőire
Tanzánia nagysebességű internethálózatot telepít a Kilimandzsáróra, hogy növelje az Afrika legmagasabb hegyét megmászó túrázók és teherhordók biztonságát. A hálózat első részét a múlt héten adták át.
Az AFP hírügynökség beszámolója szerint az állami tulajdonban lévő távközlési vállalat múlt kedden helyezte üzembe a 3720 méteres tengerszint feletti magasságba telepített mobilinternet-átjátszó állomást. Az ebből továbbfejlesztendő hálózat az év végére le fogja fedni a Kilimandzsáró legmagasabb pontját, az 5895 méter magasan fekvő Uhuru-csúcsot is. “Internet nélkül a turisták és a teherhordók számára eddig kissé veszélyes volt a hegy” – mondta Nape Nnauye távközlési miniszter a szolgáltatást elindító eseményen, amelyet a 3720 méter magasan fekvő Horombo Huts nevű táborhelyen tartottak. A Tanzánia és Kenya határán található hegyet, amely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel, évente mintegy 35 ezer turista és hegymászó szeretné meghódítani.
Tavaly a Kilimandzsáró déli lejtőin egy drótkötélpálya építésére irányuló kormányzati projekt széles körű kritikát váltott ki a turisták és a környezetvédelmi szervezetek részéről. Napjainkban ugyanakkor a technológia egyre inkább meghódítja az eddig egzotikusnak számító helyeket, kezdve a Föld legmagasabb csúcsát, a Mount Everestet megmászók számára elérhető wifi-hozzáféréstől a balesetek azonnali jelzését biztosító okostelefonokig – emlékeztet anyagában az AFP.

Zöldinfó
AM: elfogadták a 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégiát
A 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégia átfogó keretet biztosít a hazai élővilág, a természeti erőforrások hosszú távú fennmaradásához és meghatározza a 2030-ig elérendő célkitűzéseket, valamint az azok megvalósítását szolgáló intézkedéseket – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

Kiemelték: a stratégia olyan témákat helyez előtérbe, mint a védelemben részesülő területek hálózata, a természetes és természetközeli ökoszisztémákat károsító inváziós idegenhonos fajok visszaszorítása, illetve a fenntartható mezőgazdálkodás, erdőgazdálkodás, vad- és halgazdálkodás. A jelenleg elfogadott terv kiemelt feladatai közé tartozik továbbá a beporzók csökkenésének megállítása, az ökoszisztémák klímaváltozással szembeni ellenálló képességének javítása, a zöld infrastruktúra hálózat elemeinek fejlesztése, illetve a biodiverzitást veszélyeztető szennyezések mérséklése – írták a közleményben.
Hangsúlyozták, hogy a biológiai sokféleség az élővilág változatosságát jelenti, Magyarország sokszínű természeti értékeinek hosszú távú megőrzése pedig elengedhetetlen a jelen és a jövő generációk jóllétének biztosításához. Emellett a biodiverzitás az élelmiszertermelés alapja, valamint nélkülözhetetlen a talajtermékenység és a beporzás biztosításában, a víz és a levegő tisztításában, miközben gyógyszer-alapanyagot és faanyagot is nyújt számunkra. Kiemelt szerepet játszik továbbá a katasztrófák, a járványok és betegségek elkerülésében, hatásainak enyhítésében, illetve a globális és a regionális klíma szabályozásában.
Magyarország egyedülálló és gazdag természeti értékei, a változatos adottságú és egyre többek által látogatott nemzeti parkok, a vadon előforduló, védett növény- és állatfajok és ezek természetes és természetközeli élőhelyei, az őshonos haszonállatok és növények, valamint az egyedi magyar táj és a hozzá kapcsolódó természeti és kulturális értékek mind hozzájárulnak Magyarország országimázsához – mutattak rá a közleményben. A természeti erőforrások védelme és a velük való bölcs gazdálkodás követendő elv, hiszen így biztosítható, hogy hosszú távon megmaradjon Magyarország gazdag és értékes természeti környezete és biodiverzitása, amely elengedhetetlen a magyar lakosság minőségi életéhez – tájékoztatott a szaktárca.