Zöld Közlekedés
A liftezést, ahogy ma ismerjük, elfelejthetjük
Egy német cég, a ThyssenKrupp állítása szerint feltalálta a jövő liftezését: nincs szükség se sodronyokra, se kötelekre a felvonók működtetéséhez. A lifteket hasonló mágneses lebegés hajtaná, mint például a Maglevet.
Teljesen átalakítaná a liftek működését a ThyssenKrupp cég újítása. A cég szerint ugyanis bár voltak újítások a liftek területén, mióta 160 évvel ezelőtt elkészült az első működő konstrukció, a módszer azóta lényegében változatlan maradt: egy kábel, sodrony, kötél segítségével működik a felvonó.
A cégnél ugyanakkor most egy olyan konstrukciót fejlesztettek ki, mely a mágneses lebegés erejével működtetné a lifteket, hasonló elven, mint például a Maglev vonatnál. A liftek nem mennének olyan gyorsan a liftaknákban, mint a Maglev, ám a megoldás lehetővé tenné az, hogy a járatokban, körkörös módon, egyszerre ne csak egy-kettő lift közlekedjen, hanem több is. Ez pedig csökkentené az időt, amíg a liftre kell várni. A konstrukcióval ráadásul több hasznos terület lenne felszabadítható az egyre magasabbra nyúló városi épületekben.
A liftek ezzel a megoldással ráadásul teljesen átformálhatják az épületeket, eddig nem látott formák is szóba jöhetnek (vízszintesen is mozoghat a lift). Hozzá kell ugyanakkor tenni, hogy nem csak a ThyssenKrupp, hanem a Hitachi is kísérletezik hasonló megoldásokkal.
Nézze meg, hogyan működne a kábelnélküli, mágneses lift (a tesztek 2016-ban kezdődnek):
forrás: hvg.hu
Zöld Közlekedés
Új életet kapnak az elektromos motorok ritkaföldfém-mágnesei
Szombathelyi fejlesztésű technológia teszi lehetővé az elektromos motorok mágneseinek újrafelhasználását.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az elektromos motorok forgórészeiben lévő ritkaföldfém-mágnesek biztonságos visszanyerését és újrahasznosítását teszi lehetővé a Schaeffler szombathelyi üzemében fejlesztett eljárás – közölte a cég az MTI-vel. Az eljárás szakemberek szerint komoly megtakarítást eredményez, miközben csökkenti a selejtet és a szállításból eredő karbonlábnyomot. Az elektromos mobilitás terjedésével az iparág egyik legégetőbb kihívása jelenleg a gyártási folyamatok során felhasznált, nagy értékű nyersanyagok fenntartható és költséghatékony kezelése – írja az alternativenergia.hu. A szombathelyi magyar és német szakemberek együttműködésével megvalósult projekt a körforgásos gazdaság elveit ülteti át a gyakorlatba. A gyártási hibás alkatrészekből egy speciális préstechnológiával szerelik ki a mágneseket, majd tisztítás és vákuumcsomagolás után szigorú tesztelés mellett építik be őket új rotorokba – olvasható a beszámolóban.
Az új technológiai fejlesztés minimális beruházást igénylő, intelligens folyamat komoly költségmegtakarítást jelent. A gazdasági előnyökön túl a megoldás jelentősen csökkenti a keletkező hulladékot, csökkenti a szállításból származó CO2-kibocsátást, és így támogatja a Schaeffler-csoport globális fenntarthatósági stratégiáját. Az eljárás további potenciált rejt magában, valamint más, állandó mágnessel szerelt e-motor gyártási helyszínekre is átültethető – részletezték.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA hatóság szerint szabálytalanul kezelték a hulladékot a CATL üzemében
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaRégészeti feltárás hozott új eredményeket a pusztamaróti történelmi emlékhelyen
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaA balatoni turisták üzenete: több nagy fát a strandokra
-
Zöld Energia4 nap telt el a létrehozás ótaInverteres technológiával csökkentenék a lakóautók hűtési energiaigényét
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaKözel 17 százalékkal nőttek az üzemanyagárak egy év alatt az EU-ban

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés