Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

2015-ben jöhetnek a napelemes kijelzők

Létrehozva:

|

Kijelzőbe épített napelemekkel oldaná meg a mobil készülékek töltését és adatátvitelét is a Sunpartner Technologies, illetve a 3M.

A két vállalat egy olyan átlátszó panelt fejlesztett ki, amely meghosszabbítja az okostelefonok üzemidejét, az alacsonyabb fogyasztású e-book olvasókat pedig gyakorlatilag folyamatosan töltve tartja. Teljesen leszámolna a mobilkészülékekhez tartozó kábelekkel a Sunpartner Technologies és a 3M közös megoldása, amely az adatátvitelt és a készülékek töltését az USB-port helyett a kijelzőre bízná. A vezeték nélküli töltés ebben az esetben nem a több új készülékben is látott dokkolós megoldás, a két cég technológiája ugyanis napenergiára hagyatkozik, a napelem szerepét pedig a kijelzőbe épülő, Wysips névre keresztelt réteg látja el.

Kitartóbb telefonok, örök életű e-book olvasók

Ennek köszönhetően a telefonok, tabletek, netán okosórák folyamatosan töltődnek ha azokat fény éri. A képernyőbe épülő panel teljesen átlátszó, egyetlen hátránya, hogy kicsivel rontja a kijelző betekintési szögeit – ez persze a jövőben változhat, ám jelenlegi formájában is csekély áldozatot jelent az átlagos használat mellett 15 százalékkal nagyobb akkukapacitásért A fejlesztők szerint ugyanis a technológia jelenleg ennyit képes naponta hozzáadni a készülék akkumulátorához okostelefonok, illetve tabletek esetében, ám a közeljövőben ez várhatóan tovább növekszik majd, így nemsokára akár el is feledkezhetünk eszközeink töltéséről.
Kisebb fogyasztású kütyük esetében pedig nem is kell várni, egy e-book olvasó, okosóra vagy egy butatelefon ugyanis már a technológia jelenlegi formáját bevetve is képes “megélni” csupán a napfényre hagyatkozva. Magát a panelt a Sunpartner Technologies, a beépítéséhez szükséges kötőanyagot pedig a 3M gyártja. A Wysips képességei azonban korántsem merülnek ki ennyiben, a réteg ugyanis Li-Fi (Light Fidelity) adatátvitelre is alkalmas, azaz fény segítségével továbbít, és fogad információkat. A folyamat maga igen egyszerű, az arra alkalmas készüléket egy speciális fényforrás alá kell helyezni, amely szabad szemmel nem érzékelhető sebességgel villódzva továbbít adatokat a fogadó eszköznek.

Advertisement

Tízszer gyorsabb mint a Wi-Fi

A Li-Fi nemcsak gyorsabb, de biztonságosabb is a rádióhullámokat alkalmazó Wi-Fi vagy Bluetooth technológiáknál. A módszerrel színenként 3,5 Gbps-os sebesség érhető el, ami egy RGB, azaz piros, zöld és kék színeket használó fényforrás esetében összesen 10,5 Gbps-t jelent. Ez csaknem tízszerese a jelenleg elérhető leggyorsabb Wi-Fi sebességének.

Advertisement

A Sunpartner Technologies szerint a réteg beépítése egy telefon kijelzőjébe legfeljebb 2-3 dollár plusz gyártási költséget jelent, így sok ígéretes technológiával ellentétben a Wysips jó eséllyel bekerülhet az újonnan megjelenő készülékekbe – a fejlesztők szerint akár már jövőre, mivel már “legalább egy” nagy gyártó jelezte, érdeklődik a panel iránt. A Digitaltrends szerint a Huawei lesz az első vállalat amelynek telefonjaiban feltűnik majd a megoldás, ezt azonban a két cég egyike sem erősítette meg.

forrás: hwsw.hu

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Energia

Célkeresztben a tiszta, olcsó energia a vállalatoknál és a háztartásokban is

A távhőtermelők hétfőtől, majd további négy szakaszban igényelhetnek támogatást a távfűtési rendszerek megújuló alapú korszerűsítéséhez.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A minisztérium kiemelte: a kiírás előmozdítja a földgáz kiváltását ipari hőszivattyúkkal, földhővel vagy biomasszával, ezzel mérsékli Magyarország importkitettségét, erősíti az ellátás biztonságát – írja az alternativenergia.hu. A Jedlik Ányos Energetikai Program másodikként megnyílt pályázatával már összesen 101 milliárd forint támogatás érhető el távfűtési beruházásokra 2025 nyarán. Ismertették: Magyarországon több mint 210 távhőrendszer biztosít fűtést csaknem 700 ezer háztartás, azaz mintegy másfélmillió lakossági fogyasztó számára és hozzávetőleg 12 ezer oktatási, szociális és egészségügyi intézményben, bevásárlóközpontban és sportlétesítményben. Az ágazati beruházások erősítik hazánk energiafüggetlenségét, az ellátás biztonságát, a tiszta energiaforrások fokozott hasznosításával óvják a környezetet. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímaterv a korábbi 21 százalék helyett 30 százalékos megújuló részarány elérését célozza meg 2030-ra a végső energiafelhasználásban. A Nemzetközi Energia Ügynökség különösen a távhő zöldítésében lát hatalmas lehetőségeket a geotermikus energia további térnyerésére. A földhő részaránya a hazai távhőtermelésben a 2018-as 5,3 százalékról 8 százalékra nőtt 2023-ra. Más települések mellett Győrött, Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Szegeden és Szentesen is jelentős a tiszta energiaforrás aránya a helyi távhőrendszerekben. A tavaly elfogadott Nemzeti Földhő Hasznosítási Koncepció a település- és távfűtésben azonosítja be a leggyorsabban kiaknázható megoldásokat a geotermia hazai elterjesztésére. Az új programok egyéb tiszta hőtermelési módok alkalmazását is ösztönzik.

A távhőtermelők a Jedlik Ányos Energetikai Programban mostantól igényelhetnek támogatást rendszereik megújuló alapú korszerűsítésére. Az 51 milliárd forintos keretből egy nyertes pályázatra legalább 200 millió és legfeljebb 3,5 milliárd forint ítélhető meg. Az önállóan támogatható tevékenységek közé tartozik a megújuló alapú hőtermelési technológia létesítése (a hőszivattyút is beleértve), hulladékhő hasznosítása vagy hőtároló megvalósítása. A pályázati folyamat első szakasza legkésőbb 2025. szeptember 1-ig tarthat, azt szükség esetén további négy etap követheti majd. Emlékeztettek: június közepe óta jelentkezhetnek a távhőszolgáltatók támogatásra a Jedlik-program elsőként elrajtolt kiírásában. A 45 milliárd forintos teljes keretösszegből 25 milliárd forint fordítható az energiahatékonyság fokozására, 20 milliárd forint pedig a megújuló energia alapú hőforrásokra, hulladékhő hasznosításra és meglévő távhővezetékkel való összekapcsolásukra. Egy pályázó minimum 20 millió, de maximum 1,5 milliárd forint támogatást igényelhet. A július végéig tartó első szakaszban már több mint 30 pályázat érkezett be, további közel két tucat cég kezdte meg a kitöltést.

Felidézték: a családokat is segítik a távfűtés költségcsökkentő korszerűsítésében. Június végén vált hozzáférhetővé a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek szóló, 5 milliárd forintos keretösszegű pályázat. A távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételét 100 százalékos vissza nem térítendő támogatás ösztönzi. Az okosmérővel felszerelt társasházak lakói tényleges fogyasztásuk alapján, kevesebbet fizethetnek a távhőért. A nyáron elindult három programban távhőfejlesztésekre tehát összesen több mint 100 milliárd forint hozzájárulást biztosít a kormány. Az Energiaügyi Minisztérium a Jedlik Ányos Energetikai Program keretében összesen 440 milliárd forinttal támogatja a vállalkozások fejlesztéseit. A tíz kiírás a többi között a vállalati energiahatékonyság javítását, céges energiatárolók létesítését, az energetikai kutatás-fejlesztést is ösztönzi. A programcsomag legfontosabb hatásaként csökkenti a hazai cégek rezsikiadásait, ezzel javítva versenyhelyzetüket – írták a minisztérium közleményében.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák