Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

NAV: fiktív adatokkal csalt egy társaság napelempark létrehozására kiírt pályázatokon

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folytatnak eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, az ügyben egy napelemparkot is lefoglaltak – tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.

Létrehozva:

|

A közlemény szerint gyanúsítottként hallgatták ki egy észak-alföldi gazdasági társaság korábbi és jelenlegi ügyvezetőjét, aki fiktív adatokkal és hamis okiratokkal 900 millió forint értékben csalt el támogatásokat. A NAV munkatársai “követelésként foglalták le egy napelempark jövőbeni termelésének ellenértékét is”, az akcióban a költségvetést ért kár teljes egészében megtérül – írták. A társaság régi és új ügyvezetője is fiktív adatokkal csalt a napelempark létrehozására kiírt pályázatokon. A projekthez szükséges önerővel sem rendelkeztek, annak meglétét valótlan tartamú magánokirat felhasználásával próbálták igazolni – olvasható a közleményben, amelyben kitértek arra, hogy a cég a termelőeszközök beszerzéséhez – a vissza nem térítendő támogatás mellett – kamatmentes kölcsönt is kapott.

A közlemény szerint a pályázati összeg igénylésének egyik feltétele három érvényes árajánlat volt, de a becsatolt német és dán ajánlatok fiktívnek bizonyultak. A beszerzett burkolatjelfestőt sem a legjobb árajánlatot adó cégtől vették meg, ráadásul kiderült, hogy a pályázatban feltüntetett azonosítókkal nem is gyártottak olyan gépet. Az akcióban a nyomozók egyszerre több helyszínen gyűjtöttek bizonyítékokat. Több mint egymilliárd forint értékben zároltak ingatlanokat, köztük négy, egyenként 500 kilowattóra teljesítményű napelemes kiserőművet. A napelempark által a jövőben megtermelt villamosenergia ellenértéke – a követelés erejéig – a NAV-hoz folyik majd be – közölték.

Zöld Energia

Okos napelemek a földeken: ígéretes irányt mutat egy friss kutatás

Az agrofotovoltaikus létesítményekben egyszerre termesztenek növényeket és termelnek energiát, ám nagyon nem mindegy, hogy a fény miként oszlik meg a két tevékenység között.

Létrehozva:

|

Szerző:

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)

A németországi Fraunhofer Institut für Solare Energiesysteme ISE (Fraunhofer ISE) csapata olyan stratégiákat elemzett, amelyekkel agrofotovoltaikus létesítményekben egyensúlyozzák ki a növények és napelemek közötti fény eloszlását – számol be a PV Magazine. A kutatók arra jutottak, hogy a vízszintes egytengelyes nyomkövető rendszerek (HSAT) segíthetnek a terméskiesés csökkentésében. A kutatók a délnyugat-németországi Nussbachban található almaültetvényekre esettanulmány adatait felhasználva végeztek szimulációkat az APyV segítségével. Ez egy olyan eszköz, amely fejlett sugárkövetési technikákat használ annak felmérésére, hogy a napelemek elhelyezése miként befolyásolja a növények fényellátottságát. A rendszer képes automatizálni az agrofotovoltaikus létesítmény tervezési optimalizálását a kulcsfontosságú mutatók alapján, figyelembe véve a különböző terményeket.

A csapat megállapította, hogy a napelemek testre szabott vezérlése az almafák számára szükséges fény 91%-át biztosította az év folyamán, ez viszont a napelemes termelés 20%-os csökkenéséhez vezetett. „Tanulmányunk azt mutatja, hogy a napenergia és a mezőgazdaság kombinációja javítható olyan intelligens fotovoltaikus követőkkel, amelyek az időjárási viszonyok, a terménytípusok és azok növekedési szakaszai alapján állítják be a napelemek helyzetét” – nyilatkozta Maddelena Bruno, a tanulmány egyik szerzője. „Ez a megközelítés optimális egyensúlyt biztosít a fotoszintézishez rendelkezésre és a villamosenergia-termeléshez rendelkezésre álló fény között” – tette hozzá.

A szakértők szerint voltak olyan időszakok, amikor az almafák fényigénye nem teljesült maradéktalanul, ez pedig rávilágít a terményalapú optimalizálás korlátaira. A kutatók úgy vélik, hogy a meghatározott korlátok ellenére a tanulmány erős alapot teremt a jövőbeli, már folyamatban lévő vizsgálatokhoz. A panelek pozícionálásának hatékony ellenőrzése segíthet megőrizni a mezőgazdasági hozamot.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák