Zöldinfó
Évtizedes csúcsot ért el az erdőirtás az Amazonas brazíliai térségében
Évtizedes csúcsot ért el az erdőirtás az Amazonas brazíliai térségében 2020 augusztusa és 2021 júliusa között.
Az Imazon brazil kutatóintézet legfrissebb jelentése szerint az esőerdőkből 10 476 négyzetkilométert irtottak ki az elmúlt egy évben, miközben világszerte egyre nagyobb aggodalomra ad okot a Jair Bolsonaro elnök 2019-es hivatalba lépése óta felgyorsult erdőirtás. A 2020 augusztusa és 2021 júliusa között kiirtott 10 476 négyzetkilométernyi esőerdő csaknem hétszer akkora, mint London, és 13-szor akkora mint New York – idézte a The Guardian az Imazon adatait. Az intézet 2008 óta követi nyomon az amazonasi őserdők irtását. Mint kiderült, az egy év alatt kipusztított erdő nagysága 57 százalékkal nőtt az előző évhez képest, és ez az érték 2012 óta a legrosszabb. Carlos Souza, az Imazon kutatója szerint Brazília szembe megy a globális éghajlatvédelmi trenddel, amely az üvegházhatású gázok kibocsátásának sürgős csökkentésére törekszik. Souza kormányzati intézkedéseket sürgetett, beleértve az illegális mezőgazdasági termőterületek kialakítása miatti erdőirtás elleni fellépést, amit a költségvetési megszorítások akadályoznak.
Bolsonaro ugyan több ezer katonát vetett be az illegális erdőirtás és a tüzek elleni küzdelemre, a klímavédelemmel foglalkozó Marcio Astrini, a Climate Observatory szervezet főtitkára szerint azonban az adatok jól mutatják, hogy ez a beavatkozás már nem volt elegendő: semmi sem tudja elfedni a szövetségi kormány késlekedését. A szakember arra számít, hogy az erdőirtás mértéke 2021-ben várhatóan csaknem 50 százalékkal magasabb lesz, mint 2018-ban, Bolsonaro hivatalba lépése előtt volt. A rekordnagyságú erdőpusztításról szóló adatok nyilvánosságra kerülésével egy időben a brazil törvényhozásban meghallgatást tartottak, hogy elérjék az ország környezetvédelmi politikájának megváltoztatását. Eliziane Gama szenátor a meghallgatáson hangsúlyozta: a brazil történelem nagyon nehéz pillanatához érkezett. “Sok a tagadás és a környezetvédelmi politika gyengítésére tett kísérlet” – fogalmazott.
Zöldinfó
Kritikus a helyzet a földeken: a kukorica és a napraforgó is megsínyli az aszályt
Az Alföld egyes részein fokozódik a szárazság.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A következő napokban a Dunántúlon és északkeleten várható több eső, az Alföld egyes részein azonban tovább fokozódik a szárazság – írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében. Azt írták, az elmúlt egy hétben majdnem minden nap előfordultak záporok, zivatarok, de az ország területének több mint felén, elsősorban a Dunától keletre 2 milliméter sem esett – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Az elmúlt 30 napban foltokban 50-70 milliméter eső esett, de még ez is kevesebb a sokéves átlagnál, helyenként azonban 5 millimétert sem mértek. Az elmúlt napok esői, záporai átnedvesítették a talaj felső 10, néhol 30 centiméteres rétegét, de az ország túlnyomó részén nem vagy csak alig esett, így a teljes felső egy méteres réteg rendkívül száraz. Az Alföldön 140-170 milliméter, a Dunántúlon a délnyugati tájak kivételével 110-150 milliméter nedvesség hiányzik a telítettséghez. A hőmérséklet a Dunántúlon 3-4 Celsius-fokkal, keleten 1-2 fokkal alakult magasabban az ilyenkor szokásosnál. A napi középhőmérséklet hétfőig 20-25 fok között alakult, majd már nagy területen meghaladta a 25 fokot.
A kalászosok az idén a száraz, meleg időjárás hatására a szokásosnál hamarabb beértek, így az aratás is hamarabb elkezdődött, az ország nagy részén már be is fejeződött. A termésátlagok meglehetősen alacsonyak. A napraforgó virágzik, de többfelé látni már a virágzás végén járó táblákat, zöld tömege a műholdas mérések szerint nagyon alacsony, még a 2022-es évinél is kevesebb. A kukorica is virágzik, vannak az országban olyan területek, ahol szépek az állományok, de a legtöbb helyen az öntözetlen táblák nagyon gyengék. Jelenleg az ország túlnyomó részén közepes vagy nagyfokú mezőgazdasági aszály van, csak a délnyugati országrészben és kisebb körzetekben északkeleten van optimális mennyiségű nedvesség a talajban. Jelentős, országos csapadékra lenne szükség, hogy a károk csökkenjenek.
Az előrejelzés szerint változékonnyá válik az időjárás, szombat délelőttig többfelé lehet záporokra, zivatarokra számítani, amelyeket jégeső és viharos széllökések kísérhetnek. Vasárnap estétől nyugat felől újabb hidegfront érkezik, amiből ismét többfelé várhatók esők, záporok, zivatarok. Összességében a Dunántúlon valószínű nagyobb mennyiségű csapadék, ott többfelé mérséklődik, míg az ország keleti felén jellemzően tovább fokozódik az aszály. A hőmérséklet pénteken tovább emelkedik, az Alföldön 35-36 fokos csúcsértékek lesznek jellemzők, majd szombattól fokozatosan mérséklődik a meleg.
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaSürgős vasúti járműcserére van szükség Magyarországon
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaHőségriadó után újabb hőhullám közeleg: az EU szerint fel kell készülni a szélsőségekre
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaA vasúti járműgyártás lehet a magyar ipar egyik új növekedési motorja
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaA tengervíz már visszaáramlik a Pó medrébe, veszélyben a mezőgazdaság
-
Zöld Közlekedés2 nap telt el a létrehozás óta2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban
