Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Egyre inkább megújuló energiákra épít Irán

Létrehozva:

|

A közel-keleti országban előtérbe kerül a napenergia és a megújuló energiák hasznosítása. 2021-ig a telepített megújuló energiás rendszerek összteljesítménye 5 gigawatt is lehet. Emellett már most 10 gigawatt érhető el vízenergiából.

A projektekben fontos szerep jut az Európával való együttműködésnek. Osztrák cégek bevonásával most sikerült megvalósítani egy napelemparkot Rafszandzsánban. Az iráni kormány kilowattóránként 3200-8000 iráni riállal támogatja a fotovoltaikus energiatermelést. A támogatások időtartamát csak nemrég hosszabbították meg 5 évről 20 évre, miközben a díjak 10 év után 70 százalékra csökkennek le. Jafar Mohammadnejad Sigaroudi, az Iráni Állami Megújuló Energia Ügynökség (SUNA) munkatársa kijelentette, hogy a céljuk a környezet- és a klímavédelem mellett az, hogy munkahelyeket teremtsenek, valamint a hozzáadott érték növelése és az energiaellátás diverzifikációja. Az ország a belföldi áramszükségletét egyre erősebben megújuló energiákból akarja fedezni. A különleges gazdasági zónákban lévő városokban, ilyen például a Kermán tartományban található Rafszandzsán is, amelynek 150 000 lakosa van, külön adókedvezményekkel támogatják a megújuló energiával kapcsolatos befektetéseket. A tartományi kormányzó augusztus végén adott át egy 1,2 megawatt teljesítményű naperőműparkot, amelyet hat hónap alatt épített fel a KPV Solar osztrák csoport egy iráni leányvállalattal közösen. A befektetett összeg egymillió euró volt. A berendezéseket a Mehrabad Renewable Energy szerelte fel, írja a energiezukunft.eu.

Kermánban évente 330 napig süt a nap. Gerhard Rabensteiner, a KPV Solar ügyvezetője közölte, hogy 4-5 éves amortizációval számolnak. A naperőműpark által termelt áramot kilowattóránként 12 centért értékesítik. Rabensteiner egyúttal bejelentette, hogy az ipari parkban a következő hónapokban további hat naperőműparkot építenek fel, amelyek teljesítménye egyenként 10 megawatt lesz. Amelyik vállalkozás vállalja a 10 évre való maradást, az mentesül a 25 százalékos társasági adó fizetése alól, emellett nem kell vámokat sem fizetnie. Ehhez jön még, hogy a befektetőknek biztosítják a vasúti kapcsolatot a Bandár Abbászban lévő konténerkikötőhöz. Sigaroudi hangsúlyozta, hogy Irán az energiaforradalom területén is a tapasztalatcserére épít. A közel-keleti állam a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) alapítótagjának számít. A Berlini Műszaki Egyetem tudósai szakemberek képzésével és továbbképzésével támogatják Iránt a megújuló energiapiac kiépítésében. Továbbá épül az Iráni Zöld Energia Központ, a projektet a német szövetségi környezetvédelmi minisztérium 2020-ig 1,5 millió euróval támogatja.

 

Advertisement

forrás: alternativenergia.hu

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Energia

Napelemesek figyelem: adatküldésre kéri a lakosságot a minisztérium

A háztartási méretű naperőművek száma ugrásszerűen nőtt, mégis hiányoznak a pontos termelési adatok.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Tömeges elterjedésük ellenére jelenleg még sehol nem állnak rendelkezésre teljes körű adatok a háztartási méretű kiserőművek termeléséről. Az áramhálózat zavartalan működtetése, az ellátásbiztonság garantálása érdekében pontos információkkal kell rendelkezni a kisebb rendszerekkel előállított zöldenergia mennyiségéről is – tudatta az alternativenergia.hu. Idén tavasszal meghaladta a 300 ezer darabot a háztartási méretű naperőművek száma Magyarországon. Beépített teljesítményük a mintegy 8000 megawatt összes hazai napelemes kapacitás több mint harmadát teszi ki, együttesen nagyobb, mint bármelyik hagyományos nagyerőmű teljesítménye. A gyors térnyerés ellenére ma még senki nem rendelkezik megbízható adattal a naperőműves háztartások teljes termeléséről és fogyasztásáról. Még az okos mérőórák is csak a termelés és a fogyasztás különbségét képesek megmutatni, amiből nem derül ki, hogy a napelemes felhasználó azért táplál-e fel a hálózatra, mert éppen kevesebb áramot használ, vagy azért, mert pillanatnyilag többet állít elő – részletezte a minisztérium. A villamosenergia-rendszerben az üzembiztonság megtartása érdekében minden időpillanatban biztosítani kell az elfogyasztott és a megtermelt áram egyensúlyát. Míg egy hagyományos erőmű teljesítménye pontosan ismert, tervezhető és szabályozható, addig az időjárásfüggő megújulók esetében nagymértékű a kiszámíthatatlanság.

A mindenkori kereslet és kínálat kiegyensúlyozása költséges és összetett feladat. Ha pontatlan az előzetes becslés, az többletkiadást jelent a villamosenergia-rendszer számára. Az egyensúly fenntartásához, az ellátásbiztonság megőrzéséhez, a rendszerszintű költségek csökkentéséhez tényleges termelési adatokra van szükség – magyarázta a közlemény. Az Energiaügyi Minisztérium e megfontolások miatt számít a lakossági naperőmű tulajdonosok együttműködésére a termelési adatok szolgáltatásában. Az adatszolgáltatás bevezetése a meglévő rendszerek tulajdonosai számára semmiféle fejlesztési kötelezettséggel vagy többletkiadással nem jár. Az inverterek egyértelmű beazonosíthatósága érdekében a https://feak.hu/hmkeinverteradatszolgaltatas/ oldalon mindössze néhány adatot szükséges megadni, ilyen például a minden áramszámlán megtalálható felhasználási hely azonosító (ún. POD szám) vagy az inverter gyártója, típusa, gyári száma (ezek a készülékről leolvashatók). A termelési adatok szolgáltatása azon inverterek esetében teljesíthető, amelyek jelenlegi állapotukban képesek adatkapcsolatra, és amelyeknél ehhez minden további technikai feltétel is adott. Ennek megítélése nem a tulajdonosok feladata, akiknek az azonosítók megadásán túl semmilyen egyéb kötelezettségük nincs. A 2025. július 1. után üzembe helyezendő háztartási kiserőművek azonosításáról már az elosztók gondoskodnak majd. A termelési adatok átadhatósága érdekében innentől kizárólag adatkapcsolattal rendelkező inverter telepíthető, kivéve, ha igazolható, hogy az internet-lefedettség hiányzik vagy minősége nem megfelelő – hívta fel a figyelmet az EM.

Emlékeztettek: Magyarország komoly sikereket ért el a zöldenergia előállításában. A napenergia 25 százalékos tavalyi aránya az áramtermelésben a világon a legmagasabbnak számít. A háztartási méretű naperőművek kiegyensúlyozott rendszerbe illesztése minden magyar közös ügye és alapvető érdeke. A lendületesen növekvő kapacitások hatékonyabb hasznosítása, a biztonságos és megfizethető ellátás fenntartása érdekében kérik minden érintett együttműködését – hangsúlyozta az EM.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák