
Ezt érdemes tudni a hibrid napelemekről
Nem mindegy, hogy hibrid rendszerről vagy hibrid inverterről beszélünk-e.
A napelemes technológia folyamatosan fejlődik, ezzel együtt jelennek meg sorra az olyan megoldások, amelyek még inkább kielégítik a beruházó igényeit. Az egyik legújabb innovatív megoldás a hibrid rendszer, amelyet az EU-Solar mutatott be cikkében.
A technológia lényege, hogy olyankor is hozzáférhet a napelem-tulajdonos a megtermelt energiához, amikor a rendszer nem generál áramot – ilyen periódus például a napnyugta utáni időszak. Ez komoly előny, hiszen a háztartásnak így nem kell energiát vételeznie a hálózatból. A rendszer szerves része az akkumulátor, amely a tárolásért felelős.
Hagyományos napelemeknél egy mérőóra követi a hálózatba betáplált és onnan felvett áram mennyiségét. Ezen mérés az alapja a szaldós rendszernek, ahol a fogyasztást évente kell elszámolni a szolgáltatóval. A kormány tavaly év végi döntése és egy EU-s előírás alapján ez az elszámolás új napelemek esetében 2023. december 31-ig maradhat, ezt követően egy kedvezőtlenebb rendszer lesz elérhető.
A hibrid napelemes rendszerrel a többletet magunk raktározhatjuk el, ami spórolást jelent a feltápláláshoz képest. Az energiatárolással vagy a hibrid megoldással emellett a hálózattól való függést is mérsékelhetjük. Az akkumulátoros rendszerek továbbfejlesztett verzióját nevezik hibridnek, ez már akár szigetüzemű működésre is képes. A technológia többek között áramszünet esetén lehet hasznos, hiszen a háztartás energiaellátása a hibrid megközelítés miatt ilyenkor is folyamatos marad. A megoldás további előnye, hogy segítségével áthidalhatóak a háztartás energiaigénye, illetve a napelemek körülményektől – például időjárástól – függő termelési intenzitása közti különbségek.
A hibrid üzemű rendszerekben egy beépített szünetmentes akkumulátorba gyűjtik az áramot. A megoldás főként ott javasolt, ahol a folyamatos energiaellátás nélkülözhetetlen – ilyen eset áll fenn többek között fűtéskeringetőknél. Érdemes hozzátenni, hogy a szünetmentes ellátás itt sem teljes, az átkapcsolás nagyjából 60 másodperc alatt történik meg.
Végezetül a hibrid inverter kifejezést is fontos tisztába tenni: ezen eszközöknél a hibrid megnevezés többnyire csak annyit jelent, hogy képesek együttműködni az energiatárolóval. Ezek a berendezések áramszünet esetén lekapcsolnak.
Az engedélyeztetés hibrid üzemű rendszer és hibrid inverter esetében sem bonyolult. Az EU-Solar szerint egy hagyományos rendszerhez képest a hibrid rendszer ára nem magasabb jelentősen.

Zöld Energia
Okos napelemek a földeken: ígéretes irányt mutat egy friss kutatás
Az agrofotovoltaikus létesítményekben egyszerre termesztenek növényeket és termelnek energiát, ám nagyon nem mindegy, hogy a fény miként oszlik meg a két tevékenység között.

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
A németországi Fraunhofer Institut für Solare Energiesysteme ISE (Fraunhofer ISE) csapata olyan stratégiákat elemzett, amelyekkel agrofotovoltaikus létesítményekben egyensúlyozzák ki a növények és napelemek közötti fény eloszlását – számol be a PV Magazine. A kutatók arra jutottak, hogy a vízszintes egytengelyes nyomkövető rendszerek (HSAT) segíthetnek a terméskiesés csökkentésében. A kutatók a délnyugat-németországi Nussbachban található almaültetvényekre esettanulmány adatait felhasználva végeztek szimulációkat az APyV segítségével. Ez egy olyan eszköz, amely fejlett sugárkövetési technikákat használ annak felmérésére, hogy a napelemek elhelyezése miként befolyásolja a növények fényellátottságát. A rendszer képes automatizálni az agrofotovoltaikus létesítmény tervezési optimalizálását a kulcsfontosságú mutatók alapján, figyelembe véve a különböző terményeket.
A csapat megállapította, hogy a napelemek testre szabott vezérlése az almafák számára szükséges fény 91%-át biztosította az év folyamán, ez viszont a napelemes termelés 20%-os csökkenéséhez vezetett. „Tanulmányunk azt mutatja, hogy a napenergia és a mezőgazdaság kombinációja javítható olyan intelligens fotovoltaikus követőkkel, amelyek az időjárási viszonyok, a terménytípusok és azok növekedési szakaszai alapján állítják be a napelemek helyzetét” – nyilatkozta Maddelena Bruno, a tanulmány egyik szerzője. „Ez a megközelítés optimális egyensúlyt biztosít a fotoszintézishez rendelkezésre és a villamosenergia-termeléshez rendelkezésre álló fény között” – tette hozzá.
A szakértők szerint voltak olyan időszakok, amikor az almafák fényigénye nem teljesült maradéktalanul, ez pedig rávilágít a terményalapú optimalizálás korlátaira. A kutatók úgy vélik, hogy a meghatározott korlátok ellenére a tanulmány erős alapot teremt a jövőbeli, már folyamatban lévő vizsgálatokhoz. A panelek pozícionálásának hatékony ellenőrzése segíthet megőrizni a mezőgazdasági hozamot.
-
Zöldinfó23 óra telt el a létrehozás óta
Döntést hozott az Alkotmánybíróság a napelemes szaldósok ügyében!
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás óta
Inkább a szomszéd, mint a napsütés számít, amikor napelemet telepítünk a tetőnkre
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Úttörő jellegű beruházás lenne a kiskunhalasi geotermikus erőmű megépítése
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Már több mint 400 jelentkező csatlakozna a Vizet a tájba! programba
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Szaharai porvihar hazánk felett – kutatók a jelenségről és a terjedő álhírekről