Zöld Energia
Hullámerőmű lett egy svéd kardiológus szabadalmából

Aligha gondolta az orvos, hogy az ötletét egy műszaki berendezésben hasznosítják majd. A CorPower Ocean nevű svéd vállalat kifejlesztett egy hullámerőművet, amelyet jelenleg az Orkney-szigetek mellett tesztelnek.
Az egységet a stockholmi Királyi Műszaki Egyetem és a a trondheimi Norvég Tudományos és Műszaki Egyetem alkották meg közösen. Az erőműhöz tartozik egy műanyagból készített bója is, amely gyakorlatilag a hullámokon lebeg. Ez a mozgás átadódik a fogaskerekeknek és az egész szerkezet egy generátorhoz kapcsolódik. A bóját egyébként lehorgonyozzák a tenger fenekére. Érdekesség, hogy az alap szabadalom Stig Lundbäck svéd kardiológus nevéhez fűződik. A szakember egy mesterséges szív megalkotásán dolgozik. Néhány ötlet, amelyet a hullámerőmű keretében megvalósítottak, a szív mechanikájára hasonlít.
A CorPower Ocean teljes erőműparkokat akar kialakítani, amelyekben akár 1000 áramtermelő egység is működhetne. Mindegyik egység 250 kW teljesítményű, így a teljes teljesítmény elérhetné akár a 250 mW-ot is. A termelt áramot egy víz alatti állomás gyűjtené össze és kábelen keresztül jutna el a szárazföldre. A C3-nak is nevezett hullámerőmű ötször több áramot termel, mint a hasonló hullámerőművek. A CorPower Ocean azzal számolt, hogy a létesítmények a sorozatgyártás miatt olyan olcsók lesznek, hogy gazdaságosan lehet majd azokat működtetni. A vállalat emellett egy olyan karbantartó rendszert fejlesztett ki, amely alacsonyan tartja a költségeket. Mindez annak köszönhetően, hogy a karbantartás a tengeren valósul meg, így a folyamat során a bójákat nem kell a szárazföldre vontatni.
forrás: alternativenergia.hu

Zöld Energia
Zöldenergia előretörése: közel 5500 MW napenergia a román hálózatban
A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A 2025-ben átadott beruházásoknak köszönhetően a romániai napelemparkok beépített kapacitása 2765,82 megawattra (MW) nőtt, miközben a széntüzelésű erőművek termelési kapacitása 2762,20 MW, a gázerőműveké pedig 2744,66 MW maradt -írja az alternativenergia.hu. Megjegyezték, hogy ebben az értékben nincs benne a több mint 200 ezer romániai termelő-fogyasztónál – magánszemélyeknél, cégeknél és intézményeknél – kiépített 2726 MW, amellyel megtermelt villamos energia egy részét betáplálják az országos hálózatba.
A napelemparkok jelenleg Románia harmadik legnagyobb energiaforrását adják a vízerőművek (6687,92 MW) és a szélturbinák (3092,30 MW) után. Az elkövetkező időszakban a napenergia jelentősége tovább fog nőni a romániai áramtermelésben, mivel folyamatban van több jelentős beruházás, köztük a Monsson Trading Arad megyében épülő 1044 MW teljesítményű napelemparkja. Az országos elosztóhálózatot működtető Transelectrica adatai szerint az első fél évben Romániában a legtöbb villanyáramot a szén- és gáztüzelésű erőművek (7,5 TWh) termelték, megelőzve a vízerőműveket (6,4 TWh), a cernavodai atomerőművet (4,6 TWh), a nap- és szélenergiát, valamint biomasszát felhasználó erőműveket (4,6 TWh).
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Megkezdődött a vízpótlás a gemenci erdőben a Duna árhulláma nyomán
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Magyarország első önellátó naperőműve indul – teljesen független a hálózattól
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Bécsben jön a palackbetétdíj, de a szakértők a többutas megoldást ajánlják
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás óta
Támogatás hajtja az e-autók robbanásszerű terjedését hazánkban
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Ősi erdők, fosszíliák és évszázados fák – Bécs rejtett természeti csodái
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés