Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

A Föld dala – zöld mondanivaló

Létrehozva:

|

A természetvédelem nem hivatalos himnuszának is beillik a Föld dala. Ez a dal is egy ékes példája a környezettudatos gondolkodásmódnak, és annak, hogy egyre több ember érzi szívügyének a környezetvédelmet, és egyben égető problémának a környezetszennyezést. Orbán Tamás dalszövegírót személyes érintettsége inspirált, hiszen a dallal a környezetvédelemre szeretné felhívni a figyelmet.

A Föld dala a dalszövegíró elmondása alapján „véletlenül született”. Eredetileg egy versenyre íródott, aztán úgy gondolták, hogy a mondanivalója miatt válasszák le a zenei világ üzleti oldaláról, és kezeljék teljesen külön. A Föld dalát Orbán Tamás Vékony Zoltán zeneszerzővel és Szinyéri Tünde énekesnővel együtt alkotta. Érdekesség, hogy a dalhoz készült videóklipet Orbán Tamás vágta és rendezte. A dalszövegíró mindenképp egy olyan hiteles arcot szeretett volna énekesnőnek, aki a Föld Angyalát szimbolizálja, és így esett a választás a médiában ismeretlennek számító Bakó Krisztinára, akivel Orbán Tamás még 2008-ban találkozott egy tehetségkutatón.

Az énekesnő éppen Cipruson tartózkodott, amikor felkeresték, és örömmel vállalta el a felkérést. Bakó Krisztina szívügye a Föld dala, hiszen egyébként okleveles környezetkutatóként végzett. Igaz nem a környezetkutató pályán helyezkedett el az énekesnő, hanem a zene lett a hivatása, viszont Bakó Krisztina nagyon örül, hogy a két szívügye a dal mondanivalója kapcsán összefonódott. Orbán Tamás édesapaként döbbent rá a környezettudatos életmód kiemelt fontosságára, úgy gondolja, hogy az egyén szintjén igenis fontos olyan szokások beépítése, ami környezetkímélő, és ami példaként szolgál a gyermekei számára.

Nézzék meg január 26-án este 11 órakor az Egyenlítő című műsort az OzoneNetwork tévén, ahol meghallgathatják a Föld dalát, valamint betekintést nyerhetnek a Berta Zoltán és Berta Balázs segítségével a biofűszerek világába.

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

AM: elfogadták a 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégiát

A 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégia átfogó keretet biztosít a hazai élővilág, a természeti erőforrások hosszú távú fennmaradásához és meghatározza a 2030-ig elérendő célkitűzéseket, valamint az azok megvalósítását szolgáló intézkedéseket – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

Létrehozva:

|

Szerző:

Kiemelték: a stratégia olyan témákat helyez előtérbe, mint a védelemben részesülő területek hálózata, a természetes és természetközeli ökoszisztémákat károsító inváziós idegenhonos fajok visszaszorítása, illetve a fenntartható mezőgazdálkodás, erdőgazdálkodás, vad- és halgazdálkodás. A jelenleg elfogadott terv kiemelt feladatai közé tartozik továbbá a beporzók csökkenésének megállítása, az ökoszisztémák klímaváltozással szembeni ellenálló képességének javítása, a zöld infrastruktúra hálózat elemeinek fejlesztése, illetve a biodiverzitást veszélyeztető szennyezések mérséklése – írták a közleményben.

Hangsúlyozták, hogy a biológiai sokféleség az élővilág változatosságát jelenti, Magyarország sokszínű természeti értékeinek hosszú távú megőrzése pedig elengedhetetlen a jelen és a jövő generációk  jóllétének biztosításához. Emellett a biodiverzitás az élelmiszertermelés alapja, valamint nélkülözhetetlen a talajtermékenység és a beporzás biztosításában, a víz és a levegő tisztításában, miközben gyógyszer-alapanyagot és faanyagot is nyújt számunkra. Kiemelt szerepet játszik továbbá a katasztrófák, a járványok és betegségek elkerülésében, hatásainak enyhítésében, illetve a globális és a regionális klíma szabályozásában.

Magyarország egyedülálló és gazdag természeti értékei, a változatos adottságú és egyre többek által látogatott nemzeti parkok, a vadon előforduló, védett növény- és állatfajok és ezek természetes és természetközeli élőhelyei, az őshonos haszonállatok és növények, valamint az egyedi magyar táj és a hozzá kapcsolódó természeti és kulturális értékek mind hozzájárulnak Magyarország országimázsához – mutattak rá a közleményben. A természeti erőforrások védelme és a velük való bölcs gazdálkodás követendő elv, hiszen így biztosítható, hogy hosszú távon megmaradjon Magyarország gazdag és értékes természeti környezete és biodiverzitása, amely elengedhetetlen a magyar lakosság minőségi életéhez – tájékoztatott a szaktárca.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!