Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Kína az év végére megszüntetné a súlyos légszennyezést

Kína célja, hogy 2025 végére, a tizennegyedik ötéves terv utolsó évére megszüntesse a súlyos légszennyezést az országban – jelentette a kínai állami média egy kínai környezetvédelmi tisztviselőre hivatkozva.

Létrehozva:

|

E cél elérése érdekében Kína fokozni fogja erőfeszítéseit a szennyezés ellenőrzésére és a kibocsátás csökkentésére, javítani fogja a levegőminőséget előrejelző és korai figyelmeztető rendszereit, valamint fokozni fogja a PM2,5 néven ismert káros légköri részecskék és az ózonszennyezés összehangolt kezelését – mondta Li Tien-vej, a kínai ökológiai és környezetvédelmi minisztérium tisztviselője hétfőn.

Li elmondta továbbá, hogy 2024-ben jelentősen javult Kína levegőminősége, miután a tartományi nagyvárosokban a PM2,5 átlagos koncentrációja köbméterenként 29,3 mikrogramm volt, és ez éves szinten 2,7 százalékos csökkenést jelent. Emellett a jó levegőminőségű napok aránya elérte a 87,2 százalékot, ez az előző évhez képest 1,7 százalékpontos növekedést jelent – közölte. Kínában a mobil források, azaz a különféle közlekedési eszközök jelentős mértékben hozzájárulnak a légszennyező anyagok kibocsátásához; az országos nitrogén-oxidok mintegy 60 százalékáért és az illékony szerves vegyületek 24 százalékáért felelősek – magyarázta.

A minisztérium tisztviselője szerint a mobil forrásokból származó levegőszennyezés hatékony kezelése érdekében kulcsfontosságú a vonatkozó szabályok kidolgozásának és felülvizsgálatának felgyorsítása – fogalmazott. “Kína olyan új kibocsátási szabványok bevezetését tervezi, amelyek összhangban vannak a globális bevált gyakorlatokkal. Emellett növelni fogjuk az új energiával működő járművek és gépek arányát a repülőtereken, kikötőkben és logisztikai központokban, felgyorsítva továbbá a hosszú távú tömeges áruszállítás átállítását a közútról a vasútra és a vízi utakra” – tette hozzá Li. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közlése szerint bár történt némi előrelépés, a légszennyezés továbbra is jelentős probléma Kínában, mely hatással van a gazdaságra és az emberek életminőségére – hangsúlyozták.

A WHO honlapján közzétett adatok szerint a légszennyezés évente mintegy 2 millió ember haláláért felelős Kínában. A szervezet súlyos légszennyezésnek tekinti a köbméterenként 50 mikrogramm feletti koncentrációt a levegőben. Hszi Csin-ping kínai elnök korábban kijelentette, hogy Kína prioritásként kezeli a környezetvédelmet, támogatja a zöld életmódot, és elmondása szerint “a természet megőrzése a modern szocialista ország építésének alapvető része”.

Zöldinfó

Több időt kaptak a cégek az ESG folyamatok kiépítésére

Az Európai Tanács elhalasztotta a fenntarthatósági kötelezettségek teljesítésének kezdetét.

Létrehozva:

|

Szerző:

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)

Az Európai Tanács áprilisi döntésének értelmében a nem tőzsdén jegyzett nagyvállalatok számára a 2026-ról 2028-ra, a tőzsdén jegyzett kis- és középvállalkozásoknak (kkv-k) 2027-ről 2029-re kerül át kötelezettség kezdete. A tanácsadó cég szerint az STC irányelv csökkentheti az adminisztratív terheket és növelheti a beruházási hajlandóságot. Az EY az irányelvről szervezett tájékoztatóján megjelent 50 magyar vállalati vezető körében végzett felmérése azt mutatta ki, hogy csaknem 40 százalékuk nem készül fenntarthatósági jelentést készíteni 2025-ről. Többségük pedig a fenntarthatósági jelentésekről szóló (CSRD) irányelv szerint kívánja elkészíteni a fenntarthatósági jelentését a 2025-ös évről. A résztvevők töredéke gondolkodik más piaci szabványban vagy abban, hogy megvárja a kkv-k számára kialakított önkéntes fenntarthatósági jelentési szabvány (VSME) megújított változatát.

A vezetők csaknem fele saját bevallása szerint még csak ismerkedik a CSRD követelményeivel, amelyek célja, hogy a vállalatok átlátható és részletes módon számoljanak be ESG teljesítményükről. A válaszadók közel 25 százaléka készített eddig próbajelentést, ötöde kettős lényegességi (DMA – pénzügyi és társadalmi hatásokra fókuszáló) elemzést, és hasonló arányban vannak azok, akik már konzultáltak a könyvvizsgálójukkal a lehetőségekről. A hatályba lépett uniós jogszabályt a tagállamoknak legkésőbb 2025. december 31-ig kell átültetniük a nemzeti jogrendjükbe – tette hozzá az EY.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák