Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

TIM-államtitkár: hidrogén üzemanyagcellás motorvonat beszerzéséhez szükséges piackutatást indított a MÁV-Start

Hidrogén üzemanyagcellás motorvonat beszerzéséhez szükséges piackutatást indított a MÁV-Start kedden – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára a közösségi oldalán.

Létrehozva:

|

Vitézy Dávid Facebook-bejegyzése szerint nyilvános előzetes piaci konzultációt, lényegében a közbeszerzési eljárások szabályain belül lefolytatható piackutatást indított a MÁV-Start a potenciális gyártók számára, hogy felmérje, mire képes a járműpiac jelenleg. A hidrogén üzemanyagcellás motorvonatok első kísérleti darabjai már megjelentek Európában. A két piacvezető, az Alstom és a Siemens is bemutatta már a járművét, és több más gyártó is kapott már megrendeléseket Németországban, Franciaországban és Olaszországban. Az új technológia alapvetően a dízel motorvonatok mellékvonalakon való kiváltását szolgálja – jelezte az államtitkár. A hidrogén üzemanyagcellás hajtás gyakorlati alkalmazása vasúti járművekben még nagyon új, mindegyik gyártó a kísérleti szakaszban van, az első szériákra szóló megrendeléseket adták ki nemrég Németországban. A piacfelmérés éppen ezért nyilvános, bármilyen gyártó jelentkezhet rá, de az iparág szóba jöhető 15 cégének külön is elküldte a MÁV-Start a felhívást – írta.

Az államtitkár szerint a hidrogén üzemanyagcellás motorvonat lehet az egyik megoldás a nem villamosított, főképp regionális vasútvonalak emissziómentes személyszállítására. A dízel motorvonatok cseréje Magyarországon különösen sürgős, de a hagyományos dízel technológiájú motorvonatok a klímavédelmi szempontok miatt lényegében kikopnak a járműgyártók kínálatából, az akkus és a hidrogéncellás technológiában látja a jövőt a vasúti járműipar a nem villamosított vonalakon. A hidrogéncellás járművek előnye az akkusokkal szemben, hogy sokkal nagyobb a hatótávuk, egy töltés akár 1000 kilométerre, azaz több napra is elég, emellett a tartályokat gyorsan, a gázolajéhoz hasonló idő alatt lehet feltölteni. A hidrogéncellás technológia lényege, hogy a járművön tartályokban, nagy nyomáson szállított hidrogént a levegő oxigénjével egyesítik az üzemanyagcellákon (tehát nem elégetik), és így áramot termelnek. A végtermék víz, amelyet pára formájában a levegőbe lehet engedni vagy hasznosítani lehet például télen a jármű fűtésére, illetve a víztartályok feltöltésére. Alapvetően környezet- és klímabarát technológiáról van szó, főleg, ha a hidrogén előállítása is zöld módon történik, amire szintén van szándék már Magyarországon. Mivel a szerelvény induláskor nagy teljesítményt vesz föl, akkumulátorokat is beépítenek, a kezdeti gyorsításkor ezek is segítik a hajtást, illetve a fékezési energiával lehet őket tölteni – ismertette Vitézy Dávid.

Bejegyzése szerint piacfelmérésről van szó, még maga a vásárlás nem biztos, de a kérdések jól körülírják, hogy ha lesz később beszerzés, milyen paraméterekre lehet számítani. A MÁV-Starttal egy 18 járműves keretszerződésben gondolkodnak, amelyen belül először 6 vonatot lehetne lehívni, majd később legalább hármas csoportokban a többit. A legnagyobb sebesség 140 vagy 160 km/óra lehet, az ülőhelyek száma 120, illetve egyes járművek esetében 180 vagy 200. A piackutatás eredményeként 2022 végéig döntenek a továbblépésről. Ha a technológia hazai alkalmazása mellett döntenek Magyarország Nemzeti Hidrogénstratégiájával összhangban, az új motorvonatokat az Európai Unió kvótakereskedelmi rendszeréből származó bevételek terhére a magyar kormány Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszere keretében finanszíroznák – közölte a TIM államtitkára.

 

 

Advertisement

mti

 

Zöld Közlekedés

Befejeződött a tesztüzem – jól vizsgázott a forgalomban az új magyar elektromos midibusz

Öt héten és 5800 kilométeren át szállította az utasokat Baján a legújabb magyar elektromos midibusz.

Létrehozva:

|

Szerző:

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)

Ez volt az első alkalom, hogy menetrendszerinti járatként közlekedett az új e-busz, a város minden pontján találkozhattak vele az utasok. A GANZ-SOR voltaképpen hazai terepen volt, hiszen a bajai GTKB Kft.-nél magyar mérnökök, régi Ganz-osok fejlesztették ki a jármű szívét, az elektromos hajtást, valamint a szoftverfejlesztési feladatokat is ők látták el. Jól vizsgázott az új hazai elektromos midibusz. A magyar-cseh együttműködésben megvalósult GANZ-SOR EBN8 az eredetileg tervezett három hét helyett öt héten keresztül rótta Baja útjait. A tesztüzem alatt a jármű 5800 kilométert tett meg, nagyjából 8000 utast szállított menetrend szerint. Baján a tömegközlekedés ingyenes, így az utasoknak nem kell jegyet váltaniuk a járatokra. A midibuszt minden járaton és útvonalon kipróbálhatták a közlekedők és az üzemeltető sokrétű tapasztalatokat gyűjthetett.

Ez volt a busz első éles bevetése, valódi személyforgalomban, valódi üzemeltetővel és utasokkal. A midibuszt kipróbálhattuk fagyban, esőben és enyhe tavaszi időben, szűk utcákon és főutakon, erős forgalmú és csendesebb napokon is, vagyis változatos körülmények között zajlott a tesztüzem. Sok információt és hasznos tapasztalatot gyűjtöttünk. A tesztidőszak összességében rendben zajlott le, a busz minden nap dolgozott, nem volt olyan esemény, hogy ki kellett volna állnia a forgalomból – mondta Pencz Rudolf, a járművet gyártó GTKB Kft. ügyvezetője.

A tervezők kiemelt figyelmet fordítottak a hazai fejlesztésű akkumulátor tesztelésére, amely beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A hatótáv is szépen visszaigazolta az előzetes várakozásokat, a legszigorúbb fagyban is. A busz töltése a gyártó telephelyén, saját fejlesztésű, CCS2 szabvány szerinti töltőberendezésével történt. Az üzemeltető a tesztidőszak végén jegyzőkönyvben összegezte tapasztalatait, amelyben az objektív tapasztalatok mellett az autóbuszvezetők szubjektív értékeléseit is bemutatták. Különösen pozitívan emelték ki a busz motorerejét, dinamikáját, stabilitását, fordulékonyságát, fényszórói fényerejét. A buszvezetők egyébként kifejezetten kedvelték az új járművet, melyet „Picur”-nak neveztek el. Emellett az utazóközönségtől is csupa pozitív visszajelzés érkezett a járműről.

A tapasztalatok birtokában kisebb finomhangolásokat végzünk a szoftverbeállításokon, majd jöhet a következő etap: a jármű állandó forgalomba állítása és a sorozatgyártás elindítása – tette hozzá az ügyvezető.

A nyolc méter hosszú, 16 ülőhellyel rendelkező, alacsonypadlós elektromos midibuszt 2024 nyarán mutatta be a GTKB (Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft.), amikor az megkapta a típusengedélyt. A prototípus jármű forgalombahelyezése októberben történt meg. A GTKB Kft. végezte az elektromos hajtás kifejlesztését, míg a cseh SOR a kocsiszekrényt alkotta meg. A 120 kW teljesítményű aszinkron vontatómotort NMC típusú, 200 kWh-s akkumulátor hajtja, amely plug-in technológiával és pantográfos oszloptöltőről (OppCharge) egyaránt tölthető. A busz egyetlen feltöltéssel mintegy 270 kilométer megtételére képes.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák